M�r egy k�v�z�ban �lt�nk, �s a reggelire v�rtunk, mik�zben Kornelia meg�ll�thatatlanul csacsogott.

- Igen, im�dok festeni, rajzolni, �rni, �nekelni, t�ncolni… - sorolta �ppen. Mi meg csak �multunk, �s �gy �rezt�k, mintha egy hurrik�n sodort volna mag�val. – �s te? – n�zett r�m. Tommal nem is foglalkozott, aki kiss� meg is s�rt�d�tt ezen, hiszen nem volt hozz�szokva, hogy egy l�ny semmibe vegye.

- �n is zen�lek – sz�rta k�zbe, h�tha ezzel felkelti maga ir�nt a figyelmet.

- Tudom – vetette oda Kornelia, azt�n megint hozz�m fordult. Az asztal alatt megsimogattam Tom kez�t, aki v�gre elmosolyodott egy kicsit, de azt�n morcos pillant�st vetett a v�r�s haj� l�nyra.

- Bennem nincsen semmi k�l�n�sebb tehets�g… - v�laszoltam a k�rd�sre. – Szeretek �rni �s t�ncolni, de semmi extra.

- Azt az�rt k�tlem – vigyorgott Kornelia. – K�l�nben Tom nem lenne ennyire od�ig �rted.

- Ennyire l�tszik? – k�pedt el Tom.

- Persze – vonta meg a v�ll�t a l�ny. – Am�gy meg nem csak nekem t�nt fel… Annak a h�rom �js�g�r�nak is, akik az utc�n s�t�ltak.

- U-�js�g�r�k?

- Szerintem holnap c�mlapon lesztek… - jegyezte meg k�z�mb�sen Kornelia.

- Na neee – ny�gtem fel. �sszen�zt�nk Tommal, �s az asztal alatt m�g er�sebben szor�tottuk egym�s kez�t. K�zben a pinc�r el�nk pakolta a g�z�lg� k�v�t, pir�t�st �s egy�b nyal�nks�gokat. �gy vetett�k r� magunkat, mint akik egy hete nem ettek. Kornelia csak finom mosollyal n�zte a habzsol�st. Miut�n befejezt�k, felpattant, az asztalra dobta a p�nzt, �s elviharzott.

- Mennem kell, de m�g tal�lkozunk – ki�ltott vissza mosolyogva, azt�n egy pillanat alatt elt�nt.

- Ez a l�ny… - kezdte Tom, de a szav�ba v�gtam.

- Szerintem aranyos… Van benne valami… Nem tudom, mintha ezer �ve ismern�m.

- Ja, mert annyit besz�lt mag�r�l, hogy le se lehetett l�ni… - jegyezte meg gonoszkodva Tom.

- Csak az�rt besz�lsz �gy, mert nem �jult el att�l, hogy VELED tal�lkozott – v�gtam vissza. �gy �reztem, meg kell v�denem Korneli�t.

- �n nem is… Na j�, lehet – vigyorodott el v�g�l.

- Menj�nk ink�bb – s�hajtottam. Megfogtuk egym�s kez�t, �gy l�pt�nk ki a k�v�z�b�l. Alig tett�nk meg p�r l�p�st a s�t�l�utc�n, amikor valaki megragadta a karomat.

- Martin, �r�l�k, hogy megint l�tlak – ny�gtem fel, oda sem pillantva.

- J�jj�n kisasszony, az apja k�rte, hogy vigyem haza magukat.

- R�ngat�s n�lk�l is megyek – mondtam neki h�v�sen, mire elengedte a karomat. Ap�m j�l ismert s�t�t�tett �veg� aut�j�hoz vezetett, �s bel�kd�s�tt minket a h�ts� �l�sre. Szinte perceknek t�nt, amikor lef�kezett a h�zunk el�tt, �s �n egyre er�s�d� gyomorg�rccsel sz�lltam ki. Mit tal�lt ki m�r megint az ap�m? Mire feleszm�ltem, m�r a dolgoz�szob�j�ban �lltunk, Tom szorosan m�g�ttem, �s ap�m d�h�s tekintete ellen�re dacosan mag�hoz �lelt.

- Ki volt az a l�ny veletek? – �rdekl�d�tt.

- Honnan tudsz r�la?

- V�gig figyeltettelek – vont v�llat. – Sz�val, ki volt?

- K�z�d?

- Engel, ne bosszants! – csattant fel. – V�laszolj!

- Kornelia – morogtam alig hallhat�an.

- Kornelia? – s�padt el sz�momra �rthetetlen okokb�l ap�m. – Milyen Kornelia?

- Delafee – v�laszoltam kelletlen�l, de csak mert l�ttam, hogy Martin fenyeget�en Tom mell� l�p.

Erre ap�m szeme elkerekedett, �s ha lehet, m�g s�padtabb� v�lt… M�gis mi zavarhatta meg ennyire?