Még mindig fogtam Kornélia kezét, így léptünk be a házba. Az ajtó hangos csapódással zárult be mögöttünk, mintegy jelezvén, hogy megjöttem. Csend fogadott minket, és ahogy elhaladtunk a nappali előtt, láttam, hogy az teljesen kiürült. A vendégek elmentek. Hát ennyit a szülinapi buliról.

- Gyere, megmutatom a szobádat – húztam magam után Kornéliát az emeletre.

- Egészen biztos, hogy nem jelent gondot, ha maradok? – nézett rám félénken.

- Ne aggódj, van hely bőven, és ez a ház már régen olyan, mint egy hotel. Lassan fél Németország itt lakik – nevettem fel. Eközben elhaladtuk Bill szobája előtt, de ő nem mutatta semmi jelét, hogy bent van. A mi szobánk ajtaja viszont kinyílt, és Tom dugta ki rajta a fejét.

- Kicsim, csakhogy előkerültél! Már nagyon aggódtam miattad! – mondta aggodalmas fejjel.

- Valóban? Azt hittem, sokkal jobban lefoglal, hogy féltékenységedben szétverd a testvéredet… - mondtam hűvösen. Elhatároztam, hogy nem hagyom magam egykönnyen kiengesztelni. Tom fancsali képet vágott, ami lassan átment meglepődöttbe, ahogy észrevette Kornéliát, aki eddig mögém húzódva hallgatta a szóváltást.

- Ő kicsoda? – kérdezte nem valami kedvesen.

- Ő Kornélia. Nálunk marad egy darabig – adtam meg a felvilágosítást. – És ha most megbocsátasz… - El akartam menni mellette, de megfogta a karomat, és Kornéliával mit sem törődve magához húzott.

- Bocsáss meg! – suttogta édesen a fülembe.

- Engedj el, Tom! Megmutatom Kornéliának a szobáját.

- Ahogy gondolod… - mondta szomorúan. – Kornélia, érezd magad otthon – tette még hozzá egy gyenge mosoly kíséretében, és becsapta maga mögött a szobánk ajtaját. Kornélia nem szólt semmit, ami tulajdonképpen meglepő, hiszen ő is TH-fan, és mégiscsak most találkozott az egyik taggal… De később megtanultam, hogy Kornélia nem egy átlagos lány.

- Gyere, ez lesz a szobád! – nyitottam be az egyik vendégszobába.

- Ez gyönyörű – nézett körül ámulva Kornélia.

- Örülök, hogy tetszik – mosolyogtam rá. – Ahogyan Tom is mondta, érezd otthon magad. Letusolhatsz, ha gondolod. Én addig csinálok valami ennivalót.

- Engel! – szólt utánam, amikor már nyitottam az ajtót.

- Petra a nevem – helyesbítettem mosolyogva.

- Nem baj – rázta a fejét. – Te egy igazi angyal vagy. És én így foglak hívni – jelentette ki komolyan. Úgy nézett rám, mint akinek rajtam kívül senkije nincs a világon. Olyan elveszett volt, és mégis magabiztos. Egy különleges lány, akit máris megszerettem. Visszamentem az ajtóból, leültem mellé, és magamhoz öleltem. Úgy bújt hozzám, mint egy kisgyerek. Ringattam őt, ő pedig halkan énekelt valamit, amit nem ismertem fel, de megnyugtatott, és erővel töltött el.

- Tom mindennél jobban szeret téged. Bocsáss meg neki! – súgta a fülembe. Volt valami varázslat a hangjában, mert hirtelen úgy éreztem, hogy igaza van, és ki kell békülnöm Tommal.

- Igazad van – mosolyodtam el. – Megyek, beszélek vele.

Elégedetten nézett utánam, ahogy kiléptem az ajtón. Halkan benyitottam a szobánkba. Tom az ágyon feküdt, és a plafont bámulta. Nem nézett rám. Odamentem mellé, és leültem az ágy szélére.

- Tom, figyelj rám!

Erre végre odafordult.

- Megbocsátok – csak ennyit mondtam. Ő nem szólt semmit, csak magához húzott és szorosan átölelt, én pedig tudtam, hogy hazaérkeztem. A szomszéd szobában levő kislány máris varázslatot hozott az életünkbe. Békét és szeretetet.