58. rész
Princessa 2007.03.05. 18:28
"Veled leszek a koncert után"
A Schrei után elméletileg le kellett volna mennünk a színpadról, de Bill újabb meglepetést tartogatott.
- És most, egy újabb hagyományt törünk meg: lányok, maradjatok itt a következő dal alatt is!
Nem voltam biztos benne, hogy melyik szám következik, de azért volt egy halvány sejtésem, ami gyorsan be is igazolódott. A fiúk a Rette mich-et kezdték játszani. A másik lány sírógörcsöt kapott, amint Bill elkezdte énekelni a gyönyörű dalt. Annyira sírt, hogy a biztonsági őröknek le kellett vezetniük a színpadról. Így hát „kettesben” maradtam Billel. Végig nekem énekelt. Tudtam, hogy ebből még akár baj is lehet, hiszen egyre nyilvánvalóbban látszott a közöttünk levő érzelem. De abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz miután lementem a színpadról. Teljesen elérzékenyültem attól, ahogyan Bill énekelt. „Komm, und rette mich, ich verbrenne innerlich…”
Miután vége lett a dalnak, megöleltem Billt, és lemásztam az emelvényről. A körülöttem álló lányok gyilkos tekintettel méregettek, de szerencsére Bill is érezte a veszélyes helyzetet, ezért gyorsan beszélni kezdett, és még jobban felpörgette a bulit, hogy elterelje a figyelmet rólam. A koncert hátralevő részét, mint egy álomban éltem át. Nagyon gyorsan vége lett, és arra eszméltem, hogy a tömeg kifelé áramlik, hogy elcsípjék a srácokat egy-két aláírásért. Nem követtem őket, hanem egy őr segítségével felmásztam a színpadra, és egyenesen az öltözőkhöz mentem. Bekopogtam Billhez.
- Gyere! – hallottam a hangját, ami most kicsit rekedt volt. Bementem, és egyenesen a nyakába ugrottam.
- Szeretlek!
- Tetszett? – kérdezte nevetve.
- Az nem kifejezés. De miért kellett ezt?
- Miért ne? Egyszerűen csak azt akartam, hogy te legyél ott, ne pedig valami ostoba kiscsaj, aki végig a nyakamban lóg.
- De most én is a nyakadban lógok, nem baj? – nevettem rá.
- Te bármikor lóghatsz a nyakamban… Szóval tetszett a koncert?
- Nagyon. Elképesztő vagy!
- Tudom – mondta szerényen.
- Mehetünk, vagy még nekiálltok aláírásokat osztogatni?
- Hát, azért egy kicsit ki kéne mennünk a tömeghez, de ígérem, nem tart sokáig.
- Oké. Utána beszélnünk kell.
- Miről?
- Lauráról.
- Nagyon elkomolyodtál. Baj van?
- Majd elmondom, most menj csak!
- Jól van. De előbb adj egy puszit!
Megcsókolt, és bele is merültünk volna a dologba, de eltoltam magamtól.
- Na, menj már!
- Oké, a kocsinál találkozunk, gyere majd ki.
Mikor kilépett az öltözőből, leültem egy székre, és gondolkozni kezdtem. Hogyan mondjam el neki, hogy Laura mégis megtartja a gyereket? Hiszen annyira nyilvánvalóan megkönnyebbült, amikor Laura úgy döntött, hogy elveteti. De mindegy, ez van, el kell fogadnia, nem tehet semmit. Ezt a problémát elrendezettnek tekintettem magamban. A másik gond: Tom. Megígértem neki, hogy vele töltöm az éjszakát, de hogyan? És mi lesz Billel? Végül arra jutottam, hogy ha Bill elaludt, átsurranok Tom szobájába. Majd igyekszem Billt rendesen lefárasztani, hogy hamar elaludjon…J Miután ezeket a problémákat lerendeztem magamban, a fiúk után indultam. Azaz csak indultam volna, mert alighogy kiléptem az ajtón, beleütköztem valakibe.
|