Egymáshoz bújva feküdtünk az ágyon, békésen szuszogva, miközben semmiségekről beszélgettünk. De az idillt hangos ajtócsapódás szakította félbe.

- Engel! – Kornélia vágtatott be a szobába, és lehuppant az ágy szélére, Tomot figyelmen kívül hagyva.

- Mi van kislány? – kérdezte tőle Tom, hogy felhívja magára a figyelmet. – Üldöz valaki?

- Bill… - lihegte Kornélia.

- Mi történt? – kérdeztem én is.

- Bill… Megcsókolt!

Hoppá. Ez egy csöppet meglepett. Nem hittem volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Egy másodpercre féltékenység mart belém, de aztán egy Tomra vetett pillantás után rájöttem, hogy erre semmi okom, hiszen a világ legédesebb pasija az enyém.

- Aha… Erre te?

- Megpofoztam és elszaladtam – vallotta be szégyenlősen.

- Megpofoztad? – vigyorgott Tom kárörvendően, mire én oldalba löktem.

- De miért csináltad? Azt hittem tetszik neked!

- Tetszik is, csak… megijedtem…

- Ilyen ijesztően csókol? – kérdezte Tom még mindig vigyorogva.

- Tom, fejezd be! – szóltam rá.

- Jól van, meg se szólalok – sértődött be.

- Köszi – mosolyogtam rá, figyelmen kívül hagyva a hisztit, majd újra Kornéliához fordultam: - Szóval hogy volt?

Tom felállt, és egy hangos ajtócsapódás kíséretében elhagyta a szobát.

- Ne is foglalkozz vele, majd megbékél… Mesélj csak!

- Szóval énekeltünk, és valahogy egyre közelebb ültünk egymáshoz, és aztán egyszerűen csak… megcsókolt!

- Igen, ezt már mondtad…

- Aztán meg ellöktem magamtól, lekevertem neki egy pofont, és otthagytam.

- És… legalább jó volt? – kockáztattam meg a kérdést, nem mintha nem tudtam volna előre a választ, hiszen ahogyan Bill csókol… Azt csak Tom csókja múlhatja felül.

- Igen, nagyon is… - vallotta be Kornélia halkan.

- Akkor mi a baj?

- Nem tudom, érted? Fogalmam sincs! – fakadt ki. – Talán túl jó volt… Túl sok mindent éreztem közben. Ijesztő…

- Tudom mire gondolsz… - mondtam nagy sóhajjal. – Én is ezt éreztem régebben.

- Már nem? – nézett rám aggodalmasan, mire magamhoz húztam, és megsimogattam a fejét.

- Nem kicsim, ne aggódj emiatt. Nekem Tom a legfontosabb.

- Akkor jó – nyugodott meg, és továbbra is csak bújt hozzám. – Engel…

- Igen?

- Azt hiszem, szeretem… - suttogta.