Megint sírva ébredtem fel. Szégyelltem az arcomon csorgó könnyeket, így az első dolgom volt letörölni őket, de amikor felnéztem, rájöttem, hogy már elkéstem. Az ajtóban az apám állt, és félig dühösen, félig aggódva nézett rám.

- Jó reggelt, apa! – köszöntem neki mosolyt erőltetve az arcomra, mintegy próbaképpen, hogy feledtessem vele az imént látottakat.

- Jó reggelt, kicsim! – viszonozta az üdvözlést, és bejött, hogy reggeli puszit adjon. Mindig jó volt közöttünk a kapcsolat, szerettük egymást.

- Hogy aludtál? – kérdeztem meg tőle kedvesen, jókislány módjára.

- Nem aludtam túl sokat, sokáig tárgyaltam – válaszolta.

Az apám üzletember, és nagyon gazdagok vagyunk. Egyesek szerint a maffiával is kapcsolatban áll, de ezt nehezen hiszem el. Mindig megkapok mindent, amire csak vágyom. Kicsit talán el is vagyok kényeztetve, de a kapott dolgokért cserébe sokat is várnak el tőlem. Kettesben élek az apámmal a hatalmas házunkban, nem számítva persze a személyzetet. Hét éves voltam, amikor anyám elhagyott minket egy másik férfi miatt. Ennek már tíz éve, de akkor minden megváltozott. Azóta apám nevelt, és mindig arra tanított, hogy maradjak hűvös és reális mindenkivel szemben. Nem akarta, hogy átéljem ugyanazt a fájdalmat, amit ő érzett, amikor anyám elment. Mindenféle érzelmi kitörést, és egyáltalán az érzelmek kifejezését igyekezett kiirtani belőlem.Nagyjából sikerült is elérnie a szándékát, mert hideg és okos voltam szinte minden helyzetben. Jól átláttam a dolgokat, és a szerelem soha nem jutott eszembe. A környékbeli arisztokrata családok nagyobb önbizalommal megáldott csemetéi ugyan időről időre bepróbálkoznak nálam, de minden szánalmas kis kísérletük lepereg rólam. Sok barátom van, akik szeretnek a humoromért, a társadalmi rangomért, és azért az emberért, akit ők látnak bennem. Persze mindannyian velem azonos társadalmi körből származnak, nem barátkozhatok akárkivel, apám sem engedné, de a neveltetésem miatt nem is vágyom ilyesmire. Tizenhét éves koromra én lettem a környék leghűvösebb lánya, de nem zavar. Egyébként Engelnek hívnak. Engel von Roth, ez a becsületes nevem. Vagy ahogyan az irigyeim neveznek: a Jégkirálynő. Bőven vannak olyanok, akik nem szeretnek, de velük nem foglalkozom. Szerencsésnek érzem magam, hiszen gazdag vagyok, okos és szép. A hajam hosszú, sötétbarna, a szemem jégkék. Alacsony vagyok és törékeny. Eddig még nem éreztem hiányát semminek az életemben, de nemrégiben megváltozott valami. Feltűnt egy srác, aki valahol mélyen megváltoztatott bennem valamit. Soha nem ismerném be, de most már érzem, hogy valami hiányzik…