A hasamhoz kaptam a kezem, �s �sszeg�rnyedtem. Bill �s Tom ijedten n�ztek r�m. Leroskadtam az �gyra, m�g mindig a hasamra szor�tott k�zzel. Ijedten vettem �szre, hogy v�rezni kezdtem.

- Ne! – ny�gtem fel. – H�vj�tok a ment�ket! – k�rtem zih�lva a fi�kat. Tom mozdult el�sz�r, �s a telefonhoz ugrott.

- Mi a sz�m?

- 104… Siess!

Tom t�rcs�zott, �s n�met�l kezdett hadarni a telefonba. Csak rem�nykedhettem benne, hogy a vonal t�ls� v�g�n meg�rtik. H�t nem �rtett�k. Tom seg�lyk�r�n n�zett r�m. �tvettem a telefont, �s nagy nehezen belesz�ltam.

- K�rem, k�ldjenek egy ment�t! Azt hiszem, baj van a kisbab�mmal… - ny�sz�r�gtem, �s szerencs�re ezt m�r �rtett�k. Bemondtam a c�met, �s v�rtunk. Tom �s Bill kez�be kapaszkodtam, �s nem b�rtam abbahagyni a s�r�st. Rettegtem att�l, hogy elvesz�thetem a bab�t. A ment� hamar oda�rt, �s bevittek a k�rh�zba. A f�jdalom nem enyh�lt, �s a v�rz�s sem csillapodott. Hord�gyra tettek, �s begur�tottak egy szob�ba, de akkor m�r nem voltam teljesen magamn�l. Nem akartam elengedni Tom �s Bill kez�t, de nem volt er�m bel�j�k kapaszkodni, �gy elszak�tottak t�l�k. T�bbre nem eml�kszem, mert ahogy a kez�ket elengedtem, �gy vesztettem el a k�lvil�ggal val� kapcsolatot. Minden els�t�t�lt, �s el�jultam. Mikor fel�bredtem, egy feh�r szob�ban fek�dtem, �s m�r nem �reztem f�jdalmat, viszont k�nz� �ress�get volt bennem. A hasamhoz ny�ltam, de akkor m�r tudtam, hogy v�ge. Elvesz�tettem a bab�t. Az a pici domborulat, ami az elm�lt hetekben n�tt, m�r nem volt sehol. K�r�ln�ztem, �s egyed�l voltam a szob�ban. S�rni akartam, de nem maradt k�nnyem. Csak fek�dtem a plafont b�mulva, �s gondolkodtam. Mi�rt t�rt�nt ez velem? Mi�rt nem sz�lethetett meg a kisbab�m? Annyira szerettem volna! Egy darab bel�lem, �s Tomb�l. Vagy Billb�l. Nem tudtam, de nem is sz�m�tott egy pillanatig se. Valami�rt nagyon f�radt voltam, �s csuk�dott le a szemem. Elaludtam. Mikor �jra fel�bredtem, Isabelle �lt az �gyam sz�l�n. Nem sz�lt semmit, de tudtam, hogy meg�rt, �s egy�tt �rez velem.

- Hol van Bill �s Tom? – k�rdeztem, mikor meg tudtam sz�lalni.

- Lementek a b�f�be enni valamit. Eg�sz nap itt voltak, �s tegnap is.

- Tegnap? Mi�ta vagyok itt?

- K�t napja. Szinte folyamatosan aludt�l. Tudom, hogy h�lye k�rd�s, de hogy vagy?

- Nem tudom – vontam meg k�b�n a v�llam. – Hogy k�ne lennem?

Isabelle nem v�laszolt, csak a tekintet�vel simogatott.

- Tomot �s Billt akarom! – mondtam halkan.

- Lemegy �rt�k – �llt fel Isabelle.

- K�sz�n�m – v�laszoltam. Isabelle elt�nt az ajt� m�g�tt, �s �n csak v�rtam. Nem tudtam �rezni, nem tudtam gondolkodni, �res volt a lelkem. Nem kellett sokat v�rnom r�juk, hamarosan felt�ntek az ikrek Isabelle-lel. Odaj�ttek az �gyamhoz, �s mindketten �t�leltek. N�m�n �s k�b�n t�rtem. Igaz, hogy els� pillanatt�l �ket akartam magam mellett tudni, most m�gse voltam boldogabb, hogy ott vannak.

- Hogy �rzed magad? – k�rdezte halkan Tom, mik�zben kedvesen r�m mosolygott. Ez a mosoly r�gebben mindig megdobogtatta a sz�vemet, de most nem jelentett semmit. Mint ahogy az sem, amikor Bill megcs�kolt. �reztem az illat�t, a sz�j�t a sz�mon, eszembe jutott az is, hogy l�nyok milli�i az �let�ket adn�k ez�rt a cs�k�rt, de engem nem tudott meghatni. Meghalt a kisbab�m. Csak ez zakatolt a fejemben, de csak egy k�df�tyolon �t. Nem tudtam tiszt�n gondolkodni. Megint el�lmosodtam, de ahogyan beles�ppedtem a s�t�ts�gbe, m�g hallottam Isabelle hangj�t.

- Hagyj�tok most, az orvosok azt mondt�k, hogy sok pihen�sre van sz�ks�ge.

- De meggy�gyul, ugye? – k�rdezte remeg� hangon Tom.

- Igen, b�r sok v�rt veszetett. De.. azt nem tudj�k, hogy lehet-e m�g gyereke…