- Na! Halljam!
- Mondom hogy semmi…
- Engel, te hülyének nézel?
- Csak szeretnélek…
- Engel!
- Jó… de… ki fogsz nevetni!
- Ne sértegess! Mikor nevettelek ki utoljára?
Engel nagyban gondolkodik…
- Hm… amikor 2. osztályban rózsaszín nyuszinak öltöztem farsangon…
Erre mélyen egymás szemébe nézünk, és kitör belőlünk a kacagás.
- Hé! Hé, mi van itt? - néz be a szobába Tom.
- Engel… rózsaszín… - nyögöm a hasam fogva. Engel a nevetéstől térdre rogyva néz rám.
- Istenem… - kapkod levegő után.
- Szólítottál? – vigyorodik el Tom. Erre Engellel még jobban nevetünk. Tomnak egy idő után felcsillan a szeme… Mellénk telepszik és csikiznk kezd minket.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
- HAGYD ABBA!!!!
- TOOOOOM!
Ügyesen kitornászom magam Tom karmai közül és arrébb telepszem.
- Tom?
- Mondjad! - De véletlen se nézne ide…
- Mi van közted és Engel között?
Erre mindketten abbahagyják a vihogást.
- Kornélia! – Engel kicsit zavartan, kicsit dühösen néz rám.
- Csak azért kérdezem - mentem a menthetőt -, mert gondoltam jobb, ha tőled tudom meg…
- Aha… - Tom bólint.
- Engel amúgy is azt mondta semmi nincs köztetek. De ezt nem hiszem el. Vagy ha mégis igaz mindketten kaptok egy-egy szemüveget.
- Hát… őszintén hallani akarod? - Tomot látszólag meglepte hogy csak így rákérdeztem.
- Szerinted?
Tanácstalanul Engelre nézett.
- Háromszor lefeküdtünk ez alatt az egy hét alatt… amúgy semmi…
Szánakozva tekintek előbb az egyikre majd a másikra. Engel a kezét tördeli, Tom a piercingjét rágja, s a cipőjét bámulja… szép mondhatom.
- Jól van – vigyorodom el végül. – Ami késik, nem múlik. Kösz hogy megosztottátok velem! Sziasztok!
Azzal édes kettesben hagyom őket.
Tom egy ideig zavarban van, majd Engel arcára pillant. A tekintetük találkozik. És varázsütésre kirobban belőlük a kacagás.
- Te, kislány, én azt hiszem csípem a hugidat.
- Te, kisfiú, én azt hiszem szintén!
De megzavarom őket a visszatérésemmel.
- Bocs, hogy visszatértem, de azt gondolom, kevés az a három alkalom. Amúgy is… Bill eddigi viselkedése után járna nektek egy kis kikapcsolódás… azzal a kezemben lévő tálcát beviszem az asztalra.
- Mik ezek? - kérik egyszerre.
- Hm… tejszínhab, csokiöntet, eper, barack felvágva… Szeretitek, ugye? Meg egy kis pezsgő… Nos, jó étvágyat!
Azzal már el is tűnök, ki a szobából, s összezárva hagyom a két fiatalt. A kulcsot jó mélyre süllyesztem a zsebemben.
Tom eközben felhúzta a földről Engelt, s az asztalhoz lépett. A tálcán az említett finomságok mellett, egy doboz óvszer pihent. Mellette egy levélke: „azért a kaja is fogyjon el… „
- Hm… - Tom elismerően elvigyorodott. – A hugid tud valamit…

Közben én leszaladtam a lépcsőn, s karon fogtam Billt.
- Gyere, húzzunk el innen!
- Hová megyünk? - rakta le a kávéját.
- Elkísérsz a fotózásra?
- Fotózás? – Bill felvonta a szemöldökét.
- Aha… szerintem nem lesz hosszú! Légyszííí!
- Persze, mehetünk! Nem is tudtam hogy, modellkedsz!
- Nem? Pedig Engel is!
Negyedóra múlva beléptünk Patrik műtermébe.
- Áh, bellá! Vég’e, vég’e!
- Szervusz Patrik!
Bill közben leült az egyik székbe, és figyelte, ahogy engem elvisznek. Smink, öltözés…
- Mágá Khonélá bahátja?
- Ööö…
- Nézegesse meg ezt! – Azzal Bill kezébe nyomott egy újságot. A címlapon Engel, és húga álltak, egymásnak háttal, érzéki tekintettel, a hajukat a fejük tetejére tornyozva… a fiatalabbik lánynak az egyik pántja lecsúszva a válláról. Billnek csak ekkor tűnt fel, hogy Kornélia, talán, nem csak egy angyal. Hanem egy démon is.