Másnap reggel mindketten korán ébredtünk. Boldog mosollyal fordult felém, és egy jóreggelt-csókot nyomott a számra. Aztán kipattant az ágyból, és villámgyorsan öltözni kezdett.

- Hová készülsz? – néztem rá álmos mosollyal.

- Majd meglátod – vigyorgott rám. Nagyon jókedvű volt tegnap este óta, de nem volt hajlandó elárulni a nagy ötletét. – Meglepetés lesz.

- Alig várom – mondtam ásítva, és visszabújtam a takaró alá. Amint Tom kilépett a szobából, egyből el is aludtam. Arra ébredtem, hogy órákkal később visszatér, és lehuppan az ágy szélére.

- Mindent elintéztem – mondta széles vigyorral.

- Mi mindent? – ásítottam.

- Meglepetés lesz, mondtam már.

- Jó, de mégis mi lesz?

- De ugye ismered a meglepetés szó jelentését?

- Jól van – adtam meg magamat.

- Este vacsorázni megyünk, tartunk egy kis előkarácsonyt – mondta büszkén.

- De ugye ez nem azt jelenti, hogy nem érsz haza karácsonyra? – kérdeztem komolyan.

- Mondtam már, hogy itt leszek – sóhajtotta. – Bízz bennem.

A nap szinte elrohant. Nem csináltunk igazából semmi különöset, csak lógtunk együtt a többiekkel, dvd-t néztünk, fagyival tömtük magunkat, aztán kora délután Kornélia és én tettünk egy sétát a frissen esett hóban, ami végül hatalmas hógolyócsatába fulladt. Visszaérve a házba mindketten vettünk egy forró fürdőt, aztán mire észbe kaptam, kint már sötét volt, és Tom lépett a szobába, kezében egy nagy dobozzal.

- Mit vegyek fel? – néztem rá tanácstalanul.

- Hát, például felvehetnéd ezt – nyújtotta oda a kezében tartott dobozt, amiből egy törtfehér ruha került elő, amihez egy fehér szőrmével szegélyezett kabátka is tartozott.

- Húha – ámultam el. – Biztos valami puccos helyre megyünk…

- Úgy is mondhatjuk – mondta titokzatos vigyorral. Egy másik dobozból egy fehér cipő is előbukkant, aztán Tom magamrahagyott, hogy felöltözhessek. Némi smink, és a ruhához illően kontyba fogott haj, és kész is voltam. A tükörbe nézve megmosolyogtam a képmásomat, hiszen szokatlan volt a látvány. Tom persze hű maradt önmagához, és a szokásos cuccaihoz, annyi változatossággal, hogy nem farmer volt rajta, hanem egy fehér lógós nadrág, fehér póló, sapka és cipő.

- Mehetünk? – kérdezte, mire bólintottam. – Gyönyörű vagy – súgta a fülembe, amikor lefelé mentünk a lépcsőn.

- Szóltál a többieknek, hogy elmegyünk?

- Nem – válaszolta tömören, és én ennyiben is hagytam. A következő meglepetés akkor ért, amikor a házból kilépve nem az egyik testőr várt minket a kocsival, hanem egy taxi várakozott ránk.

- Nem akarom, hogy tudják, hova megyünk – mondta válaszul kérdő tekintetemre.

- Én se tudom…

- Majd megtudod…

Egész úton el voltunk foglalva azzal, hogy egymás szájában lógtunk. Nem is figyeltem, hogy merre megyünk, csak akkor néztem fel, amikor megállt a taxi, és Tom előrehajolt kifizetni a sofőrt. Ahogy kimásztam a kocsiból és körülnéztem, elállt a lélegzetem.

- Tom, ez a városháza…