- Mégis mi a fenét képzeltek ti magatokról? – üvöltötte David Jost, és megállt az ágy lábánál. Lassan tértünk magunkhoz, az esti pezsgőzés és a kevés alvás megtette a hatását: meglehetősen kómásak voltunk.

- Mit keresel itt? – morogta Tom félálomban.

- Tom Kaulitz, azonnal kelj fel, és magyarázd meg EZT!

- Mit? – nyitotta ki Tom nagy nehezen a szemét. Én meg a fejemre húztam a takarót, hogy ne halljam a kiabálást. – Aúúú! – nyögött fel, miután David hozzávágott valamit.

- David, nyugodj meg! – hallottam Kornélia hangját is.

- Te meg ki a fene vagy? – kérdezte David türelmetlenül, hiszen ő még nem is találkozott Kornéliával.

- Kornélia – válaszolta nemes egyszerűséggel a kérdezett.

- Aha… - bólintott David. – Örvendek. De most nem veled van megbeszélnivalóm, hanem ezzel a kettővel!

- Mi van már? – nyitottam ki én is szememet végül. Felültem az ágyban, és azt láttam, hogy David villámló tekintettel áll előttünk, Kornélia az ajtóban állva figyel, Tom pedig egy újság címlapjára mered.

- Remek, a kisasszony is magához tért… Akkor talán majd tőled kapok némi magyarázatot arra, ami a reggeli újságban fogadott… - mondta megtévesztően szelíden. Vetettem egy pillantást az újságra, aztán megvontam a vállam.

- Tegnap összeházasodtunk, ha erre vagy kíváncsi… - mondtam nyugodtan.

- Ha erre vagyok kíváncsi? HA ERRE VAGYOK KÍVÁNCSI? Nyilván erre vagyok kíváncsi, ha egyszer a címlapon figyel a képetek, amint kijöttök a Városházáról, és mellé még egy helyes kis interjú is van az anyakönyvvezetővel, aki összeadott titeket! – tajtékzott a menedzser vörös fejjel. Tom kicsit megszeppenve nézte, de én hűvös maradtam.

- Nyugi David, még a végén megüt a guta… - Na erre azt hittem, hogy tényleg ez fog történni… xD Összekacsintottam Kornéliával, aki alig tudta visszafojtani a nevetést.

- Tom, te még kiskorú vagy! – mondta kis idő elteltével, amint lehiggadt valamennyire.

- Nem mondod… Képzeld, volt szülői engedélyem…

- Azt hittem anyádnak több esze van ennél! – csattant fel David.

- Az anyámat hagyd ki ebből, világos? Ő egyszerűen csak azt akarja, hogy boldog legyek! – emelte most már Tom is fel a hangját.

- És a bandára nem gondolsz? Szerinted mit fognak szólni ehhez a rajongók? Szerinted hányan lesznek öngyilkosok emiatt? És – tette hozzá gonosz vigyorral – mit fog ehhez szólni az imádott testvéred?

- Ez övön aluli volt – mondta Tom fájdalmas tekintettel.

- Billt hagyd ki ebből! – mondtuk egyszerre Kornéliával.

- Délben indultok a turnéra, addig bőven van időtök elmenni a Városházára, és érvényteleníteni ezt az egész nevetséges házasságot! – döntötte el David. – Világos?

- Nem! – mondta keményen Tom. – Csak a banda ügyeihez van közöd, a magánéletem nem tartozik rád! És most menj el!

- Ostoba vagy Kaulitz! – sziszegte David. – Meg fogod fizetni ennek az árát!

- Megkértelek, hogy menj el! – ismételte rezzenéstelen arccal Tom. Egy darabig farkasszemet néztek, aztán David kitrappolt az ajtón szinte fellökve Kornéliát. Ő vetett még ránk egy együttérző pillantást, és ő is kiment, halkan becsukva maga mögött az ajtót.

- Ennyit a titkokról – mondta keserűen Tom. Kitört belőlem a zokogás, és menedéket keresve bújtam hozzá. Eközben a szomszéd szobában egy fekete hajú fiú az ágyán fekve a plafont bámulta. Töprengését egy halk kopogás zavarta meg.

- Bejöhetek? – kérdezte egy angyali hang.