Bill szemei nagyra tágulnak.
- Nem… nem hiszem!
- Merhogy? - kotyog közbe Veszim. Hiába… ő mindig mindent tud!
- Mert… - válaszol Bill, aki meg se lepődött. – Mert a múltkor is ez volt… az erkélyen… - fúrja a szemembe a tekintetét. Hirtelen szégyellni kezdem magam… szegény Bill… de, én akkor nem is mondtam neki semmit… csak… hát izé… egyébként is! Annyira egy nyálas jelenet volt! „Sohasohasoha???”  Fújj! Szeszélyes volnék? Igen… talán… de nem tehetek róla! Vagy elfogad így, vagy nem! Lehet választani!
- Ne legyél igazságtalan hozzám. – mondom halkan. - Az egy kicsit azért más eset volt.
- Nem, Nelly!
- Nah, már rosszul kezdődik! –mormolom magamnak.
- Figyelj, én nem haragszom rád, csak mások vagyunk mi ketten…
- Pff… ekkora baromságot! –fújtat dühösen Veszim
- Te ne szólj közbe! - ugatja le Tom. Veszivel gyilkos pillantást lövellünk irányába.
- MÁSOK VAGYUNK mi ketten, mert te egy kicsit… öhm… betörhetetlenebb vagy mint én.
- MI??? Nálad senki sem lehet nehezen kaphatóbb!
- Nem. Nelly, én komolyan mondom. Te kicsit Tomra hasonlítasz… ebből a szempontból…
- MAGYARUL EGY KURVA VAGYOK???
- Németül…
- TEHÁT ENGEM ILYENNEK TARTASZ???
- Jaj, Tom, nem!
- PEDIG ELÉGGÉ ÚGY HANGZOTT!!!
- HAGYJÁTOK ABBA!!!
- FOGD BE!
- HÉ! NE MERJ ÍGY BESZÉLNI A BARÁTNŐMMEL!!!
- IGAZA VAN!!! ELÉG!!!
- HALLGASS, GUSTAV!!!
- MÁR ŐT IS LEUGATOD??? Elegem van! Sziasztok! – közlöm és nem törődve a többiekkel, kivonulok a teremből. Veszim persze utánam. Érzem, hogy ma még eső lesz… zápor… a könnyeinkből.
Kiszaladunk a valóban szakadó esőbe. Hogy lehet, hogy itt vihar van? Nem törődünk ilyen csekélységekkel. Veszivel kézen fogjuk egymást, és rohanni kezdünk. Nem szólunk egymáshoz, mint ha még egymásra is haragudnánk. Tudom, hogy sokan nem érthetik mi zajlik akkor köztünk. Képzeld el azt a percet, amikor leginkább fel voltál dúlva… amikor rohantál, járt az agyad, amikor tudtad, hogy semmi, semmi nem úgy van, ahogy lennie kéne. Egyedül futottál a világban, néma csöndben, és csak járt az eszed… mi pont így érezzük Veszimmel. Csupán az összekulcsolt kezeink tartanak össze minket. Igen, összekapcsolnak, szorosan, mint ahogy az életünk is kegyetlenül összekapcsolódik. Összefonja a nevetés, a szeretet, a barátság, a harag és a megbocsátás. Ezek olyan dolgok, amelyet képtelenség volna eltörölni.
Nem beszélünk össze, mégis ösztönösen együtt maradunk. Végül - fogalmam sincs hol - egyszerre állunk meg. Egy térre jutottunk… legalábbis azt hiszem, mert a víz mindent eltakar, egybemos. Veszivel egymás szemébe nézünk, mint ha abból akarnánk erőre kapni. Nem ez az első alkalom, hogy Veszi tart életben… és nem is az utolsó.
- Miért? - kérdezi.
- Nem tudom. Ő ilyen.
Elkeseredett sóhaj a válasz.
- És én? Nekem már nem szabad szeretni?
- Nem úgy értettem - érkezik a válasz. Csak épp nem Veszitől.
- Bill? Ti meg mit kerestek itt?
Megáll előttem. Csak pár centire van. Megborzongok a közelségétől. Mélyen a szemembe néz. Miliméterek… megcsókol. Hosszan, szenvedélyesen. A legmélyebb bocsánat van ebben a csókban. Olyan ami szavakkal kimondhatatlan.
- Tudom - bújok hozzá. – Ne haragudj…
- Szeretlek – ölel magához. - Csak… te nem azt mondtad, hogy nem hiszel a szerelemben?
Kicsit eltolom magamtól.
- Honnan tudod? - döbbenten vizsgálom az arcát.
- Olvastam. Az összes interjúdat olvastam.
Elgondolkodva fordulok el tőle. És mit látok? A mi kis Tomunk épp most cserkészi be Veszit.
Normális esetben ennek nagyon örülnék… De most tudom, hogy Tom még nagyon sok bánatot fog okozni Veszinek.

Azóta a pocsék, nyáladzós, és csöpögős nap óta eltelt… öhh… izé… a lényeg, hogy másnap van! xD És Bill a fürdőből üvöltözik roppant bájosan.
- SZIRÉNKEEE! HOL VAN A SZEMCERKÁM???
- NEM TUDOM!!! DE ELÉG GÁZ HA A SAJÁT CERKÁDAT NEM TALÁLOD!!!
- NELLY!!! NE PERVERZKEDJ!
- OKSA!!! DE HA ILYEN BÉNA VAGY… Tom szállj már ki egy percre a csajom szájából…AKKOR MAGADRA VESS!
- Mi az - cuppan le róla Tom. - hogy a TE csajod? Biszex vagy ? Mért nem szóltál? – kérdi Veszit. - Akkor nyomhattuk volna hármasban…