- Megérkeztünk – mutatott a hatalmas villára Aprilchen, mire Billnek elkerekedett a szeme.

- Hűha, ez nem semmi… Te is egy ilyenben laksz?

- A miénk is hasonló, de valamivel kisebb – válaszolta April.

- Még a végén irigykedni kezdek – vigyorodott el Bill, miközben kikászálódtak a taxiból.

- Kérem, várjon meg minket! – mondta Aprilchen a taxisofőrnek, aztán Billhez fordult. – Várj meg itt kint, mert Engel apja… Nos, ő nem a legbarátságosabb figura, és azt hiszem, ma különösen rossz napja van…

- Oké, de siess – nyűgösködött Bill.

- Ne vinnyogj már! – szólt rá mosolyogva Aprilchen.

- Bocsi mami – nevetett Bill. – Jó kisfiú leszek, ha…

- Még feltételeket is szabsz?

- Aha – bólogatott lelkesen Bill.

- Mit akarsz?

- Csak egy puszit… - pislogott ártatlanul Bill.

- Na jó, nem bánom – adta meg magát nagy kegyesen Aprilchen. Odahajolt Billhez, és az arcára nyomott egy puszit, mire az csalódottan felnyögött.

- Csak ennyi?

- Puszit kértél, nem? – nyújtotta ki a nyelvét April.

- De nem egészen ilyenre gondoltam… Gyere csak ide! – mondta, és lehajolt a lányhoz, hogy egy lágy csókot nyomhasson az ajkaira. – Na most már mehetsz – nézett rá elégedetten. Aprilnak nem kellett kétszer mondani, szaladt felfelé a lépcsőn, és becsengetett. Nem az egyik szobalány nyitott ajtót, mint azt várta volna, hanem az apám.

- Beszélnem kell Engellel! – jelentette ki köszönés nélkül, ellentmondást nem tűrő hangon. Apám nézett egy nagyot, aztán szó nélkül ellépett az ajtóból, hogy Aprilchen bemehessen.

- Megnézem, hogy tud-e fogadni. Maradj itt! – szólt rá Aprilchenre, aki bólintott. Apám elindult a lépcső irányába, de aztán félúton, ahol April már nem láthatta, irányt váltott, és a pince felé vette az irányt. Szerencsére Tom és én egymástól tisztes távolságban ültünk az ágyon, egymásra se néztünk, különben biztosan jött volna az újabb verés.

- Itt van April, és mindenáron beszélni akar veled! – mondta hidegen az apám. – Menj fel, és beszélj vele! De ha bármit elárulsz… - itt sokatmondóan Tomra nézett. – Ne feledd, beteg vagy, nem tudod, mikorra gyógyulsz meg. Ajánlom, hogy hiteles legyél! Figyellek!

- Igenis uram! – mondtam gúnyosan, és feltápászkodtam az ágyról. Az ajtóból még hátrafordultam, és küldtem Tomnak egy puszit.

- Mozogj már! – szólt hátra apám. – Menj fel a hátsó lépcsőn a szobádba, feküdj az ágyba, és én felküldöm Aprilchent.

- Rendben – morogtam, és már azon törtem a fejem, hogy hogyan adhatnám barátnőm tudtára, hogy mi van. Afelől szemernyi kétségem sem volt, hogy apa tényleg figyelni fog. Már azt sem tartottam kizártnak, hogy esetleg a szobám is be van kamerázva, vagy valami lehallgató rendszer van benne. Engem már semmi nem lephetett meg apámmal kapcsolatban. Magamra rángattam egy hálóinget, bemásztam az ágyba, egy pillanatig élvezve a szatén ágynemű puhaságát. Kicsit más volt ez, mint ami lent várt rám a pincében… Viszont ott volt Tom, ami jelentős vonzerőt képviselt…

- Engel! – rontott be Aprilchen a szobámba, a nyakamba ugrott, és hadarni kezdett. – Hogy vagy? Úgy hiányoztál! Beszélnem kell veled! Elájulsz, ha meghallod, ki vár rám odakint!