Minden megváltozott. Attól a naptól kezdve semmi nem volt a régi. Bill látszólag nem változott; úgy tűnt, elfogadta a történteket, és nem említette egy szóval sem. Mégis, Tomra jeges megvetéssel pillantott, amikor pedig rám nézett, a szemében csak a fájdalmat láttam, és néha, óvatlan pillanatokban, gyűlöletet. Tudat alatt engem is ugyanannyira gyűlölt azokban a napokban, mint ikertestvérét. Miután az első ilyen tekintetet elkaptam, órákig zokogtam a szobámban. Tom nem kérdezte, mi a baj, csak magához húzott, és addig simogatott, amíg meg nem nyugodtam. Neki is éreznie kellett az ellenséges légkört, de nem mutatta. Erős volt, mint mindig. De amiről nem tudtam, az az volt, hogy miután akkor megnyugtatott, bemerészkedett az oroszlán barlangjába. Kornélia mesélte el később, hogy mi történt akkor.

- Bill? – kopogott be hozzá.

- Mit akarsz?

- Beszélnünk kell! – Nem hiába voltak ikrek, az ellenséges hanghordozás Tomnak is kiválóan ment.

- Nincs miről beszélnünk.

- Szerintem nagyon is van… Hagyd békén Petrát.

- Nem csináltam semmit… - vonta meg a vállát Bill.

- Azt hiszed, nem látom, hogyan nézel rá? És azt hiszed, hogy ő sem veszi észre? Órákig sírt, alig bírtam megnyugtatni!

- De gondolom azért sikerült… Biztos bevetetted a híres Tom Kaulitz-féle sármodat… - jegyezte meg undokul Bill.

- Hát ennyire gyűlölsz? – kérdezte Tom halkan, aztán mivel Bill nem válaszolt, elhagyta a szobát.

- Jelen pillanatban még ennél is jobban – suttogta maga elé Bill. Hátradőlt az ágyon, és a plafont bámulta ismét; oly gyakran űzte mostanában ezt a foglalatosságot, hogy már a plafon összes kis repedését, és a sarokban minden pókhálót fel tudott volna sorolni. Aztán a halk kopogásra elmosolyodott. Tudta, hogy ki lesz az. Az egyetlen lény, akit közel engedett magához, az egyetlen, aki megértette, és akinek elsírhatta bánatát.

- Gyere be Kornélia! – szólt ki neki.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – lépett be mosolyogva a lány.

- Egyszerűen csak tudtam…

- Nincs kedved eljönni korizni egyet? – nézett rá reménykedve Kornélia.

- Nincs – jött a tömör válasz azonnal. Billnek esze ágában sem volt semmi olyat csinálni, ami egy kicsit is emlékeztetett a szórakozásra. Az nem fért volna bele az önmagáról kialakított szenvedő képbe…

- Jaj Bill, ne csináld már! Ne sajnáltasd magadat, hanem emeld fel a seggedet az ágyról, öltözz fel, és menjünk! – toppantott megvillanó szemmel a lány. Bill meglepetten pislogott egyet-kettőt, Kornélia haragosan csillogó szemébe nézett, aztán valami belső kényszer hatására engedelmeskedett a lány kérésének…