Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és nekitámaszkodtam. Tom az ágyon ült, és maga elé meredt. Láttam rajta, hogy bántja valami. Azt akartam, hogy előbb mondja el ő, hogy mi a baj, és utána majd megosztom vele az ajándékomat.

- Mondd! – csak ennyit mondtam halkan, de ő értette, hogy ott vagyok, hogy meghallgatom, és ha tudok, segítek is.

- Jost – vonta meg a vállát. – Megígérte, hogy kicsinál…

- Ugyan már… ne mondd, hogy megijedtél tőle!

- Ne értsd félre, nem magam miatt aggódom! – szakított félbe. – Bár személy szerint engem is tönkre tudna tenni. Túl sokat tud a dolgaimról. De most inkább az a fontos, hogy a többiek álma ne vesszen el miattam…

- De ők melletted állnak!

- Tudom, éppen ez az! Ha én kilépnék a bandából, akkor ők se csinálnák tovább! Megtehetnék, hogy keresnek egy új gitárost, ha sor kerülne erre, de nem fogják, inkább velem együtt buknak! Ezt nem engedhetem meg!

- És mindez miattam van… - mondtam keserűen. Megrezzent, felkapta a fejét, és a szemembe nézett.

- Eszedbe ne jusson magadat hibáztatni! Talán tényleg neked köszönhetem, hogy eljutottam idáig, de ez csak azért van, mert melletted felnőttem annyira, hogy ne tűrjem el, hogy dróton rángassanak! Régen egyikünk sem mert szembeszegülni Daviddal, de én most megtettem, és ő megijedt, mert veszélyben érzi a hatalmát… És én soha többé nem fogom hagyni, hogy irányítson!

- Szeretlek azért mert ilyen bátor vagy – mondtam neki, mire halványan elmosolyodott. – És megígérem, hogy minden rendben lesz…

- Amíg mellettem vagy, addig nem lehet semmi baj – mosolygott rám, és kitárta a karjait felém. – Gyere, szeretni akarlak…

- El kell mondanom valamit… - mondtam, miközben az ágyhoz sétáltam, és hagytam, hogy magához húzzon.

- Mondjad – motyogta, miközben a nyakamat puszilgatta.

- Várj! – toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. – Ez nagyon fontos…

- De ugye nem rossz hír? – ijedt meg egy kicsit, mire elmosolyodtam.

- Nem, nagyon is jó hír…

- Akkor mondjad már! – kérte türelmetlenül.

- Ez igazából egy ajándék… - Megfogtam a kezét. - A legszebb ajándék – suttogtam, és a hasamhoz vezettem a kezét. Figyeltem az arcát, és láttam, ahogyan a felismerés megcsillan a szemében, és láttam az örömöt az arcán, és tudtam, hogy ez életünk egyik legszebb pillanata.

- Mióta tudod? – kérdezte remegő hangon.

- Tegnap óta… Kornélia segített a felismerésben, mert én nem mertem elhinni… Azok után, hogy… - Könnyek csillantak a szememben, ahogyan eszembe jutott az első kisbabám. Tom átölelt, és ringatni kezdett.

- Tudom kicsim, tudom… De most ne gondolj erre… - Gyengéden simogatni kezdte a hasamat. – Most csak rá figyelj…

- De mi lesz, ha…?

- Nem, az nem történhet meg még egyszer! Most minden rendben lesz, ígérem! Gyönyörű kisbaba lesz…

- Kislány lesz – jelentettem ki. Nem kérdezte, honnan tudom.

- Már a nevét is tudod, ugye? – mosolygott.

- Yvaine… Yvaine Kaulitz.

Szorosan ölelt magához, levegőt is alig kaptam, de nem érdekelt, csak az, hogy ott van, velem van, együtt örülünk annak, hogy kisbabánk lesz. Végre igazán boldogok voltunk. Felemelte az arcomat, egy hosszú pillanatig csak egymás tekintetét fürkésztük, aztán a számhoz hajolt, és gyengéd csókot lehelt rá. Elindult lefelé, finom puszikkal hintette be a nyakamat, a vállamat, a melleimet… A hasamnál hosszan elidőzött, csak csókolgatta és simogatta, miközben néha felmosolygott rám. Nagyon vágytam már rá, akartam a beteljesülést, de ő egyszercsak abbahagyta a kényeztetést. Csalódottan nyögtem fel.

- Szabad ezt most egyáltalán? – nézett rám gyanakvóan.

- Tom, miért ne lenne szabad?

- Nem tudom… Nem akarok ártani a gyereknek…

Muszáj volt nevetnem, olyan édes volt az aggodalmával.

- Attól félsz, hogy szexmániás lesz, mint az apja? – kérdeztem vigyorogva.

- Jézusmária, gondolod, hogy van erre esély? – nézett rám elkerekedett szemekkel. – Az én lányom nem fog szexelni! Szűzen fog férjhez menni… Vagy ami még jobb, apáca lesz – döntötte el elégedetten.

- Tom… - nyögtem ki a nagy röhögés közepette. – Térj már észhez!

- De…

- Semmi de, most rám figyelj! – kértem nagy szemekkel.

- Na jó… - adta meg magát, és végre kegyeskedett nekemesni…