- Ez gyönyörű… - sóhajtott fel Tom, és önkéntelenül megragadta Engel kezét.

- Igen, valóban az – mosolyodott el a lány. Az egyszarvú egyenesen a Holdfény-tenger partjáig repítette őket, s bár a lány már rengetegszer járt itt, most mégis új szemmel tekintett a csodás látványra. Most a fiú szemével látta a tájat, és magába itta annak minden szépségét. Aztán a pillantása elkalandozott, és a fiút kezdte nézni, akinek tágra nyílt barna szemében visszatükröződött a holdfény. Tom elfordult a tengertől, és egyenesen a lány szemébe nézett. Hosszú pillanatokig csak nézték egymást, aztán a fiú keze tétován megmozdult, és elsöpört egy kósza tincset Engel homlokából. Engel megrezzent az érintésre, de lassan ő is felemelte a kezét, és végigsimította Tom arcát. Érintése könnyű volt, mint a lepke szárnya, Tomot mégis a lelke legmélyéig megremegtette. Tovább fürkészték egymás tekintetét, és lassan egymás felé hajoltak…

- Engel, ébredj fel! – rázta meg a hercegnő vállát édesanyja.

- Ne! – nyögött fel kétségbeesetten a lány, de nem tudott mit tenni, hiába kapott Tom után, már nem érhette el. Még egy utolsó pillantást vethetett rá, aztán eltűnt az álomkép, s ő újra az ágyában feküdt. Kinyitotta a szemét.

- Hála az égnek, hogy felébredtél – zsörtölődött a királyné. – Kelj fel, öltözz fel, és gyere le a vacsorához. Vendégeink lesznek.

- Kicsodák? – kérdezte morcosan a lány. Még mindig az álom hatása alatt volt, és nem tudtam megbocsátani anyjának, hogy a legrosszabb pillanatban szakította ki belőle.

- Egy herceg, és a családja – válaszolta édesanyja. – Csinos legyél! – utasította lányát, azzal kiment a szobából. Alighogy Engel magára maradt, újra nyílt az ajtó, és kishúga rontott be, természetesen kopogás nélkül.

- Ne haragudj! – nézett rá nagy szemekkel Kornélia.

- Miért haragudnék? – értetlenkedett a másik lány.

- Megpróbáltam megakadályozni anyát, hogy felébresszen, de nem sikerült… Pedig akár egy csók is elcsattanhatott volna… - kacsintott nővérére.

- Megkértelek már, hogy szállj ki az álmaimból! – csattant fel Engel, de aztán halkabban folytatta. – Értsd meg, ez olyan intim dolog… Csak ránk tartozik.

- Tudom – hajtotta le bűntudatosan a fejét Kornélia.

- Nagyon vágytam arra a csókra – vallotta be szomorúan Engel. Nagy barna szemében megcsillant egy könnycsepp. Egy pillanatig csak hintázott a hosszú szempillákon, aztán vándorolni kezdett lefelé a lány arcán… Húga felemelte a kezét, és finoman letörölte onnan.

- Ne sírj, számtalan lehetőséged lesz még…

- Biztos? – nézett rá Engel bánatosan, és az ölébe hajtotta a fejét. Kornélia simogatni kezdte a haját, és most úgy tűnt, mintha ő lenne az idősebb… A leendő királynő most csak egy kisgyerek volt húga ölelésében.

- Biztos – mosolyodott el Kornélia. Így maradtak hosszú ideig, szótlanul érezve a köztük lévő testvéri szeretetet. Hosszas hallgatás után végül Engel szólalt meg.

- Kik jönnek vacsorára? – kérdezte, jelezvén, hogy az előző témát lezárta magában.

- Gama herceg, az elviselhetetlen szipirtyó anyjával – fintorgott a fiatalabb lány.

- Újabb férj-jelölt? – sóhajtott fel Engel. Kornélia bólintott, de aztán gonosz fény csillant a szemében.

- Gyere, vegyük el a kedvét a nősüléstől… - vigyorgott nővérére, aki kis tétovázás után ugyanazzal az ördögi fénnyel a szemében visszamosolygott rá.