- Gyere… - sóhajtotta Bill.

Kornélia belépett, aztán az ágyhoz sétált, és leült a szélére. Egy darabig mindketten hallgattak.

- Tehát tudsz róla – törte meg a csendet Kornélia. Nem kérdés volt, csupán megállapítás.

- Mit gondolsz, én nem olvasok újságot? – vetette oda Bill keserűen.

- Szeretik egymást – mondta halkan Kornélia. Hosszas hallgatás Bill részéről, aztán egy nagy sóhaj.

- Tudom – mondta végül.

- Együtt akarnak lenni – folytatta a lány. – Ez teljesen természetes.

- Igen, de…

- De titokban még mindig reménykedtél egy kicsit, hogy visszatér hozzád.

- Talán igen…

- És most rájöttél, hogy ez végleges – fejezte be keményen a lány, de Bill szeme megvillant.

- Más házasságot is felbontottak már… - jegyezte meg cinikusan. Kornélia arca elborult.

- Ezt meg sem hallottam… - mondta, és tüntetően elfordult.

- Jól van, ne haragudj! – ült fel most Bill az ágyon, és megragadta a lány karját, mintegy kényszerítve, hogy ránézzen. – Csak most össze vagyok zavarodva. Haragszom rájuk – vallotta be halkan.

- De Tom akkor is a testvéred maradt, akármit is tett! Örülnöd kellene, hogy boldog!

- De miért pont az én barátnőmmel? – emelte fel a hangját Bill, mire Kornélia összerezzent, de nyugodt maradt.

- Engel már nem a te barátnőd… - mutatott rá higgadtan az egyszerű tényre.

- Engel? – hökkent meg egy pillanatra Bill.

- Petra, ha úgy jobban tetszik… Amúgy meg nem mindegy? Nem ez a lényeg, hanem az, hogy önző módon elrontanád a testvéred boldogságát! – magyarázta kipirult arccal Kornélia.

- Én vagyok önző? – kiabált Bill most már teljes hangerővel. – És akkor ők? Petra megcsalt a saját testvéremmel, akit szintén nem zavart, hogy az én barátnőmmel kavar, és még azt mondod, hogy ÉN vagyok az önző?

- De hát szeretik egymást! – vágott vissza a lány.

- És ez szentesít mindent?

- Igen, ez a lényeg, hát nem látod? – kiabált Kornélia szinte sírva.

- De én szerettem őt… - suttogta Bill, és egy könnycsepp gördült le az arcán. – Soha senkit ne fogok már így szeretni…

Kornélia szíve elszorult ezt hallva, de a szenvedő Bill miatt érzett sajnálata erősebb volt a saját fájdalmánál, ezért közelebb húzódott a fiúhoz, és átölelte. Bill úgy bújt hozzá, mint egy kisgyerek.

- Minden rendbe jön majd… - ígérte neki lágy hangon Kornélia.

- Biztos? – hüppögött Bill. A lány elmosolyodott.

- Biztos – válaszolta, és a hangja magabiztosabban csengett, mint amit valójában érzett.

- Énekelj nekem… - kérte kis idő múlva Bill, közelebb fészkelődve a lányhoz. – Kérlek – tette még hozzá. Kornélia gondolkozott egy picit, majd halkan dúdolni kezdett valami számára is ismeretlen dallamot, aztán a szavak is szinte maguktól jöttek a nyelvére. Bill behunyt szemmel hallgatta, majd Kornélia azt vette észre, hogy egyenletesen szuszog mellette. Abbahagyta az éneklést, lehajolt a fiúhoz, és egy puszit nyomott az arcára. Bill elmosolyodott álmában. Kornélia hátradőlt az ágyon, közelebb húzódott Billhez, és lehunyta a szemét. Egy hang a távolból azt suttogta neki: „Egyszer a tiéd lesz…”