Reggel arra ébredtem, hogy a hideg padlón fekszem, és rohadtul fázom. Nagy nehezen feltápászkodtam, igyekeztem felidézni, hogy hol vagyok és miért. Ahogy felültem, azt láttam, hogy az ágyon Tom fekszik teljesen kiterülve. Rasztái eltakarták az arcát, és nagy békésen szuszogott.

- Basszus, ez lelökött az ágyról… Tom Kaulitz, csak púp vagy a hátamon – morogtam dühösen, miközben felálltam, és kinyújtózkodtam. Nem egészen ilyen ébredéshez szoktam. Rendszerint az egyik szobalány ébreszt, amikor a reggelimet hozza. Olyankor mindig lassan, kényelmesen megreggelizek a puha ágyikómban, miközben zenét hallgatok. Mindig szerettem ezt a kis reggeli szertartást, mert a napom így kellemesen indul. De most… Itt vagyok a pincénkben, ahová a saját apám zárt egy sráccal, akivel még egy ágyon megmaradni se lehet! Tomra néztem, aki még mindig nyugodtan aludt, arca angyali és ártatlan volt e pillanatban. Megmozdult bennem a kisördög, hogy nehogymá’ békésen szunyáljon, miközben én itt szenvedek… Leültem mellé az ágyra.

- Tom, ébresztő! – mondtam, miközben nem túl finoman megráztam. Erre csak motyogott valamit, és aludt tovább. – Ébredj már fel! – mondtam valamivel hangosabban. Semmi reakció. –TOM KAULITZ, ÉBRESZTŐ!!! – kiabáltam most már teljesen hangerővel. Erre kinyitotta az egyik szemét, és szemrehányóan pislogott rám.

- Mi a fene van? – kérdezte morcosan.

- Reggel – válaszoltam tömören.

- És?

- Ja, és lelöktél az ágyról – mondtam dühösen.

- Bocsika – pislogott ártatlanul. – Csak tudod, hozzászoktam ahhoz, hogy csak jó nagy franciaágyakon alszom együtt csajokkal. Ilyen hülye keskeny ágyon csak egyedül alszom…

- Miért, ilyen is elő szokott fordulni? – morogtam félhangosan, de ő persze meghallotta.

- Képzeld, igen – válaszolta viszonylag türelmesen egy hatalmas ásítás és nyújtózkodás kíséretében. De aztán egy nagy vigyorral még hozzátette: - Persze, nem túl gyakran.

- Csodálom, hogy marad erőd a zenére is… - jegyeztem meg.

- Kifogyhatatlan energiával rendelkezem… - mondta elégedett mosollyal. – Főleg reggelente… Nem akarod kipróbálni?

- Nem, kösz.

- Nem tudod, mit hagysz ki…

- Pfff…

- Hé, ne legyél ilyen gúnyos, kislány – támadt rám, és közelebb lépkedett, én meg hátráltam. Nem mintha nagyon lett volna hova menekülni, a fal hamar megállított. Tom nagyon közel volt, és már hajolt volna a szám felé. De most nem engedhettem a kísértésnek, meg amúgy is nagyon felbosszantott már így kora reggel, ezért pont mielőtt a számhoz ért volna, egy kis nevetés kíséretében kicsusszantam a karjai közül, és ledobtam magam az ágyra, onnan vigyorogtam rá. Megvillant a szeme, és gyors léptekkel ismét mellettem termett. Most minden finomkodás nélkül rántott magához, és meg is csókolt volna. Éppen csak annyi időm volt, hogy erősen eltaszítsam magamtól, mert már láttam, hogy lenyomódik a kilincs, és egy nagy nyikorgás közepette kitárult az ajtó.