Bill sokoldalú ember. A bátortalan és visszahúzódó természetű Bill a koncerteken óriási show-t nyújt a közönségnek a hajával, sminkjével és külsejével. Ki rejtőzik a Tokio Hotel karizmatikus énekese mögött valójában? Ebben a nagyon személyes interjúban megpróbáljuk kideríteni.

Milyen mértékben közreműködtél az új album munkálataiban?

- Amikor új albumon dolgozunk, főleg a szövegekkel vagyok elfoglalva. Állandó igényem van arra, hogy az élményeimet, gondolataimat és érzéseimet szavakba öntsem. Az utóbbi két évben, az első albumunk megjelenése óta mindig hordok magamnál jegyzetfüzetet, hogy az ötleteimet leírhassam. Így születtek a Zimmer 483 dalai is.

Mi késztetett az első dalod megírására?

- Talán hülyén hangzik, de meg kell mondanom, hogy az unalom. Valamikor, amikor éppen egyedül voltam, és nem tudtam magammal mit kezdeni, eldöntöttem, hogy felírom, ami éppen a fejemben jár, és írok egy dalt róla. Így született a Leb’ die Sekunde első változata, ami végül néhány változtatással a Schrei albumra is felkerült. Ezután további dalszövegeket is írtam, mert mindig volt velem egy füzet, amibe lejegyeztem, amire éppen gondoltam.

Azóta is unatkozol, mióta a Tokio Hotelnek ekkora a sikere?

- Hozzá kell tennem, hogy ez alig történik meg. Körülbelül két éve nagyon ismertek vagyunk, és néha előfordul, hogy vágyom arra az időre, amikor még egyedül unatkoztam a szobámban. A nyugodt pillanatok egyre ritkábbak, de nem panaszkodom emiatt. Mindig énekelni akartam, és a zenének élni, és nincs a világon semmi, amiért ezt elcserélném.

Milyen tekintetben változott meg leginkább az életed?

- Minden tekintetben! Két éve még bárhova elmehettem anélkül, hogy rögtön felismernének. Ma már ez teljesen lehetetlen. Egyre nehezebb lesz, már szinte nem is léphetek ki egyedül az utcára. Ezen kívül, nemrég még normálisan jártam suliba, de már ez se megy. Bár őszintén megvallva, nem éppen a suli az, ami leginkább hiányzik…(nevet) Mindenesetre, néhány magánéletbeli kivételtől eltekintve egyáltalán nem zavar, hogy ismert vagyok. Mindig is eléggé becsvágyó voltam, és büszke vagyok a Tokio Hotel sikereire. Olyan életet élek, amilyenre mindig is vágytam, ezért nem fogok panaszkodni.

Hogy tudsz a fájdalmas érzésekről írni, amikor ekkora sztár vagy?

- Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy csak másfél éve élem ezt a „sztáréletet”. Az unalmat, kétségbeesést, csalódást jól ismerem, így tudok beszélni róla. Teljesen normális gyerekkorom volt, és még ma is ez a legfontosabb inspiráció-forrásom. De a mostani életünk is naponta szolgál új ötletekkel. Az utazásaink, az érzelmek, amiket a koncertek kiváltanak belőlünk, minden ember, akivel találkozunk, minden apróság, amit együtt megélünk inspirációt jelent, amiből új dalokat tudok írni.

Beszélj egy kicsit az Übers ende der Weltről. Milyen üzenete van a dalnak?

- Az Übers Ende azoknak szól, akik úgy érzik, a rossz úton járnak, és nem tudják, hogy merre kellene továbbmenniük. A dal reményt ad, és arra buzdít, hogy az ember átgondolja az életét, és kérdéseket tegyen fel magának. Soha nem késő változtatni, soha nem késő megvalósítani az álmainkat. Fontos számunkra, hogy ezt az üzenetet közvetítsük a rajongóinknak, reményt adva. Tudjuk, hogy ez fontos, legyőzni az akadályokat, és megmutatni, hogy a helyes hozzáállással a lehetetlen is lehetségessé válik.

Sok TH rajongó beszélget a bandáról a fórumokon. Meg szoktad nézni a neten, hogy a rajongók mit gondolnak rólad?

- Amikor egy új album megjelenik, nagyon fontos a rajongók véleménye. Ilyenkor megnézünk néhány oldalt a neten, hogy megtudjuk, mit gondolnak rólunk, és milyennek tartják a zenénket. De persze csak ritkán fordul elő, hogy mondjuk felmenjünk egy chat-re.

A neten folyamatosan terjednek rólad a pletykák. Mi volt az, amin leginkább meglepődtél?

