- Bill!

- Gratulálok… - mondta halkan, rám sem nézve. Nem sírt, hanem csak hagyta, hogy gyönyörű arcán lecsorogjanak a könnyei.

- Bill, ne csináld ezt!

- Miért ne? – emelte fel végre a fejét, és a szemembe nézett.

- Mert fáj, ha így látlak!

- Nekem meg az fáj, hogy Tom eljegyzett…

- Meg kell értened, hogy szeretem Tomot!

- És velem mi a helyzet? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában. – Azt hittem, mindkettőnket szeretsz, legalábbis ezzel hülyítettél, mikor kiderült, hogy megcsalsz a saját testvéremmel…

- Én… tényleg szeretlek Bill. De Tom… ő az igazi…

- Akkor legyetek boldogok – állt fel, és már nem könnyezett. Ijesztően elszánt volt az arca. Én is felálltam, és felnéztem rá. Megragadta a karom, és egészen közel húzott magához. – De engem soha nem fogsz tudni elfelejteni! Mindig eszedbe jutok majd, akkor is, amikor Tomot öleled, amikor őt csókolod! Nem tudsz elfelejteni…

Álltam a tekintetét, nem fordítottam el a fejem.

- Nem akarlak elfelejteni, tudom, hogy nem is menne! Mindig szeretni foglak, de ne hidd, hogy bármit elronthatsz Tom és köztem, mert őt mindennél jobban szeretem! – válaszoltam ugyanolyan keményen, ahogyan ő beszélt velem. Erre magához rántott, és megcsókolt. Rövid és erőteljes csók volt, egy pillanatra átadtam magam neki, de aztán ellöktem magamtól.

- Emlékezz erre… - suttogta, és otthagyott. A falhoz dőltem, és lehunytam a szemem. Az járt a fejemben, amit Bill mondott. Nem akartam, hogy bármi elronthassa ezt a napot, de fájt, hogy szenved. Nem akarom őt elfelejteni, hiszen benne van minden álmomban, minden gondolatomban, a jó és rossz emlékeimben, a meg nem született gyermekemben, még Tomban is, hiszen olyanok, mint az érem két oldala, összetartoznak. Bill már az életem része lesz örökre. Mikor ezt végiggondoltam, egy lágy csókot éreztem a nyakamon.

- Tom… - mosolyodtam el, anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem.

- Hol van Bill?

- Elment.

- Mit mondott? - nézett rám komolyan. Nem kérdeztem, honnan tudja, hogy Bill itt volt, hogy utána jöttem ki, hogy beszéltem vele. Egyszerűen természetes volt, hogy tudja.

- Fáj neki. Szenved. De én ezt nem akarom!

- Tudom kicsim, nekem is fáj, hogy szenved. De nem tudok mit tenni…

- Tudom, csak…

- Talán vissza akarod csinálni? Meggondoltad magad? Mert akkor ez lesz a világtörténelem legrövidebb jegyessége…

- Dehogy! Szeretlek Tom! És boldog vagyok!

- Akkor jó – mosolyodott el. – Én is az vagyok. Bill meg majd megbékél.

- Remélem – sóhajtottam.

- Na gyere vissza, mert már mindenki éhen akar halni, és csak rád vártunk.

- Oké – egyeztem bele, de ahogyan elindult, utánaszóltam. - Tom!

- Mi az?

- Nagyon szeretlek…

Visszajött, magához húzott, és megcsókolt.

- Én is szeretlek – mondta a csók után. – Minden rendben lesz, megígérem neked!

Lassan visszasétáltunk a többiekhez, akik megkönnyebbülve néztek ránk.

- Na végre - nyögött fel Gustav, miközben látványosan fogta a hasát, eljátszva, hogy éhen akar halni.

- Jól van, nehogy éhen halj nekem – hajolt oda hozzá Sabrina, hogy néhány csókkal életben tartsa.

- Oké, ezzel ellesznek egy darabig – jegyezte meg David nevetve.

- Hé, nehogy azt hidd, hogy ezzel el van rendezve – szállt ki Sabrina szájából egy pillanatra Gutti.

- Jaj, fogd be – szólt rá Sabrina, mire Gustav engedelmesen visszahajolt, hogy befogja a száját…

- Már azt hittük, lehúztad magad – szólt Angel, nekem intézve a megjegyzést.

- Nincs ilyen szerencsétek – válaszoltam vigyorogva.

- Pedig azt hittem, lesz egy jó napom – jegyezte meg félhangosan Isabelle.

- De vicces valaki… Mi lenne veled a másik feled nélkül? – vágtam vissza kinyújtva a nyelvem. – Amúgy meg nem elég jó nap ez neked így?

- Hát… Na, nem bánom… Elég jó – mosolygott rám. – Boldog szülinapot tesó!

- Neked is – mosolyogtam vissza. Egy darabig vigyorogtunk egymásra, mint a vadalma, aztán elkomolyodott.

- Hol hagytad Billt?