Extra sebességgel ugrottam ki, és kaptam fel Tom óriási pólóját. Épp jókor, mert nyílt az ajtó és megjelent Tom és Bill. Mind a ketten pocsékul néztek ki.
- Oh Nelly, segíts rajtam! – nyögte Tom. – Naon szarul vok…
- Oh – kezdett el idétlenül röhögni Bill – nahát… NELLYBABY… haha… összezavartál… hahaha… - itt már szívből kacagott, és… és sírt is. Nah, nem úgy, mint egy lány, csak alig láthatóan, de a szeme sírt és könnyek folytak a szeméből.
- Jaj, Bill… - nyögtem ki. – Én nem akartam… TOM!!! - ordítottam hirtelen, mert Tom keze eltünt a pólóm alatt.
- Hú - röhögte – Kornélia rajtad… nincs bugyi!!!
Megrökönyödve néztem.
- Te nem vagy normális. – közöltem vele. Erre Bill, aki a végét járta, lehányta Tomot.
- Jajj… - gyorsan a wc felé navigáltam, és amíg ő fölé hajolt, én fogtam a homlokát és a haját, mint nekem anya kiskoromban.
- Jahajjh – nyögte keservesen mire végzett.
- Csssst, nyugi, Bill…. Na jólvan… mosd meg a fogad addig lefektetem Tomot.
Aki eközben a földön fetrengett. Igyekeztem felültetni, és kihámozni a „billes” ruháiból.
Kb. 15 perc múlva eljutottam odáig, hogy Tom már nem ült nyakig a testvére trutyijában, és eljutott az ágyhoz vezető út feléig. Így inkább a kanapéra raktam le ahol már aludt is. Akkor visszamásztam Billért. Nah bill még fogkrémet se nyomott a fogkeféjére… csak fetrengett kómásan.
-Jajj Bill! – guggoltam oda mellé. Bill vigyorgott és nyávogott, így végül én mostam meg az ő fogát. Jó, mi? Aztán neki áltam, összetakarítottam. Amikor végeztem, megállapítottam, hogy sétálnom kell. Igen. Bármit a friss levegőért! Ki… ki a szabadba…. Tehát kivonultam a szobából, és durr bele Georgba.
- Hát te?
- Levegőhiányban szenvedek. Lemegyek sétálni. Mindjárt jövök vissza – mosolyogtam rá.
- Oké kislány. De meg ne szökj nekem! – nevetett.
- Eszem ágában sincs! Négy ilyen pasi mellől ki szökne el? – néztem rá huncutul.
- Hát…. Azt még megértem ha értem odavagy…de Tomért?! -emelte az égre szemeit – Nah jó… futás sétálni.
- Ok. Georg?
- Hm?
- Tudod… nagyon sajnálom azt az esetet. Én tényleg szeretlek titeket.
- Ez aztán a szerelmi vallomás! Köszi! Én is szeretlek…
De a végén már ott se voltam. Ahogy kijutottam, nekiindultam a világnak. Illetve csak az utcának… na mindegy. Nem is néztem a lábam elé, teljesen elgondolkodtam. Billen, Tomon, a G-betűsökön… Már messze jártam, amikor valaki megragadta a vállamat, és szembefordított magával. Farkasszemet néztem vele. Nagyon megijedtem! Elfogott a rettegés. A pasi megszólalt.
- Ugye megmondtam… nem akarlak velük látni! ÉRTED?!
- É… ééé… értem…
- Nem eléggé… - húzta gúnyos mosolyra a száját. Aztán hirtelen teljes erőből hozzávágott a falhoz. Felordítottam a fájdalomtól. Most nem úsztam meg olyan könnyen. Nem is tudtam mennyire nem.