- Újabban valaki azt terjeszti, hogy csaj vagyok! Ezt azért már durvának találom! Amikor fiatalabb voltam, akkor előfordult, hogy lánynak néztek, de azért ma már vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, hogy srác vagyok. Elismerem, hogy nem vagyok különösebben férfias típus, de azért odáig menni, hogy valaki azt állítsa, hogy lány vagyok, túlmegy minden határon.

Rengeteg lányt érdekel a magánéleted. Van barátnőd?

- Sajnos nincs. És ez már két éve így van! Természetesen semmi kifogásom a szerelem ellen, de jelenleg nehéz lenne egy kapcsolatot összeegyeztetni az életemmel. És mivel nem vagyok a kalandok híve, most inkább egyedül maradok. De biztos vagyok abban, hogy ez hamarosan megváltozik,  és teljesen véletlenül megismerkedhetek valakivel.

Van határozott elképzelésed arról, hogy milyen legyen az álomcsajod? Van olyan dolog, ami különösen fontos számodra?

- Amikor először látok egy lányt, erősen figyelek a külsőségekre. Szexinek kell lennie, és fontos, hogy a ruhája jól álljon neki. Nagyon figyelek a kezeire is, nem tudom pontosan miért. A kezek sokat elárulnak nekem a személyiségről. Szeretem azokat a lányokat, akiknek szép a keze, és ápoltak a körmei. Lehet, hogy hülyeség, de ez van. Ezenkívül a leendő barátnőmnek pozitív személyiséggel kell rendelkeznie. Én alapvetően pesszimista vagyok, így rá vár a feladat, hogy naponta megmutassa az élet szépségeit.

Féltékeny típus vagy?

- Igen, nagyon. Ha valakit szeretek, akkor teljes egészében magaménak akarom tudni. Talán azért van így, mert félek attól, hogy elveszítsek valakit.

Hogy reagálsz, ha a Tokio Hotelt kritizálják? Adsz a kritikákra, vagy nem foglalkozol velük?

- Ez teljes mértékben attól függ, hogy honnan, illetve kitől jön a kritika. Már mondtam, hogy a rajongóink véleménye nagyon sokat számít. Ha többen mondják, hogy egyik vagy másik dalunk nem tetszik nekik, akkor elgondolkozok azon, hogy mi lehet a baj azzal a számmal. Azokra a kritikákra is odafigyelek, amiket a barátainktól, ismerőseinktől vagy a családunktól származnak, mert nekik semmi okuk arra, hogy becsapjanak, és teljesen őszinték. Persze mindig vannak, akik puszta irigységből kritizálnak minket. Azokról beszélek, akiket idegesítenek a sikereink, és így akarnak bosszantani minket.

Hogy csinálják?

- Gyakran a szemünkre hányják, hogy nem rockzenekar vagyunk, hanem csak egy egyszerű fiúcsapat. Ez teljesen hidegen hagy minket, mert tudjuk, hogy hülyeség. Több mint hat éve ismerjük egymást, és gyerekkorunk óta zenélünk. Ha valaki egy fiúbandának nevez minket, akkor nem éppen ugyanolyan elképzelésünk van az ilyen csapatokról. Ha valaki sikeres, számolnia kell a kritikákkal is. De legtöbbször nem foglalkozom velük, én tudom, hogy mit érünk.

A látható bátortalanság ellenére semmi nem tarthat vissza, hogy színpadra állj. Van olyan határ, amit nem lépnél át?

- Természetesen. A koncertjeinkkel és dalszövegeinkkel nagy hatást gyakorolunk a rajongóinkra, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy bizonyos határokat átlépjünk. De soha nem állítottam, hogy példaképek vagyunk másoknak, éppen ezért nem akarom, hogy minden tettemet ellenőriznem kelljen. Teljesen átlagos fiatal vagyok, megpróbálom a legjobbat nyújtani, és felelősségteljesen viselkedni, de semmi esetre sem vagyok tökéletes. Remélem, hogy a rajongók egy kis megértést tanúsítanak, ha olvasnak rólam valamit, vagy olyan helyzetben találkoznak velem, ami nem tetszik nekik.

Hamarosan több koncertet adtok Németországban és Európában. Mondanál valamit a koncertekről?

- Annyit mondhatok, hogy nagy durranás lesz! Már nagyon várjuk, hogy előadhassuk az új dalainkat, és újra találkozhassunk a rajongóikkal. A koncertek a legfontosabbak számomra. Akkor vagyok igazán önmagam, amikor a rajongóinknak énekelhetek.