- Na itt vagyunk – álltunk meg Bill és Isa előtt.

- Végre – morgott Bill.

- Nyugi már, mehetünk.

- Induljunk, mert éhen halok – jegyezte meg Isabelle.

- Hova megyünk? – kérdeztem.

- Majd meglátjátok… - válaszolta Tom mosolyogva. Végre elindultunk. Tom az én kezemet fogta, Bill pedig – egy gyors oldalpillantás után – megragadta Isa kezét. Beültünk egy taxiba, ami végül egy elegáns étterem előtt állt meg. Ámulva néztünk körül, amikor beléptünk, hiszen a testvérem és én nem voltunk hozzászokva ehhez a környezethez, Tom és Bill viszont nem zavartatta magát.

- Tom – néztem rá zavartan. – Nem túlzás ez egy kicsit?

- Dehogy, ez a minimum, amit megérdemeltek – válaszolta, aztán halkan odasúgta. – Na meg az eljegyzésünket is meg kell ünnepelni….

- Most akarod elmondani nekik? – suttogtam.

- Persze, mire várjunk?

- Hát végülis… Oké – vontam meg a vállam.

Eközben a pincér hátravezetett minket egy különterembe, és kitárta előttünk az ajtót.

- Menjetek csak előre – mondta mosolyogva Bill. Isabelle és én együtt mentünk be.

- Boldog szülinapot! – hallatszott, ahogy beléptünk. Csodálkozva néztünk körül. A teremben egy hosszú asztal állt, körülötte pedig a barátaink. Georg és Dorina, Gusti és Sabrina, David és Jenny, Andreas és Laura és Angel. Elkezdték énekelni a Happy birthday-t, mi pedig nevetve és meghatva néztünk körbe. A dal után sorban odajöttek, puszit adtak, és ajándékokat nyomtak a kezünkbe. Aztán mindenki leült a helyére, mi meg kibontottuk az ajándékainkat. Nevetve mutogattuk egymásnak, amiket kaptunk. Aztán mikor ezzel végeztünk, Tom szólt az ajtóban diszkréten megálló pincérnek, hogy hozzon pezsgőt. Az ital meg is érkezett, és koccintottunk.

- Isabelle-re és Petrára! – mondták. De még mielőtt ittunk volna, Tom megszólalt.

- Várjatok, valamit szeretnénk bejelenteni!

Mindenki várakozón nézett Tomra, én pedig odaléptem mellé.

- Akarod te elmondani? – kérdezte halkan Tom. Megráztam a fejem.

- Mondd csak te – válaszoltam, és megfogtam a kezét.

- Szóval: eljegyeztem Petrát – jelentette be egy is hatásszünet után Tom.

Néma csend a teremben, aztán egy fülsértő csörömpölés. Mindenki a hang irányába kapta a fejét. Bill szoborrá merevedve állt, és a leejtett pezsgőspohara szilánkjait bámulta. Még mindig zavart csend, aztán Gustav szólalt meg, hogy oldja a feszültséget.

- Gratulálok! – mondta mosolyogva. Ez a többieket is kizökkentette a kábulatból, és mindenki gratulált. A nagy hangzavarban senki nem vette észre, csak én, hogy Bill kiosont a teremből. Beszélni akartam vele, ezért szóltam Tomnak, hogy kimegyek a mosdóba.

- Mindjárt jövök – súgtam neki, és egy csókot leheltem az ajkára.

- Oké kicsim, menj csak – mondta, és visszafordult Georghoz, akivel addig beszélgetett.

Felálltam, és kisétáltam, de nem a mosdó felé indultam, hanem a hátsó kijárat felé vettem az irányt. Nem is tévedtem, mert amint kiléptem az ajtón, az első amit megpillantottam, Bill volt, aki a hátát a falnak támasztva guggolt a sikátorban. Leguggoltam mellé, és megérintettem a vállát.

- Bill! – szólítottam meg, mire felemelte könnytől ázó arcát.