- Tom, hagyd abba! – kértem nevetve. Hát ezeket sehogy sem lehet leállítani?

- Abbahagyom, ha megígéred, hogy a koncert után velem leszel.

- Persze, és Billel mit csináljak?

- Nem tudom, majd kitalálok valamit. Legfeljebb megvárod míg elalszik, és utána átjössz,  jó? Ígérd meg, hogy nem hagysz egyedül ma éjjel!

- Oké, átjövök. De most már induljunk!

- Jó, nem bánom.

Éppen akkor léptünk ki az ajtón, mikor Gusti be akart kopogni, hogy menni kéne. A kocsiban nem nagyon beszélgettünk, a srácok kissé izgultak a koncert miatt. Egy hatalmas sportcsarnokban rendezték meg, és az összes jegy elkelt. Nem mintha nem zenéltek volna még telt házas koncerten, de ez volt az első spanyolországi fellépésük.

- Te hol leszel a buli alatt? – fordult hozzám Georg. – Hátul maradsz, vagy bemész a tömegbe?

- Nem is tudom… Azt hiszem, inkább elöl tombolok, mert még úgysem voltam egész estés koncerteteken. Kíváncsi vagyok.

- Akarod, hogy a Schrei alatt téged hívjalak fel a színpadra? – kérdezte Bill.

- Jó lenne, de nem akarom megfosztani a rajongóidat az egyetlen esélyüktől, hogy közel kerüljenek hozzád. Szóval válassz egy másik lányt nyugodtan. De ne hagyd, hogy lesmároljon! – figyelmeztettem félig komolyan.

- Oké, semmi smár. Értettem! – mosolygott rám Bill.

- Úgy látom, megérkeztünk – néztem ki a kocsi ablakán, mikor megálltunk. – Szép nagy aréna! – néztem körül.

- És mennyi ember! – mutatott Georg a távolban látható tömegre.

- Imádok teltház előtt játszani! – mondta Gusti.

- Azt elhiszem, végül is te csak ülsz a dobjaid mögött – mondta idegesen Bill.

- Csak nem ideges vagy, Billibaba? – csúfolódott Gusti.

- Á, dehogy!

- Nyugodj meg, szuper leszel! – mondtam neki halkan.

- Köszi kicsim – mosolygott rám hálásan. – Állj az első sorba, majd a színpadon keresztül bemehetsz!

- Oké, csak ne tudják meg, hogy veletek vagyok, mert széttépnek…

Bementünk hátra, a fiók egyből elvonultak az öltözőikbe készülődni. Bill nekiállt sminkelni, és mindenki babonásan elvégezte a megszokott kis dolgait a biztos siker érdekében. Aggódtam Tom miatt, hiszen egész úton egy szót sem szólt. Bementem utána az öltözőbe. A kanapén ült, és maga elé bámult.

- Nyugodj meg! – ültem le mellé.

- Nincs semmi bajom – válaszolta reflexszerűen. Tudtam, hogy nem mond igazat, de ráhagytam.

- Oké. Csak látni akartam, hogy vagy.

- Jól vagyok, tényleg.

- Akkor én megyek is, te meg készülj, mindjárt kezdtek.

Adtam egy puszit a szájára, és magára hagytam. Átmentem Gustihoz, aztán Georghoz, és sok sikert kívántam nekik is egy-egy puszi kíséretében.

- Na kész vagy? – léptem be Bill öltözőjébe.

- Azt hiszem igen. De elég ideges vagyok.

- Nyugi, te vagy a legjobb! Szeretlek!

- Én is szeretlek!

- Na megyek. Ott leszek az első sorban.

- Menj csak, már szóltam a biztonságiaknak, hogy engedjenek be.

- Ügyes legyél! – ő is kapott egy puszit, és otthagytam. Elindultam a színpad felé, és átsétáltam rajta. Még nem engedték be az embereket, ezért megálltam egy kicsit az emelvény közepén. Fura érzés volt ott állni, elképzeltem, milyen lehet, amikor a terem tele van sikítozó rajongókkal. Nem csoda, hogy Billnek lámpaláza van, bár ő általában nagyon profin kezeli a dolgot. Aztán láttam, hogy az őrök az ajtókhoz mennek, hogy kinyissák, így gyorsan leugrottam a magaslatról, és megálltam az első sorban. Perceken belül a terem megtelt sikítozó kiscsajokkal. Csaknem agyonnyomtak, és az a visítás… Ha tudnák, hogy Billel és Tommal kavarok, tuti, hogy szó szerint megölnének. Még szerencse, hogy senki nem figyelt fel rám, elvegyülhettem a tömegben. Pedig biztos, hogy sokan láthattak az újságokban, mint Bill barátnőjét, de nem ismertek fel. Aztán mikor elkezdődött a koncert, végleg megnyugodhattam, hiszen a kutya sem figyelt rám. Billnek az volt az első dolga, mikor bejött, hogy megkeresett a tekintetével. Küldtem neki egy puszit, ő rámkacsintott, és kezdetét vette a buli. Elképesztő volt a hangulat. Minden számot végig együtt énekeltek Billel. Aztán, mikor a Schreit kezdték játszani, Bill így szólt:

- Ma megtörjük a hagyományokat, mert nem egy lányt, hanem kettőt hívok fel a színpadra! – mondta, és körülnézett. Mindenki sikítozni kezdett, hogy őt válassza. Először kiválasztott egy elég csinos lányt a második sorból, azután arrafelé sétált, ahol én álltam. Rövid ideig nézelődött, aztán rámmutatott.

- Gyere! – hívott. Két gorilla feltett a színpadra, és én odamentem Billhez, és átöleltem. ez senkit nem lepett meg, hiszen a másik lány legalább két percig lógott a nyakában. De azt nem tudhatták, hogy mit súgtam a fülébe:

- Ezért még kapsz a koncert után!

- De azért szeretsz? – súgta vissza.

- Persze – válaszoltam, aztán elengedtem. Elkezdődött a dal, mindenki üvöltött, és mi együtt énekeltük Billel: Schrei so laut du kannst!