- Oké, az enyémnek Tommy lesz a neve – mondtam, és rávigyorogtam Tomra.

- Ne büntesd ezzel szerencsétlen kutyát – mondta nevetve Bill, mire Tom vetett rá egy csúnya pillantást. Összenéztünk Isabelle-lel, és már tudtak, hogy az övének mi lesz a neve.

- Jó, akkor az enyém meg Billy lesz – mosolygott.

- Ne már – húzták a szájukat a fiúk.

- De igen…

- És akkor majd kiabálni fogtok nekik, hogy Billy meg Tommy lábhoz?

- Persze, aztán lehet, hogy majd ti is hallgattok rá…

- Felejtsd el – húzott magához Tom.

- De most miért? – néztem rá ártatlanul.

- Mert én nem vagyok a kutyád, és nem teszek meg mindent, amit mondasz – magyarázta türelmesen Tom.

- Nem? – pislogtam rá. Tudtam, hogy simán az ujjam köré csavarhatom, és megtesz bármit.

- És ha Billy-t hívom, te is jössz? – faggatta eközben Isabelle Billt. Bill rámpillantott, és csak azután válaszolt, mikor látta, hogy éppen Tommal smárolok.

- Hát, lehet róla szó… - mondta sejtelmesen. Isa arca felragyogott.

- Oké, ezt megbeszéltük…

- Na jó, gyertek, menjünk el ebédelni – javasolta Tom.

- Oké, csak előbb fel kéne öltözni – néztem a testvéremre, aki szintén nem állt még a helyzet magaslatán.

- Gyere, segíts ruhát választani – kérte Isa, és én engedelmesen követtem a szobájába. A kutyákat lent hagytuk, és Bill meg Tom egyből játszani kezdtek velük.

- Olyan cukik a kutyusok, nem? – csacsogott, mire én bólintottam.

- De valahogy meg kell majd őket különböztetni egymástól.

- Majd különböző nyakörveket veszünk nekik – vonta meg a vállát.

- Mi van köztetek Billel? – szegeztem neki a kérdést.

- Mi lenne? Semmi. Még mindig téged szeret, ha nem vetted volna észre. Amúgy meg ne haragudj, de ha lenne is köztünk valami, neked ahhoz nem lenne közöd.

- Oké, igazad van – sóhajtottam. Magam sem értettem, hogy miért érdekel még, hogy mi van Billel, és végül igyekeztem meggyőzni magam, hogy ez csak azért van, mert már megszoktam, hogy együtt vagyunk, és most fura, hogy már nem. Egészen biztos voltam benne, hogy Tomot sokkal jobban szeretem, és szerettem mindig is, mint valaha Billt.

- Na mit vegyek fel szerinted? – zökkentett ki Isa az álmodozásból.

A szekrényéhez mentem, és előrángattam néhány ruhadarabot, és a kezébe nyomtam őket.

- Ezek jók lesznek – mondtam habozás nélkül. – Megyek, én is felöltözöm.

A szobánkba mentem, és megálltam a szekrény előtt. Most nem ment olyan könnyen a döntés, mint amikor Isabelle-nek választottam ruhát. Szinte mindent elővettem, és a ruhakupac egyre nőtt körülöttem. Kezdtem kétségbeesni, mert úgy éreztem, hogy nincs egy normális göncöm sem, amikor Tom megszólalt a hátam mögött.

- Talán felvehetnéd ezt… - suttogta a nyakamba, és meg ugrottam egyet ijedtemben. Megfordultam, és Tom kezében egy jó nagy doboz volt, amit most odaadott.

- Mi ez? – néztem rá értetlenül.

- Bontsd ki, és meglátod.

Tépni kezdtem a papírt a dobozról, és elállt a lélegzetem, mert egy gyönyörű ruha került elő belőle.

- Tom, ez nagyon szép… Köszönöm – ugorottam a nyakába.

- Azért ennyire ne ájulj el, nem én választottam, hanem Estert kértem meg, hogy vegyen valami szépet neked – nevetett Tom.

- De akkor is… Köszönöm – mondtam még egyszer. – Segíts felvenni – kértem, mert a ruhán hátul volt a cipzár.

- Jobban szeretlek vetkőztetni, mint öltöztetni – jegyezte meg, de közben azért felhúzta a cipzárt. Mikor megfordultam, elismerően nézett rám.

- Várj, van itt cipő is – mondta, és elővette a ruhához illő cipőt is a dobozból. Felvettem azt is, majd a fürdőbe mentem, ahol megfésülködtem, és kisminkeltem magam. Feltettem a karkötőt, amit Tomtól kaptam, de tétováztam, amikor a Billtől kapott nyakláncra került volna sor. Aztán úgy döntöttem, hogy felteszem, mert nagyon kedves emlék számomra, és valahogy éreztem, hogy Tomot se fogja zavarni. Vetettem még egy pillantást a tükörképemre, aztán kimentem.

- Gyönyörű vagy – mondta Tom, amikor meglátott. – De valami még hiányzik…

- Dehogyis, ez így jó, ahogy van – tiltakoztam, és indultam volna kifelé.

- Várj! – szólt utánam Tom. Várakozón néztem rá az ajtóból. Elővett valamit a zsebéből, és megállt előttem.

- Még egyszer, boldog szülinapot! – mondta, és kinyitotta a kis bársonydobozt, én meg azt hittem, ott ájulok el…