- Tom… - szipogtam kis szünet után, amit arra használtam fel, hogy megnyugodjak egy kicsit. Tom ölelésében ez meglepően könnyedén sikerült.

- Mi van?

- Semmi – nyögtem ki végül, mert mit is mondhattam volna!? Inkább újrakezdtem a bőgést.

- Ne haragudj! – mondta kissé megszeppenve. Ettől aztán sikerült úgy összezavarodnom, hogy újfent felhagytam a sírással, és tágra nyílt szemekkel bámultam fel rá. Tom Kaulitz most bocsánatot kért??? Na ne, ezt már fel kell írni a naptárba…

- Miért? – kérdeztem.

- Nem szeretem, ha sírsz. Sokkal szebb vagy, amikor mosolyogsz – mondta kedvesen.

- Mit érdekel az téged… - morogtam félhangosan.

- Igenis érdekel. Fontos vagy nekem – vallotta be halkan. Meghatódtam.

- De miért? Én… én nem voltam kedves veled – mondtam lehajtott fejjel.

- Én sem – mosolyodott el. Ez most nem az a tipikus, macsós, Tomos vigyor volt, hanem egy kedves és őszinte mosoly, olyan, amilyet még nem láttam tőle. Talán ez az igazi Tom.

- De én tényleg undok voltam veled…

- Jól van, ne vesszünk össze azon, hogy ki volt „kedvesebb” a másikhoz – nevetett fel.

- Oké – mosolyodtam végre én is el. – Tényleg sajnálom – néztem a szemébe.

- Én is sajnálom…

- Akkor béke?

- Béke – nevetett. – Újból…

Kis ideig csendben ültünk egymás mellett, egymás kezét szorítva.

- Engel… - törte meg a csendet Tom.

- Igen?

- Azt hiszem sze… vagyis… szóval én tényleg kedvellek – nyögte ki végül.

- Igen Tom, én is… - bújtam oda hozzá, ő átkarolt, és ezután csak hallgattuk a másik szívverését.

- Tom! – riadt fel zihálva Bill a hotelszobájában. Először nem tudta hol van, aztán körülnézett a szobában, és megállapította a beáramló fénysugarakból, hogy bizony jócskán benne járhat már a délelőttben. Valami furcsa hiányérzete volt. Realizálta, hogy hiányzik a másik fele. Egyedül volt. Vagy mégsem? Kómásan kimászott az ágyból, és elindult a fürdőszoba felé, ahonnan vízcsobogást hallott kiszűrődni. Lassan benyitott. – Tom?

- Jó reggelt! – mosolygott rá a mosdó mellől Aprilchen. – Nem volt szívem felébreszteni, olyan édesen aludtál…

Bill először enyhe csalódottságot érzett, hogy nem a testvérét találta a fürdőben, hiszen remélte, hogy az egész csak egy rémálom volt… De aztán felderült, amint Aprilchen csillogó szemébe nézett, és minden aggodalma ellenére viszonozta a mosolyt, majd odalépett, és puszit nyomott kedvese arcára.

- Olyan jó, hogy itt vagy velem – húzta magához a lányt, aki boldogan simult a karjába. – Jó volt veled aludni. Megnyugtatott.

- Anyám nem lenne ilyen nyugodt, ha megtudná hogy veled aludtam – nevetett April. – Még ha nem is történt semmi.

- Nem kell megtudnia – vonta meg a vállát Bill, aztán témát váltott. – Olyan furcsa érzésem van… Mintha Tom most boldog lenne. Olyan, mintha… de nem, azt nem lehet – mosolyodott el a képtelen gondolattól.

- Mi az? – kérdezte Aprilchen. – Mit érzel?

- Hülyeség, de olyan, mintha Tom… szerelmes lenne.