Ezalatt �n a rep�l�n �lve lassan �lomba szender�ltem David l�gy hangj�t hallgatva. �lmomban megint otthon voltam – igen, otthon: a Kaulitz-h�zban -, �s �jra boldogan tudtam nevetni a fi�kkal. �lmomban megint minden sz�p volt, nem volt vesztes�g, b�nat, f�jdalom. �s m�gis, valahogyan �reztem, hogy ez nem a val�s�g, �s s�rva �bredtem. K�r�ln�zve l�ttam, hogy a g�pen �l�k, de csak lassan siker�lt visszat�rnem a val�s�gba. David �desen, el�rebukott fejjel aludt, �s �n csak n�ztem, eg�szen addig, am�g �jra el nem aludtam, de most szerencs�re �lomtalanul. A landol�s nem ment t�l sim�n, a g�pet dob�lta a sz�l. Rettegve �bredtem, �s David kez�t kerestem, hogy belekapaszkodhassak. H�l�t adtam az �gieknek, amikor v�g�l �ps�gben lesz�lltunk. Amikor �sszeszedt�k a csomagjainkat, David egy limuzinhoz vezetett.

- Ez most komoly? – nevettem el magam.

- Mi�rt, nem tetszik? – j�tszotta a s�rt�d�ttet David.

- Dehogynem – vontam meg a v�llam. – De… mi�rt?

- Mert az �gyn�ks�g nem sajn�lja a k�nyeztet�st a leend� szt�rjait�l.

- De rendesek… - jegyeztem meg f�lhangosan, mire David nevetni kezdett.

- Szt�r leszel, kicsim! – mondta kedvesen. El�g fur�n n�zhettem r�, mert hozz�tette: - Ak�r hiszed, ak�r nem…

- Mib�l gondolod?

- J� szemem van az ilyesmihez. �s nem csak nekem – mondta, mik�zben k�rbemutatott a lim�ban. – Az �gyn�ks�g nem teszi ezt meg mindenki�rt.

- Ezt meg k�ne �nnepelni, nem gondolod? – k�rdeztem, �s a minib�r fel� ny�ltam. Kivettem egy �veg beh�t�tt pezsg�t, k�t poharat, meg egy t�lca finoms�got. – Rajta, bontsd ki! – ny�jtottam fel� a pezsg�t.

- Ok�, vigy�zz a fejedre – vigyorgott, de azt�n baleset n�lk�l kinyitotta az �veget. T�lt�tt a poharakba, azt�n az egyiket fel�m ny�jtotta. Koccintottunk, �s megk�rdeztem:

- Mire iszunk?

- Erre a pillanatra, r�d, r�m, �s erre a gy�ny�r� v�rosra. A szerelem v�ros�ra – v�laszolta David. Elkomorultam, ahogyan a szerelem sz�ba ker�lt, de nem sz�ltam, hanem ki�r�tettem a poharat. Megv�rtam, am�g David is megissza, �s �jra t�lt�ttem.

- A szt�rs�gra! – emeltem kiss� cinikus hangnemben koccint�sra a poharat. David, ha �rezte is az ir�ni�t, nem komment�lta, csak mosolyogva b�logatott. �gy a m�sodik poh�r ut�n m�r �reztem, hogy kezd a fejembe sz�llni a pezsg�, de nem akartam meg�llni. Kellett, hogy felejthessek. Megint t�lt�ttem, �s gyeng�d er�szakkal David kez�be nyomtam a saj�t pohar�t. Nem akarta meginni, de ha valamihez �rtek, az a meggy�z�s. Nem is r�szletezn�m tov�bb, a l�nyeg az, hogy mire meg�rkezt�nk a sz�llod�hoz, m�r mindketten el�g nehezen �lltunk a l�bunkon, �s ok n�lk�l vigyorogtunk mindenen. Bet�mogattuk egym�st a sz�llod�ba, �s David, aki kicsit jobban tartotta mag�t, elint�zte a bejelentkez�st. A pap�rok kit�lt�se ut�n megkaptuk a kulcsot. Egyetlen kulcsot.

- K�z�s szoba? – vigyorogtam kiss� �rtetlen�l Davidra.

- Itt valami t�ved�s lesz – fordult vissza a pulthoz David.

- Mi a probl�ma?

- Csak egy szob�t kapunk?

- Az �gyn�ks�g csak egyet foglalt.

- �rtem. Ez esetben, kaphatn�nk m�g egy szob�t?

- Sajn�lom, de jelenleg az �sszes szob�nk foglalt.

David elfojtott egy k�romkod�st, azt�n r�mn�zett:

- Mi legyen?

- Nekem mindegy – vigyorogtam. – Alhatunk egy�tt. Ne agg�dj, nem er�szakollak meg!

- Ok� – egyezett bele David is. Azt�n a csomagjainkat cipel� pasival a sarkunkban felment�nk a szob�nkba.

Ezalatt N�metorsz�gban:

Tom �s Bill egym�s kez�t szorongatva pr�b�lt�k megem�szteni a t�rt�nteket. Amikor Gustav megk�rdezte, hogy mi a bajuk, Tom csak r�mordult:

- Semmi k�z�d hozz�!

- Bocsi – vonult vissza egyb�l Gutti.

- Sz�lni k�ne nekik – mondta kis id� eltelt�vel halkan Bill.

- Nem akarom! M�g nem! – v�gta r� Tom.

- Mi�rt?

- Mert akkor t�l…

- Val�s�gos lenne, igaz? – fejezte be helyette a mondatot Bill. Tom h�l�san n�zett r�.

- �gy van. M�g nem akarom elhinni, hogy csak �gy itthagyott mindent. Itthagyott, fel tudod fogni? – fakadt ki d�h�sen Tom. – Mindent megtett�nk �rte, nem? Szerethett�k volna jobban? Mit nem kapott meg? Mi�rt hagyott itt? – fejezte be imm�r suttogva, mert gomb�cot �rzett a tork�ban.

- Nem tudom tes�. Tal�n t�nyleg v�ltozatoss�g kellett neki, ahogy a lev�lben �rta. Az, hogy lefoglalja mag�t valamivel.

- De azt mi�rt nem tudta volna itt megtenni?

- Tal�n nem csak a t�tlens�ggel volt baj, hanem az ide k�t�d� eml�kekkel is – mondta b�lcsen Bill.

- De… hi�nyzik – mondta halkan Tom, �s seg�lyk�r�n n�zett a testv�r�re. Azon ritka esetek egyike volt ez most, amikor � v�rt Billt�l seg�ts�get. �ltal�ban � volt az er�sebb, a b�lcsebb, de most elhagyott kisgyerekk�nt t�maszkodott a testv�r�re.

- Tudom – s�hajtotta Bill. – Nekem is. De visszaj�n. Csak ki kell b�rnunk egy darabig. Addig mi is lefoglaljuk magunkat valamivel. Megcsin�ljuk az �j albumot.

- Leszarom az �j albumot! – hisztizett Tom. – Petr�t akarom!

- J�l van, nyugi. Ezzel nem oldasz meg semmit.

- De…

- Semmi de! Szedd �ssze magad. Sz�lnunk kell a t�bbieknek is. Els�sorban…

- Isabelle-nek – mondt�k ki egyszerre.