A feszültség ezzel a mondattal eltűnt, és mi a helyzethez nem nagyon illő módon, hatalmas röhögésben törtünk ki.

- Igazán nincs mit tesó… - kontrázott Bill. – Csak meg akartam kérdezni, hogy nem tudod-e véletlenül, hol hagytam el megint a macimat… Tudod, nagyon hiányzik – mondta komoly képpel, de aztán megint nevetni kezdett, és Tomhoz sietett, hogy megölelje. – Annyira aggódtam érted – súgta neki, hogy csak ő hallhassa. Eközben mi Aprilchennel szintén megöleltük egymást.

- Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk? – kérdezte Tom Billre nézve, majd egy sokatmondó pillantást vetett Aprilchen felé.

- Ja igen, bemutatom a barátnőmet, April Sieglert – mosolygott Bill.

- Á, a híres Aprilchen…- vigyorgott Tom, miközben végignézett rajta. – Jó csajt fogtál ki tesó, gratulálok… - mondta kissé szemtelenül.

- Tom! – löktem oldalba figyelmeztetően.

- Hát arról nem tudok, hogy híres lennék, de örülök, hogy megismerhetlek – nevetett fel Aprilchen, és a kezét nyújtotta Tom felé. Tom kicsit túl hosszú ideig szorongatta a kezét, amit se Bill, se én nem néztünk jó szemmel.

- Khm… - köszörülte a torkát Bill. Tom felkapta a fejét, és eleresztette Aprilchen kezét.

- Bocs tesó…

- Megköszönném, ha kicsivel kevesebb figyelmet fordítanál a barátnőm bámulására, és inkább elmondanád, hogy mi a fészkes fenét keresel itt – osztotta ki Bill. Tom, akinek a kedvét elvette a rendreutasítás, csak felmordult, és rám mutatott:

- Talán őt kérdezd…

- Engel, ha nem tévedek – mosolygott rám Bill.

- Nem tévedsz… Egyébként pontosan én sem tudom, hogy miért vagyunk itt. Az apám zárt be, de nem kötötte az orromra az indokait – soroltam a tényeket.

- Apád? – csodálkozott Aprilchen.

- Hosszú mese… - legyintettem.

- Időnk, mint a tenger… - mondta Bill, és egy gúnyos mozdulattal körbemutatott a szobában, mintegy érzékeltetve a helyzet abszurditását. Vettem egy nagy levegőt, és mesélni kezdtem, Tom időnként közbeszólt, kiegészítette a mondanivalómat. Észre sem vettük, de néha pontosan befejeztük egymás mondatait, ami egy idő után feltűnt Billnek, de nem mondott semmit egyenlőre.

- … és fogalmam sincs, mikor jutunk ki innen… - fejeztem be egy nagy sóhajjal.

- Aha… - Bill csak ennyit tudott kinyögni.

- De most ti jöttök. Hogy találtatok ide? – kérdezte Tom.

- Bill megérezte, hogy itt vagy. Bár volt egy kis fáziskésés – mosolygott Aprilchen. – Látnotok kellett volna, hogyan majdnem betörte az ajtót, és félrelökte az útból szegény Martha-t, miközben azt üvöltötte, hogy „Tudom, hogy itt van a testvérem! Tom!”. Az én hősöm… - nézett szerelmesen Billre, de közben mérsékelt sikerrel próbálta visszafojtani a nevetést. Engem viszont nem tartott vissza semmi attól, hogy az elképzelt jeleneten röhögni kezdjek, mint ahogy Tomot sem.

- Jól van, röhögjetek csak… - vágta be a durcát Bill. – Ahelyett, hogy örülnétek, hogy megtaláltalak titeket!

- Örülök én, szó se róla… Most már nem ketten vagyunk bezárva, hanem négyen. Hip-hip-hurrá! – vigyorgott némi iróniával Tom. – De mondd csak, kedves öcsém, hogyan sikerült bezáratni magatokat?

- Miután Martha megmutatta, hogy merre van a pince, nagyon halkan elindultunk lefelé, de Billnek sikerült megbotlania, és gurult lefelé úgy öt-hat lépcsőfokot, a zajra előtűnt a semmiből az a kétajtós szekrény, és most itt vagyunk – válaszolt Aprilchen. Tom vetett Billre egy afféle „ügyes-vagy-tesó”-jellegű pillantást, mire Bill elpirult.

- Jól van, ez a hála… Nem tehetek róla, hogy megbotlottam a saját láb… szóval elbomlott a cipőfűzőm, és abban. Tudjátok mennyire fáj még mindig a fenekem? – háborodott fel.

- Jól van picim, majd leápolom… - gügyögött neki Aprilchen, mire mi Tommal megint csak röhögni kezdtünk. Billnek elege lehetett abból, hogy az ő kárára szórakozunk ilyen jól, és feltett egy olyan kérdést, amire köpni-nyelni nem tudtunk.

- És mi a helyzet veletek? Mióta vagytok szerelmesek egymásba?

- Mivan? Hogy én, szerelmes? Ebbe? – mutattam Tomra hitetlenkedve.

- Én meg a szerelem? Tesó, neked elment a maradék eszed is!

- Akkor se lennék szerelmes ebbe az egótúltengéses majomba, ha ő lenne az utolsó pasi a földön!

- Ha valaha szerelmes leszek, biztos nem egy ilyen elkényeztetett, hisztis libába, mint EZ itt!

- Pfff… a nagy Tom Kaulitz, akinek az összes kiscsaj a lábai előtt hever… nem terveztem beállni a sorba!

- Pont ez az, millió csajból választhatok, mért éppen ez kéne?

Bill és Aprilchen pompásan szórakoztak az előadásunkon, de mikor már kezdett eldurvulni a csata, Bill megelégelte a szóváltást.

- Elég! - kiabált túl minket, de olyan hangosan, hogy egyből csend lett. – Azt kérdeztem, mióta?

- Első pillanattól – suttogtuk magunk elé némi hallgatás után, szinte egyszerre.