Aztán hamar rátalált a hangjára.

- És akkor mi van? – kérdezte flegmán. – Ezt úgy mondtad, mintha valami királynő lennél…

Legszívesebben felpofoztam volna! De inkább valami frappáns válasz után kutattam.

- Ja igen, elfelejtettem volna mondani? Szólíts csak Jégkirálynőnek…

- Ha lehetne, inkább nem szólítanálak sehogy… – morogta néhány szaporább pislogás után. – Mit keresek itt?

- Az apám raboltatott el – válaszoltam teljes nyugalommal.

Megint az a nézés. Mint aki nem tudja, hogy jól hallotta-e.

- És… ha szabadna tudnom, mi a büdös francnak kellek én az apádnak? Váltságdíjat akar, vagy mi?

Muszáj volt felnevetnem, amire felkapta a fejét, és most nézett meg először alaposabban. Éreztem, ahogyan végigmér, és bár a gyomrom görcsben volt, hogy vajon mi lesz a szemle eredménye, rezzenéstelen arccal álltam a tekintetét.

- Nem kell a pénzed…

- Na ne mondd, mindenkinek az kellene…

- Nekünk ugyan nem. Kicsit több van belőle, mint nektek – jegyeztem meg tárgyilagosan.

- Akkor meg…? – értetlenkedett. – Miért vagyok itt?

- Nem tudom pontosan – válaszoltam teljesen őszintén. Hiszen tényleg csak annyit tudtam, hogy apa azért hozatta ide Tomot, hogy én megismerjem, és kiábránduljak belőle. De az a rejtélyes megjegyzés, hogy megvannak a tervei vele… Ez zavarbaejtett.

- Rajongó vagy? – váltott témát hirtelen.

- Miféle kérdés ez?

- Egy teljesen egyszerű, eldöntendő kérdés. Válaszolj!

- Ne parancsolgass! Nem vagy abban a helyzetben – utaltam finoman arra, hogy ő bizony fogoly itt. Furcsa módon, annak ellenére, hogy bosszantott egy kicsit, hogy ilyen flegma, mégis tetszett a magabiztossága. Még ebben a helyzetben is látszott rajta, hogy ő uralja a terepet. Most, hogy így szemtől szemben álltam vele, az érzelmeim viharosan váltakoztak iránta. Egyik percben legszívesebben felpofoztam volna, a másikban viszont…

- Jól van… Akkor máshogyan kérdezem. Lennél oly kegyes, hogy elárulnod nekem, szereted-e a zenénket? – kérdezte gúnyos udvariassággal. Nos, ez olyan pillanat volt, hogy szívem szerint jött volna az a bizonyos pofon…

- Ha azt mondom, hogy nem, akkor összeomlasz? – kérdeztem nem kevesebb gúnnyal.

- Hm?

- Nyilvánvalóan azt gondolod, hogy mindenki imád titeket, elsősorban persze téged, és hogy nem létezhet olyan tizenéves lány, aki nem élvez el a puszta ténytől, hogy veled egy levegőt szívhat… - fejtettem ki bővebben az iménti visszavágásomat a gyengébbek, jelen esetben Tom kedvéért.

- Hát tulajdonképpen pontosan így áll a helyzet – jelentette ki rövid gondolkodás után, és látszott, hogy így is gondolja. Tudtam, hogy igaza van. Kevesen lettek volna képesek ellenállni neki. – Nem hinném, hogy te kivétel vagy…

Naná, hogy nem vagyok kivétel, de ezt ő nem fogja megtudni…

- Ki kell, hogy ábrándítsalak…

- Ne hazudj! – vágott a szavamba. – Jól emlékszem a csókodra.

- Biztosan csak hallucináltál – jegyeztem meg mosolyogva. – Tudod, az erős ütés utáni sokkhatás…

- Angyalkám, nem szeretem, ha hülyének néznek…

- Maradjunk az Engelnél. Egyébként meg ha nem adnál rá okot, nem néznélek hülyének.

- Szóval azt állítod, hogy nem csókoltál meg? – kérdezte halkan, miközben feltápászkodott az ágyról. Odaállt elém, és egész közelről nézett rám. Megszédültem a közelségétől, de tartottam magam.

- Azt – feleltem nyugodtan, mire megszorította a karomat, és közelebb húzott magához. – Mégis mit csinálsz? – érdeklődtem, miközben próbáltam kiszabadulni.

- Emlékeztetlek, hogyan is volt…

Hozzámhajolt, és egész puhán hozzáérintette a számhoz az ajkait. Nem csinált semmi mást, csak így álltunk egy hosszú pillanatig, de azt kívántam, soha ne érjen véget ez az érzés. Többet akartam belőle, de mire elszántam magam a cselekvésre, nyílt az ajtó, én pedig ellöktem Tomot magamtól. Az ajtóban apám állt, egy afféle verőlegény kíséretében. Tudtam, hogy mindent látott, mert nagyon dühösnek tűnt. Csak a szemével intett a másik férfinak, aki elindult Tom felé, akin nem látszott, hogy megijedt volna, de a kezei ökölbe szorultak. Mintha lassított felvételt néztem volna, láttam, ahogyan a pasi felemeli a kezét, hogy megüsse Tomot, mire én egy hirtelen ötlettől, vagy talán érzéstől vezérelve eléléptem. Hallottam apám hangját, amint azt kiáltja: „Ne!”, de már késő volt, a Tomnak szánt ütés engem talált meg, és minden elsötétült.