Georg már 8 éves korában, amikor egy Rolling Stones koncertet látott, eldöntötte, hogy zenélni fog. Ma a Tokio Hotel basszusgitárosaként kitárult előtte az egész világ, és ő csak a folytatásról álmodik. Georg exkluzív interjút adott nekünk, és mesélt az életéről az együttessel, és a titkos félelmeiről is.

A Zimmer 483 felvételeinél megpróbáltatok az albumnak különleges hangzást adni?

Nem az volt a cél, hogy teljesen más legyen az album, mint a Schrei, egyszerűen csak kedvünk volt új dolgokkal kísérletezni. Elhatároztuk, hogy magasabb fokozatra kapcsolunk, még több gitár lesz benne, és még rockosabb hangzású dalokat készítünk. A hangulat a stúdióban teljesen más volt, mint a Schrei felvételeinél, mert azóta nagyobb önbizalomra tettünk szert. Ezért most olyan dolgokat is meg mertünk csinálni, amiket két éve nem mertünk volna. Elég pontos elképzeléseink voltak arról, hogy mit akarunk, és mindent meg is tettünk, hogy el is érjük a kívánt hangzást. Nekem személy szerint jó emlék marad a Zimmer 483 felvétele.

Minek az eredménye, hogy magabiztosabb lettél?

Természetesen ma már sokkal inkább bízom önmagamban, mint két évvel ezelőtt. Ha valami zavar, tétovázás nélkül meg is mondom. Megtanultam, hogy ne hagyjam, hogy keresztülgázoljanak rajtam, és kimondom, amit gondolok. Nem tartom magam különösebben lázadó típusnak, de tudom, hogy mit akarok, és megteszek mindent, hogy el is érjem. Ez érvényes a zenére, de a mindennapi életemre is.

Előfordul, hogy kételkedsz magadban?

Természetesen! Senki ne gondolja, hogy olyan vagyok, akinek mindennek az elképzelései szerint kell történnie. Én is tudok hallgatni másokra, és elfogadom az építő jellegű kritikákat. Ezenkívül ott van még Bill, Gustav és Tom is, akik leállítanak, ha nagyon elszaladna velem a ló. A bandában mindent elmondunk egymásnak, néha egészen komoly vitákat folytatunk. Szerencsére közülünk senki nem haragtartó, és a nézeteltérések soha nem tartanak sokáig.

Mi az amiért Bill, Tom és Gustav általában szemrehányást tesz neked?

Gyakran neheztelnek azért, hogy nem vagyok pontos. Tudom, hogy ez az egyik hibám, de egész egyszerűen nem tudok ezen változtatni. Valószínűleg az időérzékemmel van a baj… Tom azzal is piszkál, hogy nem tudok vezetni, de ezzel csak bosszantani akar.

Most olyan az életed, amilyenről gyerekként álmodtál?

Amikor kicsi voltam, és megkérdezték, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, mindig azt mondtam, hogy király szeretnék lenni… Láthatólag elég becsvágyó voltam! (nevet) Noha nem vagyok király, nem panaszkodhatok. Azt hiszem, jobban jártam így, hogy a barátaimmal zenélhetek… (nevet)

Vannak olyan dolgok, amiktől félsz?

Előfordul, hogy megkérdezik, hol leszek 10 év múlva. Fogalmam sincs, meddig tart még a nagy kaland a TH-val, de ha egy nap véget ér, szívesen visszavonulnék egy időre egy lakatlan szigetre. Végre megszökni a média nyomása alól, ami most szüntelenül körülvesz minket. Van egy olyan dolog, ami néha az eszembe jut, és félelmet okoz, de olyan furcsa, hogy alig merem elmondani. Tulajdonképpen az, hogy időről időre rettegek attól, hogy egy balesetben elveszítem a karomat. Talán csodálkoztok ezen, de jelenleg a kezem a legértékesebb részem. Nélküle nem tudnék tovább zenélni, és igazából ez az, amitől félek.

Mit kívántok magatoknak erre az évre?

Hogy ugyanolyan eseménydús legyen, mint az előző. Az új albumunk most jelent meg, és nagyon reméljük, hogy tetszik a rajongóinknak, és értékelik a munkánkat. Máris rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a kiadónktól és a barátainktól, de nekünk az a legfontosabb, hogy a rajongók hogyan fogadják az albumot. Őszintén remélem, hogy ez még csak a kaland kezdete, és ez az álom, amiben nap mint nap élünk, csak folytatódik.