Nem a saját szobámba mentem vissza, hanem Georg szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam.

- Igen? – szólt ki Georg.

- Én vagyok – nyitottam be.

- Á, szia! – mosolygott rám. Adtam neki egy puszit.

- Georg! – néztem rá kiskutyaszemekkel. – Kérhetnék egy szívességet?

- Jól kezdődik… - nevette el magát. – Mit akarsz?

- Lenne egy kis dolgom este, és az kéne, hogy lefoglald a srácokat. Elvihetnéd őket valamerre.

- Mit tervezel, te kis boszorkány? – mosolygott Georg.

- Nyugi, semmi rosszat! Meg akarok leckéztetni valakit, csak nem akarom, hogy a srácok is tudjanak róla.

- Aha, értem. Oké, elviszem őket valahova, de mit mondasz nekik?

- Hogy fáj a fejem, és Isabelle-nél alszom.

- Jól van – mondta egy nagy sóhaj kíséretében. A nyakába ugrottam.

- Köszi! Imádlak!

- Oké, nem nagy ügy.

- Csak még annyit, hogy nekem hétkor kell mennem, szóval jó lenne, ha előtte elmennétek.

- Rendben.

- Köszi, köszi, köszi! Megyek is. Szia! – mondtam, küldtem neki egy puszit az ajtóból, és otthagytam. Visszamentem a saját szobámba, ahol Bill és Tom az ágyon heverészett és a tévét bámulta. A nap hátralevő része nagyjából így telt el. Felhozattuk az ebédet, aztán lustálkodtunk. A tegnapi események miatt szóba se jöhetett a vidámpark. Ebből a punnyadásból rázott fel minket Georg érkezése, aki délután kettő körül jött.

- Hahó srácok! – nyitott be. – Van egy ötletem. Mi lenne, ha magasról lesz*rnánk amit az újságban írtak, és elmennénk este valamerre?

- Na de… - próbált ellenkezni Bill.

- Semmi kifogás! Ez az utolsó esténk Rómában, használjuk ki! Hatra legyetek készen!

- Miért olyan korán? – csodálkozott Tom.

- Mert… találtam egy nagyon jó kis bárt, ott kezdünk! – vágta ki magát Georg.

- Oké – adta meg magát Bill.

- Nem bánom – mondta Tom is.

Mikor Georg elment, folytattuk azt amit egész nap csináltunk. Aztán fél hat felé a srácok készülődni kezdtek, én meg előadtam a kis magánszámomat a fejfájásról. Szerencsére simán elhitték, bár eleinte nem akartak nélkülem menni, de meggyőztem őket, hogy jól elleszek Isabelle-el. Mikor kiléptek az ajtón, én is készülődni kezdtem. Megfürödtem, felöltöztem, és lementem a hallba. Isabelle már ott várt. Nagyon csinos volt, Peti biztos beindul tőle. Elindultunk a tér felé, és közben beszéltem neki a volt pasimról, nehogy valami apróság miatt bukjon le idő előtt. A Trevi - kúthoz érve már messziről megpillantottam Petit, a kút szélén ülve. Nagyon jól nézett ki, de nekem már nem dobbant meg tőle a szívem úgy mint régen. Megmutattam Isabelle-nek, aki magabiztos mosollyal elindult felé. Én a távolból figyeltem, ahogyan feléje sétál.

- Hello! – köszönt odalépve a srác elé.

- Tudtam hogy eljössz!

- Na, igen, szerettem volna találkozni veled. Persze csak a régi szép idők kedvéért.

- Óh, hát persze. Gyere, sétáljunk!

- Oké. Veszel nekem fagyit? – mosolygott rá ártatlanul a húgom. Messziről is meg tudtam állapítani, hogy nagyon jól csinálja. Petinek szinte csorgott a nyála utána. Vagyis utánam, de ez most mellékes. Követtem őket, és láttam, hogy fagyiznak, közben beszélgetnek, nevetgélnek, aztán Peti átkarolja Isabelle derekát.

- Nincs kedved inni valamit? – kérdezte Peti Isabelle-től.

- De, miért ne?

- Akkor keressünk egy bárt.

- Oké, menjünk.

Lassan sötétedni kezdett, így már bátrabban követhettem őket. Aztán betértek egy kis klubba. Én utánuk. Láttam, ahogyan egyik koktélt rendelik a másik után. Főleg Peti ivott, a húgom tudta, hogy józannak kell maradnia. Közben a klub másik felében – mindamellett, hogy szemmel tartottam őket – én is megengedtem magamnak egy kis szórakozást. Rendeltem egy színes koktélt, és táncolni kezdtem. Odajött két srác, és nyomulni kezdtek.

- Helló, nem akarsz inni valamit?

- Köszi, de nem – mosolyogtam rájuk kényszeredetten.

- Akarsz táncolni?

- Nem, köszi – mondtam nyomatékosan. – És mást se, úgyhogy jobb lesz, ha lekoptok.

Erre szerencsére leléptek. Tovább figyeltem a húgomékat, és láttam, hogy Petit már elég rendesen kiütötték a koktélok. Intettem Isának, hogy mehetünk, és ő elkezdte egy taxi felé vonszolni a részeg srácot. Belökte, beült mellé, én pedig előre ültem a sofőr mellé. Peti már teljesen kész volt, így nem vett észre semmit. A hotelbe vitettük magunkat, mivel nem tudtuk, hogy Peti hol lakik, mert ezt az én okos kishúgom elfelejtette tőle megkérdezni. A szobába felérve lelöktük az ágy mellé, és hagytuk, hogy ott aludjon, mi meg ketten aludtunk a nagy franciaágyon. Nyolc körül ébredezni kezdtünk. Peti még mindig úgy aludt, mint akit fejbevágtak. Csorgott a nyála. Miután kellőképpen kiszórakoztuk magunkat a látványon, úgy döntöttünk, ideje felébreszteni. Lemásztam az ágyról, és nem túl finoman oldalba rúgtam.

- Ébresztő!

- Mi… mi van? – kérdezte álmosan.

- Ébredj már!

Erre kinyitotta a szemét, aztán ahogy meglátott minket, egyből visszacsukta. Pislogott néhányat, aztán hitetlenkedve nézett ránk.

- Mi van itt? Még mindig kettős látásom van? – motyogta. Isabelle és én dőltünk a nevetéstől, de aztán elkomolyodtunk.

- Szóval… mi történt az este? – kérdeztem tőle.

- Te is ott voltál, nem? – vágott vissza.

- Én?  Szerinted én voltam? Biztos?

- Vagy talán én? – tette hozzá Isabelle. Peti csak kétségbeesetten járatta kettőnk közt a tekintetét.

- Na szerinted ki volt?

- Meg sem ismered a volt barátnődet?

- Ez szégyen!

- Így akarod te újrakezdeni?

- Azt se tudod, hogy ki vagyok!

Eközben fel-alá járkáltunk előtte, ő meg nem győzte kapkodni a fejét. Mulatságos látványt nyújtott, ahogyan a földön ülve bámul fel ránk. Szólni persze nem tudott.

- És most menj! – mondtam ki a végszót. Erre felállt, és szó nélkül elindult az ajtó felé.

- Várj! – mondta Isabelle, odalépett hozzá, és adott neki egy pofont. A párját tőlem kapta. Egyetlen szó nélkül vágta be maga mögött az ajtót. Isabelle és én vigyorogva belecsaptunk egymás tenyerébe.