- Nem haragszom! – mondtuk szintén egyszerre. Aztán mindketten nevetni kezdtünk, és én odasétáltam az ágyhoz. Tom hívogatóan tárta ki a karját felém, és aztán szorosan magához ölelt. Nagyokat lélegeztem, hogy minél jobban magamba szívhassam az illatát. Valami furcsa érzés fogott el, valami, ami a búcsúzáshoz hasonlít. Éreztem, hogy van valami, amit nem mond el nekem.

- Tom! – kezdtem gyanakvóan.

- Igen? – sóhajtott nagyot.

- Mi a baj?

- Semmi – vágta rá, de nem nézett a szemembe.

- Tom!

- Na jó… Úgyis el kell mondanom. Holnapután el kell mennünk egy jótékonysági koncertsorozatra Franciaországba.

- Koncertsorozat?

- Igen, hét koncert.

- Hét koncert? De hát egy hét múlva karácsony! Addigra ugye…?

- Ne aggódj, addigra visszajövünk – jelentette ki, de valamiért nem éreztem őszintének a hangját.

- Biztos? Tom, megígéred?

- Megígérem – sóhajtotta. – Legszívesebben magammal vinnélek, de…

- Jost nem engedi, ugye?

- Hát nem. Pedig…

- Elegem van már belőle! – kezdtem hisztizni. Tom át akart ölelni, de én kitéptem magamat a karjaiból. – Most őszintén, miért hagyjátok, hogy dróton rángasson benneteket? Ha jól tudom, ti fizettek neki, és nem fordítva!

- Neki köszönhetünk mindent – mondta halkan Tom.

- Tévedés, ő köszönhet nektek mindent! Rajtatok gazdagodott meg! Ti mindenképpen befutottatok volna, mert tehetségesek vagytok! Ő csak jókor volt jó helyen, hogy felfedezett benneteket! És most meg folyamatosan megmondja, hogy mit csinálhattok és mit nem! – egészen kifulladtam a nagy kiabálásban. Tom meg csak lesett. Eddig nem kerültem összeütközésbe David Josttal, de ha néha találkoztunk is, folyamatosan éreztette velem, hogy zavarja, hogy együtt vagyok a srácokkal. Igazából azt sem tudom, hogy Bill hogyan érte el nála, hogy a turnéra velük mehettem…

- Nyugodj már meg! Nem történt semmi tragédia, egyszerűen csak annyi, hogy itthon kell kibírnod egy hetet nélkülem!

- Igen, csak ennyi szerinted? Oké, akkor nem várok itt egy hetet, hanem hazamegyek a családomhoz karácsonyra! Holnap indulok! – vágtam oda neki, majd duzzogva az ablakhoz vonultam, és kifelé bámultam. Tom odajött mögém, és hátulról átölelt.

- Nem akarom, hogy elmenj! – suttogta a fülembe.

- Miért? – fordultam szembe vele.

- Mert veled akarom tölteni a karácsonyt – mondta, és olyan édesen nézett rám, hogy elnevettem magam.

- Jól van, de ha nem érsz vissza karácsonyra, akkor engem felejts el, azt most megmondom! – jelentettem ki, és komolyan is gondoltam.

- Visszaérek! – nyugtatott meg. – Mit szeretnél kapni ajándékba? – nézett rám huncut mosollyal.

- Téged!

- De hiszen már így is a tiéd vagyok… - mosolygott rám. – De tudod mit? Vagy egy ötletem…