- Merre kezdjük a keresést? – nézett Bill tanácstalanul Aprilchenre, még mindig a kis padon ülve. Úgy tűnt, teljességgel a lányra bízza magát, és ez valami módon még meg is nyugtatja. Végülis Aprilchen, ez a titokzatos tündér önként, puszta szerelemből ajánlotta fel a segítségét, és Bill boldog volt, hogy a terhei egy részétől megszabadulhat. Valahogy minden sokkal egyszerűbbnek tűnt most, hogy van mellette valaki, akinek elsírhatja minden bánatát, a testvére miatt érzett félelmeit. Idegesen szorongatta egyre jobban a lány kezét, aki nem szisszent fel az erősödő szorításra. Szinte észre sem vette. Ő is bizonytalan volt, de mindenképpen meg akarta nyugtatni Billt, ezért finoman simogatni kezdte a kezét, mire a szorítás enyhült, és Bill kicsit lenyugodni látszott.

- Nem tudom – vallotta be lágy hangon, mire a fiú felkapta a fejét, ezért Aprilchen folytatta. – De hidd el, megoldjuk. Megtaláljuk Tomot.

- Megígéred? – nézett rá Bill hatalmas szemekkel, és szempilláin bizony kibuggyanni készülő könnycseppek hintáztak, és csillogva törték meg a késő délutáni napfényt. Aprilchen szíve elszorult, ugyanakkor kicsit el is mosolyodott a gyermeki ártatlanság kifejezésén.

- Megígérem – mondta komolyan, és önkéntelenül is közelebb húzódott Billhez. Bill átkarolta a törékeny testet, a fejét a nyakába fúrta, és belefeledkezett a bódító, üde illatba. A lány jelenléte valahogy erőt adott neki, biztonságot. Bármennyire is szeretett volna férfi lenni, most ő volt az, aki bátorításra és segítségre szorult, de April ezt nem vette zokon. Egyszerűen boldog volt, hogy vele lehet. És szívéből kívánta, hogy sikerüljön megtalálniuk Tomot, még ha ezt azt is jelentette, hogy utána Bill elmegy.

- Aprilchen? – hallotta valahonnan nagyon távolról, és mégis a lehető legközelebbről az imádott hangot, ami most csak neki suttogott lágyan.

- Igen Bill? – súgta vissza. Nem volt igazi okuk suttogni, hiszen közel s távol egy lélek sem járt, mégsem mertek hangosabban beszélni, féltek megtörni a pillanat varázsát. A legmélyebb csend telepedett rájuk, és ők csak fogták egymás kezét.

- Szeretlek – érkezett egy örökkévalóságnyi idő múlva az újabb suttogás. Szinte csak leheletnyi sóhaj volt, de a világot mégis megváltoztatta. A Föld visszafelé kezdett el forogni. Bűvös szó, ezerszer használt, ezerszer elismételt szó, mégis mindig új és más. Olyan szó, amit nem lehet elkoptatni, mert bár százszor érzed, hogy nem elég arra, hogy elmondjad mit érzel, mégis a legtökéletesebben fejez ki mindent. Minden benne van, a kezdet és a vég, és az egész élet. Világmegváltó szó… És ezt a szót súgta Bill Kaulitz Aprilchen Siegler fülébe egy napfényes alkonyon, valahol Berlin szívében…

- Én is szeretlek – suttogta maga elé a lány, aztán valami sosem érzett magabiztosság öntötte el, és kedve lett volna kikiabálni a világba, amit érez. – Szeretlek – ismételte meg immáron teljes hangerővel, és Billre nevetett. Bill is elmosolyodott, és hirtelen azon kapták magukat, hogy felugranak a padról, a fiú a karjába kapta Aprilchent, megpörgette a levegőben. Mikor pedig letette, mindketten ziháltak, és csak nevettek egymásra…

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek… - Mintha nem tudnának betelni a szóval, és az érzéssel, amit jelent. Végül Aprilchen volt az, aki először tért magához, de a szíve továbbra is könnyű volt, és úgy érezte, szárnyalni tudna. Leült, és Billt is maga mellé húzta.

- Bill, mit érzel Tommal kapcsolatban? – kérdezte komolyan. – Van valami baja?

- Fizikailag nincsen baja… - mondta elgondolkozva Bill. – Csak annyi a biztos, hogy valami bajba került, amiből egyedül nem tud kimászni.

- Figyelj, van egy ötletem! – pattant fel ismét Aprilchen a kis padról. – Gyere velem! – rángatta magával a fiút.

- Hé, mit tervezel? – loholt utána Bill.

- Van egy barátnőm, Engel, teljesen odavan Tomért, és folyton nyomon követi a neten az eseményeket vele kapcsolatban. Ha valaki tud segíteni, akkor az Engel!

- Oké, kérdezzük meg – lihegte Bill. – Messze lakik?

- A villanegyedben, ahol én is. Fogjunk egy taxit – mondta Aprilchen, ahogyan kiértek a parkból a forgalmas sugárútra. Integetésükre szinte azonnal megállt egy taxi, és ők bemásztak a hátsó ülésre. Aprilchen megadta a címet, és már robogtak is a házunk felé. Egymás kezét persze el nem eresztették volna…