Újra itt vagyok. Itt állok a pszihológus ajtaja elött. Be kell lépnem… akkor is ha agyon kínoz… mert azt akarja, hogy emlékezzek. Emlékezzek arra a napra… akkor is ha nem megy. Neki nem fontos, ha fáj. Csigalassúsággal nyitom az ajtót. Érzem a szoba illatát, és lehunyom a szemem. Nem akarom… könnyek peregnek le az arcomon. Érzem, ahogy két kéz megragad, és behúz a szobába. Gyűlölöm! Érzem azt is, ahogy belenyom egy székbe. Kinyitom a szemem. Századszor vagyok itt. Körbe a falon poszterek. Egytől egyig a Tokio Hotel szerepel rajtuk. Azért rakta ki őket hogy kínozzon… Előttem hatalmas képernyő. Ezen fog vetíteni nekem valamit. Csak mit? Gondolom TH-t. Mint mindig.
Az után a nap után, amit teljesen elfelejtettem, egy kórházban keltem fel. Szörnyű volt. Csak azt az egy napot felejtettem el… aztán amikor hazamentem… ott láttam a TH képeit a falamon… Dermedten álltam elöttük. Nem tudom miért, de hirtelen nagyon dühös lettem. Izzott bennem a harag, tombolt a csalódottság és először éreztem igazán, hogy cserbenhagytak… Hogy kik? Miért? Egyik kérdésre sem találtam választ. Csak azt tudtam, hogy fáj… Mint egy őrült, estem neki a képeknek, zokogva, ordítva szaggattam őket atomokra. Napokig depressziós voltam. Akkior kezdtem megírni az Avery-t. A filmemet… igazából nem film, mert inkább zene, az a szép benne, hogy tele van zenével… szóval musical. Az ötleteimet, amikben kiéltem a fájdalmat, CD-re vettem, és elküldtem egy híres rendezőnek. Rögtön felkeltettem az érdeklődését. Felvette velem a kapcsolatot, szponzorokat szerzett, és rávett, hogy csináljuk meg az Averyt. Én belementem. A főszerep rögtön az enyém volt, a rendezésben vétójoggal bírtam. Ez volt öt hónapja. Ma az Avery a világ leghíresebb filmje. Mindenki ismeri Kornélia Delaffe nevét. Az utcán egy perc nyugtom sincs. Ma is Joellel találkozom. Ő a rendező, akivel a filmet csináltam. Az Averyt, ami ma a tananyagban szerepel, az Averyt, ami a kritikusok szerint az évezred filmje, az Averyt, ami a tinik kedvenc szórakozása és témája, az Averyt, aminek zenéje még az utcán is hallható, az Averyt, amibe beleöltem a lelkem tépő szörnyet. És amiről senki nem tudja, hogy mekkora kín szülte. Azóta járok pszichodokihoz, aki úgy próbál emlékeztetni, hogy folyamatosan a Tokio Hotellel gyötör. Nem értem hogyan képes ezt tenni velem… Már az is előfordult, hogy bezárt egy sötét terembe, aminek a fala ki volt tapétázva TH-val… Valahonnan pedig Tokio Hotel szólt. Tudom hogy nehéz megérteni… de nem bírtam. Annyira fájt látni őket, hogy inkább haltam volna meg. Amikor pedig a zene megszólalt összeomlottam. Utólag tudom, hogy az egész kínlódásom videóra vette. Előszőr csak álltam a képek elött, döbbenten. Ide oda jártattam rajtuk a szemem… aztán megjelentek az első könnycseppek a szememben. Lassan odasétáltam az egyik életnagyságú képhez, és Billhez bújtam. Csak zokogtam. Aztán hirtelen letéptem a képet, és sorban nekiestem a többinek is. A végén, 2 óra múlva már csak a sarokban összekuporodva remegtem. Sokkos állapotba kerültem, kórházba vittek. Azóta most jövök előszőr.
Már rakná be a videót… nem! NEM!
- Sajnálom… - nyögöm ki. – De búcsúzni jöttem. Többé nem találkozunk
- Mi? – döbben meg – De, dehát…- dadogja.
- Nincs de. Nem jövök többé – mondom ki újra. Bár tudom, hogy nem helyes amit csinálok. Nem érdekel. El kell innen mennem. Felállok és kivonulok. Menet közben hátradobom vörös hajzatomat. Ezt sem a gyógyulás érdekli. Csak a pénz. Már a lépcsőn rohanok. Ki a kapun. Látom Joel kocsiját. Bepattanok.
- Szervusz Szirénke! – köszönt. – Nézd: már megint címlapon vagy!
-Oh, de jó! – mosolygom angyalian. – Mutasd! – kiveszem a kezéből. –Huh de jó ez a kép! Úgy nézek ki rajta mint egy ember!
- Ne bolondozz! Mindig gyönyörű vagy!
- Jah, télleg! – forgatom a szemem.
- Felolvasod? – bök az újságra. – Nekem még nem volt rá időm.
- Aha… - tűrök hátra egy szemembe lógó tincset. – Figyelj! – Azzal nekikezdek: - "Avery, avagy egy valóra vált leányálom. Az utcákon bömbölő zene már jelzi, hogy mivel is van dolgunk. A kemény elemeket tartalmazó, gyönyörű dallamok minden akkordja mérhetetlen szeretetet, varázslatos misztikát, szívet tépő fájdalmat és tömény félelmet sugároz. Éppen ezért, eme különös végletek miatt bűvöl el mindenkit. Gyermeket, felnőttet egyaránt. És mindezt egy 15 éves lány hozta létre. Kornélia nevét ma már az egész világ ismeri. Most őt faggatjuk!"