Nem tudom, meddig kuporogtam ott, f�lig �nk�v�letben, de er�sen Tom kez�be kapaszkodva. Arra eszm�ltem, hogy valaki nem t�l gyeng�den felemel a f�ldr�l, �s le�ltet a m�sik �gyra. Nem emeltem fel a fejem, de tudtam, hogy Bill az. Azt is tudtam, hogy Isabelle nincs itt, val�sz�n�leg nem engedt�k be. Most tudatosult bennem, hogy mennyire f�zom, �s eg�sz testemben remegni kezdtem. Azt szerettem volna, hogy Bill �t�leljen, de � csak annyit tett, hogy a pulcsij�t a v�llamra ter�tette.

- Ne agg�dj, meggy�gyul – sz�lalt meg v�g�l hosszas hallgat�s ut�n. A hangj�b�l nem hallhattam ki semmif�le �rzelmet, olyan volt, mintha egy idegennel besz�lt volna. F�radtan emeltem fel a fejem, de m�g mindig nem r� n�ztem, hanem a szomsz�d �gyon fekv� Tomra.

- Biztos? – k�rdeztem s�r�s hangon. Nem akartam, hogy gyeng�nek l�sson, de nagyon f�ltem. F�ltettem Tomot, �s v�doltam magam az �nz�sem miatt.

- Eg�sz biztos – mondta valamivel melegebb hangon Bill. Most el�sz�r n�ztem az arc�ra. M�st nem tudtam leolvasni r�la, csak az aggodalmat a testv�re miatt. Nem l�ttam a szem�ben a szerelmet, �s ez megijesztett.

- Nagyon haragszol r�m? – n�ztem r� f�l�nken.

- Most erre mit mondjak? – k�rdezett vissza megk�nzottan Bill.

- Az igazs�got.

- Akkor a v�laszom igen. Elment�l, �s mindenkit cserbenhagyt�l. Magadon k�v�l nem gondolt�l m�sra. Isabelle-nek, Tomnak �s nekem egyform�n sz�ks�g�nk lett volna r�d.

- Szerinted �n sz�rakoz�sb�l mentem el? Annyira �lveztem a t�voll�tet? H�t nem, nagyon is hi�nyzott mindenki. De mennem kellett, mert nekem meg erre volt sz�ks�gem! – d�h�dtem fel.

- Tudom, hogy f�jt, ami t�rt�nt, de ez nem ments�g arra, hogy mindent itthagyj! – ment �t lassan t�mad�sb�l v�dekez�sbe Bill.

- Fogd m�r fel, hogy mennem kellett! – folytattam egyre nagyobb hanger�vel, azt�n Tomra n�ztem, �s lassan elkezdtem lehiggadni. – Nem b�ntam meg, hogy elmentem, csak azt b�nom, hogy Tom… - de nem tudtam befejezni a mondatot. Bill �rt�n b�lintott.

- Tudom – mondta halkan.

- �, Bill! – borultam hirtelen a nyak�ba. – �n annyira f�lek!

Szorosan �lelt�k egym�st egy darabig, azt�n kibontakoztam az �lel�sb�l, �s vissza�ltem Tom �gya mell�.

- Kimegyek, mert elm�letileg nem szabadna itt lennem. Csak bej�ttem megn�zni, hogy minden rendben van-e veled – mondta Bill. – Isabelle �gyis kint v�r.

- Ok� – b�lintottam, �s Bill el is indult kifel�. – V�rj! – sz�ltam ut�na, mire meg�llt a keze a kilincsen. – Isa nagyon ut�l?

- H�t…

- Sz�val igen.

- Nem igaz�b�l ut�l, csak haragszik, �s csal�dott.

- Mit mondott err�l neked?

- Figyelj, t�rt�nt egy-k�t dolog mi�ta elment�l, majd elmes�lem. De most megyek.

- J�l van.

- Besz�lek az orvossal, hogy itt maradhass, b�r gondolom hat l�val se lehetne elvonszolni innen – eresztett meg fel�m egy halv�ny mosolyt Bill.

- K�szi – v�laszoltam, �s �n is megpr�b�lkoztam a mosolyg�ssal, de kev�s sikerrel. Bill kiment, �s �n �jra minden figyelmem Tomnak szentelhettem. Megfogtam a kez�t, �s besz�lni kezdtem hozz�.

- Tom, kicsi szerelmem, �bredj fel, k�rlek! – rim�nkodtam. – Bocs�ss meg, hogy elmentem, hogy elhagytalak, de musz�j volt! Ha tudom, hogy ezt m�veled magaddal, soha nem hagytalak volna itt, ne haragudj r�m! Nagyon szeretlek, �s sz�ks�gem van r�d! �bredj fel, hogy megbocs�thass nekem!

- Nincs mit megbocs�tanom… - �rkezett rekedt hangon a v�lasz az �gy fel�l, mire felkaptam a fejem. Tom szeme nyitva volt, �s gyeng�d pillant�ssal n�zett r�m.

- Szeretlek! – ez volt az els� gondolatom, az els� mondatom, ez hagyta el el�sz�r a sz�mat, miut�n felocs�dtam. – Annyira sajn�lom!

- �n voltam a h�lye – mondta Tom a helyzethez k�pest szokatlanul vid�man. Az arc�t a r�gi vigyor halv�ny m�sa vil�g�totta meg.

- Minek �r�lsz ennyire? – k�rdeztem, �s �n is mosolyogtam, mert hirtelen k�nny�nek kezdtem �rezni a sz�vem.

- Annak, hogy itt vagy – v�laszolta gyeng�d hangon, mik�zben megsimogatta a kezem. Nem b�rtam tov�bb, �s az arc�hoz hajolva l�gyan megcs�koltam. �s hirtelen olyan boldogs�got �reztem, amiben m�r azt hittem, sosem lesz t�bb� r�szem.