- Néma sírkert…
- Körülölelt a halál, suttogta édes hangján: csókolj még…
- De hűségemet ne kééééééééÉÉÉÉÉÉÉéérd, úgysem adom…
- De ha kell…
- Ím itt a karom! ÁÁááÁÁÁ….
- Csak egy csókot…
- Érezned kell: itt vagyok…
- El nem kaphatom…
- ÁááÁÁ - a fenébe! Elegem van! – sírom el magam. Bill mellettem ül a taxiban, vele énekeltem. Épp Veszimékhez hajtunk, hogy őfelségét felvegyük. Aztán irány a reptér! Itt is az ideje. Az utolsó két hétben annyira összekuszálódtak a dolgok körülöttem… azt hittem most elfelejthetek mindent, és bizonyos fokig így is lesz, tudom, de… az a rohadt 3vonalas Cé! Mi a francéert nem tudom kiénekelni? Eddig mindig kiment! Jó, hogy most mutál a hangom, de akkor is! Az is oké, hogy torokgyuszim volt, meg hogy arcüreg-nyavalyám, ami ugye ilyenkor nem épp előny, de elméletileg már meggyógyultam! AKKOR MEG??? Áh, mindegy.
Tom itt görcsöl a balomon, bár igyekszik titkolni… átlátok rajta! De hogy mi baja? (ugye ti sem gondoljátok, hogy Veszim formás popsija fogta meg? xD ) meg kéne nyugtatni… mondjuk úgy , hogy… - egy gonosz gondolat fut át az agyacskámon…
- Tudjátok - szólalok meg - Veszi olyan szomorú volt, hogy nem jöhet a pasija…
- Mi?! – ugrik egyet Tom, és jó alaposan be is veri a buksiját a kocsi tetejébe. – AÚ!!!! Veszinek… tulajdonképp mért Veszi? Mindegy… Pasija van?
- Aha. Nincs – vágok ártatlan arcocskát. Elsőre nem esik le neki.
- Aham – bámul maga elé, majd: - Mi?! Nincs?! Akkor mért… ? MEGÖLLEK!
- Oh…és milyen kínzási módszert használsz? Választhatok én? - nyávogom kaján vigyorral.
- Választhatsz…- veszi át az arckifejezésem. Hát igen… ha két perverz tini összekerül… közben én finoman megpuszilom Tom arcát. A Rasztaherceg megborzong… most ő érinti a száját érzékien az ajkaim legszéléhez… végigsiklik a bőrömön, a nyakamig.
- Khm… - szakít minket félbe Georg. Merhogy ő is itt van… -Tom, én megértelek, de szerintem nem a tesód elött kellene.
Billre nézünk. Döbbenten néz ránk. Aztán kapcsol.
- Mi? Ja! Felőlem azt csináltok amit akartok! – néz ki az ablakon, de én észre veszem, hogy ökölbe szorul a keze. Tom nem hinném hogy észrevette, mert visszakalandozik a vállaim irányába, de én eltolom magamtól.
- Mivan? - értetlenkedik. Csak durcisan vállat vonok.
- Semmi!
Valójában most szeretnék én is a táj bámulásába menekülni, de a fiúk közé szorítva ez lehetetlen. Utálok középen ülni! - ordítom magamban bájosan. Kéne valami téma… így túl nagy a csend… Bár Veszim végre itt lenne! Csak hát a szentemnek táncfellépése vagy versenye vagy vizsgája vagy akármije volt, és arra feltétlen haza akart jönni Oroszországból, ahova kirángattam.
- Mikor érünk oda? – fordulok Georghoz. Ő vezet.
- Kb 10 perc - informál. Sóhajtok és hátradőlök az ülésen.
- Néma sírkert…- kezdem énekelni a Billel elöbb imprózott dalt.
- Körülölelt, a halál suttogta édes hangján: csókolj még… - ismétli ösztönösen.
- De hűségemet ne kééééééééÉÉÉÉÉÉÉéérd, úgysem adom… - mosolygom elfeledve a 3 vonalas Cét.
- Mért nem? – fordul felém. Totál ledöbbenés a válaszom.
- Mit miért? - nyerek időt. Legalábbis szeretnék lányos zavaromban. Hogy minek, az homály.
- Miért nem kérhetem a hűségedet?
- Bill… ez csak egy DAL!
- Nem érdekel! Tényleg olyan volnál mint Tom?
- Mért, ÉN milyen vagyok?
- Szexy, okos, aranyos, tehetséges, vonzó és perverz? – vigyorgom válaszul Tomnak.
- Minden bizonnyal… - bólogat vigyorogva. – Látod Bill, tényleg hasonlítunk egymásra! Mind a ketten ellenállhatatlanok vagyunk! – közben átöleli a derekam. Bill szemében gyilkos láng lobban.
- Hahóó! Megismétlem: SZIASZTOK! Tündérkém, hallasz? Nahát! Veszi itt áll a kocsi mellett! Mikor álltunk meg?
- Juj! VESZIIIIIM! CYAAAAAA!!! -sikítom neki.
- Halkabban! – hűt le Bill. Nyelvet öltök rá, és arrébb erőszakolom magam, hogy Veszi odaférjen Tom másik oldalára. Kiccsillagom bemászik, közben a fülembe súgja:
- Billel mosolyszünet?