- Jól van, ne harapd le a fejünket! Ha nem tetszik, hát nem tetszik – mondta Isabelle.

- Bocsi, nem akartam így rátoktámadni, csak… nem értem, hogy miért kell ennyire áradozni róluk! Egyikük se a jóisten, hanem ugyanolyan emberek, mint mi!

- Hááát…

- Mi van? Ne mondjátok már, hogy most beléjükzúgtatok! – mondtam egy gúnyos nevetés kíséretében, de amint körülnéztem, láttam az álmodozó arcokat, és tudtam, hogy ez most igenis szerelem volt első látásra. Csak remélni tudtam, hogy rajtam nem látszik, amit érzek, hogy sikeresen tudtam letagadni a villámcsapás hatását. Aprilchen volt az egyetlen, akinek nem hazudhattam, hiszen ő látta az első reakciómat. Viszont őneki arról is lehettek sejtései, hogy miért tagadok makacsul, és nem fog elárulni.

- Na jó, álmodozzatok csak, én most hazamegyek – álltam fel. April is felugrott.

- Kikísérlek – ajánlkozott egyből.

- Oké. Na sziasztok csajok, később találkozunk.

- Miért csináltad? – nézett rám kifelé menet kérdőn April.

- Mert… jaj, nem tudom, hagyjál már!

- Jól van, de nincs abban semmi rossz, ha tetszik egy srác!

„Még hogy nincsen benne rossz? Na persze, apámnak nem éppen ez a véleménye… És én nem akarok szenvedni a szerelemtől… Nem, nem érzek semmit!”

- Tudom, de… nekem nem tetszik! Nem foglalkozok a srácokkal, semmi értelme. Vannak fontosabb dolgok is…

- A szerelemnél nincs fontosabb – jegyezte meg halkan Aprilchen. Ránéztem, és láttam, hogy mennyire komolyan gondolja, amit mondott.

- Tudom, hogy ez neked mennyire fontos – mondtam neki ugyanolyan halkan. – De én más vagyok. Na jó, most megyek, te meg menj csak vissza csöpögni a többiekhez.

- Rendben. Este felhívsz?

- Persze. Na szia! – adtam neki két puszit, és kimentem a kocsimhoz. Hazáig végig csak Tom járt a fejemben.

A következő hónap ezzel a kettősséggel telt el. Ha magamban voltam, akkor Tomra gondoltam, Tomról álmodtam, csak Tom létezett számomra. Ha a többiekkel találkoztam, makacsul tagadtam, hogy bármit jelentene számomra a Tokio Hotel. A többiek nyíltan ebben a lázban égtek, szinte nem is volt más témájuk. Eközben én is egyre mélyebbre süllyedtem ebben a kábulatban, amiről csak Aprilchen tudott. Éjjelente Tom miatt sírtam. Otthon is annyira megváltoztam, hogy apám is sejteni kezdett valamit. Talán a csillogást látta a szememben, talán a könnyek nyomát reggelente az arcomon, vagy egyszerűen csak apaként érezte, hogy valami történik velem. Így jött el az a reggel, amikor sírva talált az ágyamban, és tudtam, hogy most vége a játéknak.