- A-Avery? – dadogta Bill.

- Igen, Avery… Tudod, Palanhilion királysága – magyarázta türelmesen Kornélia, mintha egy ötéveshez beszélne.

- És mégis mit keresünk itt? – kérdezte számonkérőn Bill. Most a lány nézhetett rá furcsán, mert Bill megjegyezte: - Azt hittem, hogy te nem ő vagy.

- Talán mégis – vont vállat a lány.

- És ezt így elintézed? „Talán mégis”!?

- Bill, nyugi már – csitította Kornélia. – Éppen benne vagy egy mesében… Élvezd!

Bill felült az ágyon, és kábultan nézett körül. A szobájában volt, és semmi nem utalt arra, hogy elhagyta volna azt. „Álmodtam volna az egészet?” – kérdezte magától. Valahonnan az utcáról hangok hallatszottak. Kacagás, vidám fecsegés, játék hangja. Ásított egyet, nyújtózkodott, feltápászkodott az ágyról, és az ablakhoz sétált. Az utcán egy fiú és egy lány hancúrozott vidáman. Hógolyóztak, kergetőztek, és ledöntötték egymást a hóba. Elkerekedett a szeme, ahogyan felismerte a páros női tagját. Hosszú vörös haja hullámzott a szélben, arca kipirult, és ilyen távolságból is látta, vagy látni vélte a zöld szempár huncut csillogását, ahogyan kacéran a Bill számára ismeretlen srácra pislog. Féltékenység mart belé, de olyan elemi erővel, hogy maga is meglepődött. Legszívesebben lement volna a párocskához, hogy a fiút elküldje melegebb éghajlatokra, Kornéliának pedig kinyilvánítsa, hogy ne merjen más srácokkal kacérkodni, hiszen ő, Bill tart rá igényt. Nyelt egy nagyot, hogy lecsillapítsa a zöldszemű szörnyet magában, és úgy döntött, hogy lemegy a konyhába inni valamit.

A kanapén ültem, amikor Bill letrappolt a lépcsőn. Az arca nem ígért túl sok jót, de tudtam, hogy mi baja, hiszen én magam is láttam a kint hancúrozó Kornéliát azzal a sráccal.

- Ki az a srác? – támadott le egyből Bill, amint meglátott.

- Nem tudom – vontam vállat. – De jól elvannak.

- Ja, túl jól… - morgott Bill.

- Ez még nem jelent semmit – mosolyodtam el. – Tudom, hogy téged szeret.

- Akkor meg miért… Á, mindegy is… De neked mi a bajod?

- Nekem? Bajom?

- Itt ücsörögsz, ahelyett, hogy Tommal falnátok egymást fent a szobában – mondta fanyar mosollyal. – Szóval valami bajod van.

- Az idegeimre megy néha – vallottam be, de aztán rájöttem, hogy nem kellene Billnek kibeszélnem a testvérével való kapcsolatomat. Meg aztán ő amúgy se tudja még, hogy babát várok. Most mégis volt valami a tekintetében, valami olyan figyelmesség, amit régen éreztem tőle, és olyan jól esett, hogy muszáj volt kibeszélnem magamból, mi zavar.

- Mesélj – helyezkedett el mellettem a kanapén, és átkarolta a vállamat. Hozzábújtam, éreztem az illatát… de a régi szívdobogás már nem volt sehol. Pusztán csak barátként, testvérként, és valamiféle támaszként tekintettem rá. Egy emlék a múltból, mely néha fáj, de alapvetően jó visszagondolni az együtt töltött időkre. Már örökre Tomé a szívem, de Bill mindig is az életem része marad.

- Terhes vagyok – böktem ki. Meghökkenve nézett rám, aztán csodák csodájára elmosolyodott.

- Ez tök jó – mondta szívből. – Tom nem örül neki?

- Jaj, dehogynem – nyögtem fel. – Olyannyira, hogy szinte lélegezni se hagy! Nehogy baja essen a kicsinek… Szerelmeskedni is alig akar… - mondtam kissé elpirulva.

- Öhm… hát erre mit mondjak? – nevetett fel Bill. – Egy Tom Kaulitz, aki nem szexel? Horror…

- Naaaa – löktem oldalba, de vele nevettem. Tényleg fura Tomtól, ugyanakkor megható és édes is, és én csak még jobban szeretem érte, bár jelenleg az agyamra megy. Ó te jó ég, és még dokihoz is mennem kéne, de tuti nem bírom most elviselni Tom aggodalmait. – Bill… kérhetek valamit?

- Persze – nézett rám gyengéd mosollyal.

- Elkísérsz az orvoshoz?