A Schrei ut�n elm�letileg le kellett volna menn�nk a sz�npadr�l, de Bill �jabb meglepet�st tartogatott.

- �s most, egy �jabb hagyom�nyt t�r�nk meg: l�nyok, maradjatok itt a k�vetkez� dal alatt is!

Nem voltam biztos benne, hogy melyik sz�m k�vetkezik, de az�rt volt egy halv�ny sejt�sem, ami gyorsan be is igazol�dott. A fi�k a Rette mich-et kezdt�k j�tszani. A m�sik l�ny s�r�g�rcs�t kapott, amint Bill elkezdte �nekelni a gy�ny�r� dalt. Annyira s�rt, hogy a biztons�gi �r�knek le kellett vezetni�k a sz�npadr�l. �gy h�t „kettesben” maradtam Billel. V�gig nekem �nekelt. Tudtam, hogy ebb�l m�g ak�r baj is lehet, hiszen egyre nyilv�nval�bban l�tszott a k�z�tt�nk lev� �rzelem. De abban a pillanatban egy�ltal�n nem �rdekelt, hogy mi lesz miut�n lementem a sz�npadr�l. Teljesen el�rz�keny�ltem att�l, ahogyan Bill �nekelt. „Komm, und rette mich, ich verbrenne innerlich…”

Miut�n v�ge lett a dalnak, meg�leltem Billt, �s lem�sztam az emelv�nyr�l. A k�r�l�ttem �ll� l�nyok gyilkos tekintettel m�regettek, de szerencs�re Bill is �rezte a vesz�lyes helyzetet, ez�rt gyorsan besz�lni kezdett, �s m�g jobban felp�rgette a bulit, hogy elterelje a figyelmet r�lam. A koncert h�tralev� r�sz�t, mint egy �lomban �ltem �t. Nagyon gyorsan v�ge lett, �s arra eszm�ltem, hogy a t�meg kifel� �ramlik, hogy elcs�pj�k a sr�cokat egy-k�t al��r�s�rt. Nem k�vettem �ket, hanem egy �r seg�ts�g�vel felm�sztam a sz�npadra, �s egyenesen az �lt�z�kh�z mentem. Bekopogtam Billhez.

- Gyere! – hallottam a hangj�t, ami most kicsit rekedt volt. Bementem, �s egyenesen a nyak�ba ugrottam.

- Szeretlek!

- Tetszett? – k�rdezte nevetve.

- Az nem kifejez�s. De mi�rt kellett ezt?

- Mi�rt ne? Egyszer�en csak azt akartam, hogy te legy�l ott, ne pedig valami ostoba kiscsaj, aki v�gig a nyakamban l�g.

- De most �n is a nyakadban l�gok, nem baj? – nevettem r�.

- Te b�rmikor l�ghatsz a nyakamban… Sz�val tetszett a koncert?

- Nagyon. Elk�peszt� vagy!

- Tudom – mondta szer�nyen.

- Mehet�nk, vagy m�g neki�lltok al��r�sokat osztogatni?

- H�t, az�rt egy kicsit ki k�ne menn�nk a t�meghez, de �g�rem, nem tart sok�ig.

- Ok�. Ut�na besz�ln�nk kell.

- Mir�l?

- Laur�r�l.

- Nagyon elkomolyodt�l. Baj van?

- Majd elmondom, most menj csak!

- J�l van. De el�bb adj egy puszit!

Megcs�kolt, �s bele is mer�lt�nk volna a dologba, de eltoltam magamt�l.

- Na, menj m�r!

- Ok�, a kocsin�l tal�lkozunk, gyere majd ki.

Mikor kil�pett az �lt�z�b�l, le�ltem egy sz�kre, �s gondolkozni kezdtem. Hogyan mondjam el neki, hogy Laura m�gis megtartja a gyereket? Hiszen annyira nyilv�nval�an megk�nnyebb�lt, amikor Laura �gy d�nt�tt, hogy elveteti. De mindegy, ez van, el kell fogadnia, nem tehet semmit. Ezt a probl�m�t elrendezettnek tekintettem magamban. A m�sik gond: Tom. Meg�g�rtem neki, hogy vele t�lt�m az �jszak�t, de hogyan? �s mi lesz Billel? V�g�l arra jutottam, hogy ha Bill elaludt, �tsurranok Tom szob�j�ba. Majd igyekszem Billt rendesen lef�rasztani, hogy hamar elaludjon…J Miut�n ezeket a probl�m�kat lerendeztem magamban, a fi�k ut�n indultam. Azaz csak indultam volna, mert alighogy kil�ptem az ajt�n, bele�tk�ztem valakibe.