- Vidd őket vissza a másik kettőhöz! – utasította Martint látszólag közönyösen, nyugalmat színlelve. De nem tudott becsapni. Éreztem, valami titkol. Valamit, ami fontos.

- Drága apám, ismét öröm volt veled találkozni – fordultam vissza gúnyos mosollyal az ajtóból, de Martin egy újabb lökéssel kitessékelt a folyosóra. Hogy bosszantsam, megmakacsoltam magam, és szándékosan lassan haladtam, néha meg is álltam. Ilyenkor a gorilla mindig taszított rajtam egyet, mire én beszóltam neki valamit. Láttam rajta, ahogy egyre dühösebb lesz, de apám parancsa nélkül nem mert bántani. Amikor már az alagsorba vezető lépcsőnél jártunk, megint meglökött, de úgy, hogy ha Tom nem kap el, a lépcső aljáig gurulok. Vetettem egy dühös pillantást a kétajtós szekrényre.

- Anyád… - morogtam, de csak halkan, mert ugyebár én úrilány vagyok. Talán túl messzire mentem. Gonosz mosoly villant fel egy pillanatra az arcán, amint ismét taszított rajtam egyet, hogy leessek a lépcsőn. Most sikerrel járt, és egy pillanat alatt a földön találtam magam, a bokám pedig eléggé furcsa szögben állt. Tom egyből mellettem termett, és a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni, és közben gyűlölködve nézett Martinra. Nem tudtam lábraállni. Könnyek szöktek a szemembe a fájdalomtól, és segélykérően néztem fel Tomra.

- Most boldog vagy? – kérdeztem Martintól. – De apám nem lesz elégedett veled, ha megtudja mit is csináltál velem…

- Nem tudja meg – mondta higgadtan Martin. – Mert ha igen, megölöm a kis barátodat. Hidd el, nekem nem fog gondot okozni.

Elakadt a szavam.

- Most pedig állj fel! Vissza kell, hogy vigyelek a cellába.

- Gyere kicsim – hajolt le hozzám Tom, és a karjába vett. Így tettük meg az utolsó pár métert, Martin pedig gyorsan becsapta mögöttünk az ajtót. Bill és Aprilchen felugrottak a jöttünkre.

- Mi történt? – nézett ránk aggódva barátnőm.

- Az a rohadék Martin lelökte a lépcsőn – válaszolt helyettem Tom, miközben letett az ágyra.

- Hadd nézzem a lábad – kérte April, és felhúzta a nadrágom szárát. Felszisszentem, amint hozzáért.

- Eltört? – aggódott Tom.

- Hát… szerintem nem – állapította meg Aprilchen. – Valószínűleg csak egy ficam vagy húzódás.

- Szerintem borogatást kellene rá tenni – szólt közbe Bill.

- Milyen igazad van – mosolygott rá April. Ők ketten elvonultak a sarokban álló mosdó felé, Tom pedig hozzámfordult.

- Más nem fáj, kicsim?

- Egy-két kék foltom biztos lesz – mondtam fanyar mosollyal.

- Azokat majd leápolom – mosolyodott el végre Tom is. Egy finom csókot lehelt a számra, aztán hagytam, hogy Aprilchen a bokámra tegye a hidegvizes borogatást.