Miután Bill kissé összeszedte magát, újra Aprilchen szemébe nézett.

- Köszönöm – mondta komolyan.

- Mit köszönsz? – lepődött meg Aprilchen.

- Hogy itt vagy – válaszolta Bill.

- Örökké itt leszek, ha akarod – mosolyodott el April, de aztán gyorsan elkomolyodott, mert megijedt attól, ami kicsúszott a száján. Félt Bill reakciójától, és kutató tekintettel nézett rá.

- Azt hiszem, akarom… - mondta halkan, elgondolkozva Bill. Ő is meglepődött a saját szavaitól, attól, hogy ilyeneket mond egy tulajdonképpen ismeretlen lánynak, de aztán gondolatban megvonta a vállát. Végülis mindig is azt vallotta, hogy hisz a szerelemben első látásra. Az pedig tagadhatatlan volt, hogy köztük van valami mágneses vonzás. Lehet, hogy ez a szerelem… Barna és kék szempár újra egymást fürkészte, aztán Bill gondolt egyet, és közelebb hajolt a lányhoz. Aprilchen lehunyta a szemét, és pillanatokkal később már Bill puha ajkait érezte a sajátján. Rövid csók volt, de minden benne volt… Színtiszta szerelem…

Eközben a mi pincénkben nem alakultak ilyen tündérmeseszerűen a dolgok. Nem is alakulhattak, hiszen mi ketten kissé bonyolultabb esetek voltunk, mint Aprilchen és Bill. Tom még mindig átölelve tartott, én pedig kiscica módjára bújtam hozzá. A hátamat simogatta, és én élveztem a kényeztetést. Egészen addig, amíg Tom keze a derekamtól kissé délebbre kezdett (volna) kalandozni…

- Mi a fenét művelsz? – kiabáltam rá, és ellöktem magamtól.

- Bocsi, nem tudtam megállni – vigyorgott.

- Pfff… pasik… - morogtam, miközben igyekeztem távol tartani magamtól, mert folyamatosan bújt volna hozzám. – Nem kaptál ma még eleget? – kérdeztem nyugodtan.

- Képes lennél bántani? – pislogott rám nagy szemekkel.

- Simán…

- Komolyan? – kérdezte fenyegetően, és fölém magasodott, de közben a szeme huncutul csillogott.

- Aha – bólogattam ártatlanul, mire egy szó nélkül hozzám hajolt, és erőszakosan megcsókolt. Most nem löktem el magamtól, inkább csak viszonoztam és élveztem a csókot. Amikor elszakadtunk egymástól, egy pillanatig egymás szemébe bámultunk, aztán felemeltem a kezemet, és egy kicsi pofont adtam neki.

- Auuu – fogta az arcát, de láttam rajta, hogy nem igazán fáj neki, és nem is fájhatott, mert nem erőből ütöttem, inkább csak jelzésnek szántam.

- Megmondtam…

- Igazi vadmacska vagy, ugye? – kérdezte azzal a jellegzetes félmosollyal az arcán. - De legalább megérte…