Aprilchen és Bill értetlenül néztek egymásra, amikor bezárult mögöttünk az ajtó.

- Ketten maradtunk – jegyezte meg teljesen értelmetlenül Bill, csak hogy mondjon valamit.

- Aha – bólintott tétován Aprilchen.

- Nem ülsz ide mellém? – kérdezte huncut mosollyal Bill, és maga mellé mutatott az ágyra.

- Köszi, jó itt nekem! – vágta rá Aprilchen, kicsit talán túl gyorsan is.

- Félsz tőlem? – nevetett fel Bill.

- Én? Dehogyis…

- Akkor ülj ide mellém – kérte Bill, miközben kiskutyaszemeket meresztett barátnőjére.

- Na jó – adta meg magát egy nagy sóhajjal Aprilchen, és óvatosan leült az ágy szélére.

- Nem jössz közelebb? – kérdezte Bill, és kitárta felé a karját. Aprilchen megadóan közelebb bújt, és onnan nézett fel álmodozva szerelmére.

- Tudod még soha nem volt így kettesben egy sráccal – vallotta be.

- Még soha nem volt barátod? – nézett rá hitetlenkedve Bill.

- Soha – ismerte be Aprilchen pirulva.

- De hiszen olyan szép vagy… - mondta Bill halkan. Aprilchen beleborzongott ebbe a hangba.

- Én? Szép? Ne viccelj – nevetett fel, hogy zavarát leplezze.

- Igenis szép vagy – mondta komolyan Bill, és végigsimította April arcát. – És én szeretlek.

- Mit szeretsz bennem? – tette fel nyíltan a kérdést a lány.

- Szeretem a gyönyörű szemeidet… El tudnék veszni a mélységükben… Olyan, mint a tenger… Szeretem a szádat, legszívesebben állandóan csak csókolnálak – folytatta, miközben Aprilchen egyre csak pirult. – Szeretem a fehér bőrödet…

- Hagyd abba! – kiáltott fel Aprilchen immár fülig vörösen.

- Miért, nem tetszik? – vigyorodott el Bill.

- De, nagyon is – mondta halkan Aprilchen, és magához húzta Billt. Ő nem várt sokáig, és először csak finom puszikat lehelt a lány szájára, aztán egyre szenvedélyesebben csókolta. A száját elhagyva apró puszikkal haladt a nyaka és a kulcscsontja felé.

- Szólj, ha nem akarod – súgta a fülébe Bill, mire Aprilchen csak felnyögött. – Ezt vegyem úgy, hogy ne hagyjam abba? – incselkedett Bill.

- Nem is tudom… Szerinted abba kéne hagynunk? – emelte fel a fejét April, és tanácstalanul nézett körbe a szobában, de persze választ nem kaphatott a kopár kis helységtől.

- Szerintem nem – lihegte Bill, és hátradöntötte a lányt az ágyon. A mindig szelídnek és ártatlannak tűnő, angyalarcú fiúból most előtört a férfi, és határozott mozdulatokkal hámozta ki Aprilchent a ruháiból. Minden egyes előbújó porcikáját csókokkal borította el, mígnem a lány már meztelenül feküdt előtte az ágyon. Aprilchen várakozó pillantásainak kereszttüzében ő is levette a ruháit, és elhelyezkedett a lány mellett.

- Bill, én még… - kezdte elfúló hangon April.

- Tudom kicsim, vigyázok rád…

A következő órában csak ők léteztek egymásnak, a külvilág megszűnt, és az egymás iránti szerelem csodája diadalmaskodott…