- Mi van cica? – kérdezte kedvesen Tom, miközben a hátam simogatta. – Mi történt odafent?

- Valami újat kell kitalálnom arra az esetre, amikor majd megnyerem a fogadást – szuszogtam a nyakába.

- Hm? – nézett rám rendkívül értelmes fejjel.

- Bill és Aprilchen már ismerik egymást – motyogtam még mindig hozzábújva, de ő erre finoman eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Beszélj már világosan – kérte cseppnyi ingerültséggel a hangjában.

- Na jó – sóhajtottam, és összefoglaltam neki a tényeket. – Aprilchen összefutott Billel, szó szerint, megismerkedtek, egymásba szerettek, ennyi.

- Ejha, ez gyors volt – jegyezte meg Tom. – De hol találkoztak?

- Bill itt van Berlinben, téged keres.

- Remélem, meg is talál…

- Ne nagyon reménykedj ebben – mondtam keserűen. – Az apám nagyon okos, és úgy látom, profi is. Amíg ő nem akarja, hogy megtaláljanak, addig nem is fognak…

Mielőtt Tom válaszolhatott volna, ismét nyílt az ajtó, és belépett rajta az apám, mögötte Martinnal. A kezében egypár újságot, és egy üveg pezsgőt tartott.

- Engedd el a lányomat – szólt flegmán Tomra, de semmi egyéb. Se pofon, se fenyegetés, se semmi. Meg is lepődtünk, de nem kaptunk magyarázatot, csak a kezembe nyomta az újságokat, a pezsgőt meg a kis asztalkára tette.

- Mik ezek? – kérdeztem hidegen, és a szememmel magyarázatot követeltem.

- Az újságokban megírják, hogy Tom eltűnt, és különféle találgatásokba bocsátkoznak, hogy hol lehet. Ezek némelyike nem túl hízelgő… - mondta kaján vigyorral. – A pezsgőt meg azért kaptátok, mert ünnepelünk.

- Ugyan mit? – szólt közbe Tom.

- Azt, hogy a tervem beindult…

- Miféle terv?

Apám gondolkodott egy pillanatig, aztán úgy döntött, elmondja, hogy mi van. Tényleg jó napja lehet…

- Tönkreteszem a Tokio Hotelt.

- Miért? – nyögtem fel, mert nem elégedtem meg ennyi válasszal.

- Mert David Jost régi ellenségem. Ha a kis bandája bukik, akkor ő is bukik… Botrányok sorozata fog kirobbanni – folytatta, Tom felé intézve a szavait. – Jost és a TH bele fog bukni… - mondta ördögi vigyorral, aztán otthagyott minket. Én teljesen le voltam döbbenve, és Tomhoz fordultam, aki meglepetésemre szélesen mosolygott.

- Mi olyan vicces ezen? – kérdeztem.

- Apád nem is tudja, hogy mekkora szívességet tesz nekünk ezzel.

- Hm? – néztem rá értetlenül.

- Gyűlöljük Davidet – mondta Tom szárazon. – Már régen meg akarunk tőle szabadulni, de a szerződések miatt nem lehet.

- De ti is buktok!

- Nem – rázta meg a fejét. – Mi túléljük a botrányokat, mert az igazi rajongók nem hagynak el. Mi talpra tudunk állni, de Jostnak mennie kell. Szóval, ünnepeljünk – nyúlt a pezsgősüveg után. Halk pukkanás hallatszott, ahogyan kinyitotta, aztán máris megtöltötte a poharainkat, és a sajátját koccintásra emelte.

- Na jó – emeltem én is a magamét. – Mire is iszunk?

- Rád, rám, a Tokio Hotelre, és David bukására…