- A francba! – �lt fel Tom az �gy�ban. – Engel… Engel, hov� t�nt�l megint? – motyogta maga el�. Ism�t h�trad�lt, �s a plafont kezdte el vizslatni. Milyen k�nny� volt a l�ny �rint�se… �s amilyen k�zel voltak egym�shoz, m�g a bel�le �rad� vir�gillatot is �rezte. Felid�zte a csokol�d�barna szemp�r pillant�s�t, amint az arc�t f�rk�szi, �s m�r mag�t�l az eml�kt�l is kellemes bizserg�s j�rta �t a test�t. „Beleszerettem volna?” – tette fel a k�rd�st mag�nak, azt�n esz�be jutott, hogy � tulajdonk�ppen nem is hisz a szerelemben… R�ad�sul ez a l�ny csup�n az �lmaiban l�tezik. „H�lyes�g az eg�sz…” – gy�zk�dte mag�t, �s �jra fel�lt�tte a lazas�g �larc�t, de a sz�ve m�ly�n alig v�rta, hogy �jra tal�lkozhasson a titokzatos t�nd�rrel, aki olyannyira elb�v�lte, mint m�g soha senki…

- Engel, Korn�lia, azonnal menjetek a szob�tokba! – hallatszott egy parancsol�, d�h�s hang, s k�t hercegn� l�tsz�lag b�ntudatos arccal, azonban mag�ban kacagva hagyta el az �nnepien kivil�g�tott termet. Megv�rt�k, am�g hall�t�vols�gon k�v�l �rnek, s csak ut�na kezdtek el hangosan nevetve felfel� szaladni a l�pcs�n.

- L�ttad anya arc�t? – vetette mag�t vigyorogva n�v�re baldachinos �gy�ra Korn�lia.

- Mit fogunk ez�rt kapni… - s�hajtott fel Engel. – Azt tal�n m�gsem kellett volna mondanod, hogy olyan sz�jszaga van, hogy a mocs�ri borznak… Anya ez�rt a v�rtoronyba fog z�ratni…

- Te is helyeselt�l, ha j�l eml�kszem…

- Mindketten a v�rtoronyba k�lt�z�nk… - ny�g�tt fel Engel. – Am�gy meg nem helyeseltem, csak b�josan mosolyogva k�z�ltem, hogy meg�g�rtem neked, hogy nem mondok ellent… De k�tlem, hogy ezt anya ments�gk�nt elfogadn�.

- Azt ne mondd, hogy nem �rte meg – kacsintott r� cinkosan kish�ga. – Azok az arcok…

- J�, tulajdonk�ppen… - vigyorodott el Engel is, �s h�trad�lt az �gyon. Megkereste a m�sik l�ny kez�t, �s megszor�totta. – Mindig te viszel a rosszba…

- �r�lj, hogy vagyok neked, k�l�nben m�r r�g a feles�ge lenn�l egy „megfelel�” hercegnek vagy gr�fnak…

- Igazad van… - s�hajtott Engel. – N�lk�led nem lenne er�m ellen�llni. Szeretlek hugi!

- �n is… - csillant meg egy k�nnycsepp Korn�lia arc�n, de azt�n dacosan megr�zta a fej�t. – Ne legy�nk m�r ennyire szentiment�lisak…

- J�l van – vont v�llat n�v�re, azt�n huncut f�ny csillant a szem�ben. – Mes�lj ink�bb a lovagodr�l, akivel �lmaidban szokt�l tal�lkozni!

- Fura fi� – mosolyodott el Korn�lia. – De nagyon �des… K�pzeld, amikor el�sz�r tal�lkoztunk, minden�ron a kezemet akarta megn�zni… Azt�n �n is megn�ztem az �v�t, �s k�pzeld, feket�re voltak festve a k�rmei! Hallott�l m�r ilyet? – kacagott fel az eml�kt�l. – �s a szeme is ki volt festve feket�vel…

- �s egy ilyen tetszik neked? Azt hittem, jobb �zl�sed van… - fintorgott Engel.

- Naaaa… - l�kte oldalba Korn�lia. – Mi�rt, a ti�d tal�n jobb azokkal a hatalmas, zs�kszer� ruh�ival?

- Nem az sz�m�t, hogy milyen ruha van rajta! – v�dekezett Engel, akinek titokban nagyon is tetszett Tom st�lusa.

- Na l�tod… Az se sz�m�t, hogy milyen a k�rme – v�gott vissza Korn�lia.

- J�l van, ne vessz�nk �ssze – mondta b�k�l�kenyen Engel. H�ga b�lintott, �s k�zelebb f�szkel�d�tt n�v�r�hez. Kis ideig mindketten hallgattak, ki-ki saj�t lovagj�ra gondolva, azt�n egyszerre s�hajtottak fel:

- Az a gy�ny�r� barna szemp�r…