M�sodpercekkel k�s�bb Korn�lia m�r a palota k�zel�ben l�v� dombon �llt, �lvezettel sz�vva be az ismer�s �des illat� leveg�t, melyben a tavasz frissess�ge �rz�d�tt. Tekintete elid�z�tt az Ez�st-erd� d�s lomb� f�in, a vir�gba borult bokrokon, a s�r� p�zsiton, majd a kast�ly feh�r tornyaira t�vedt a pillant�sa, mely egy csap�sra visszahozta a val�s�gba, �s m�ly s�hajjal t�rt vissza az �lmodoz�sb�l. K�l�n�s, �les f�ttyent�st hallatott, nyom�n pedig egy szempillant�s alatt megjelent a feh�r egyszarv�, k�szen �llva, hogy teljes�tse kis bar�tn�je k�v�ns�g�t.

- K�rlek, vigy�l haza – s�gta a f�l�be Korn�lia, mikor m�r a h�t�n �lt, s a mes�s �llat megindult, pat�ja dobog�sa felverte az erdei �llatokat, melyek fejvesztve menek�ltek az �tj�b�l. Mintha csak pillanatok teltek volna el, Korn�lia m�r a palota el�tt �llt, egy k�sz�n�m�t suttogott h�tas�nak, aki egy pillanatra a l�ny v�ll�ra hajtotta sz�p fej�t, majd elt�nt az erd�ben. A hercegn� s�hajtott egyet, azt�n elsz�ntan indult el a v�gtelen l�pcs�sorokon. Szolg�k hajb�koltak el�tte, udvaroncok fogadt�k lelkesen, de � r�juk sem heder�tett. Anyja sietett el�je mosolyogva, hogy kebl�re �lelje elveszettnek hitt gyermek�t, de � eltolta mag�t�l, vetett r� egy k�l�n�s pillant�st, �s tov�bb kereste a kast�ly �tveszt�iben n�v�r�t. V�g�l az egyik toronyszob�ban akadt r�: az egyik ablakban �lt, s a messzes�get k�mlelte elv�gy�dva, keze �ntudatlanul a csillagmed�lt babr�lta. Ez volt az egyetlen dolog, ami m�g megmaradt neki, az egyetlen dolog, ami Tomhoz k�t�tte. Fel sem n�zett, mikor h�ga bel�pett a szob�ba.

- Tov�bb tartott, mint gondoltam – jegyezte meg halkan, szinte csak mag�nak, �s tov�bbra sem n�zett Korn�li�ra.

- Tudtad, hogy nem j�hetek azonnal ut�nad! – t�madta le pillanatnyi haboz�s n�lk�l h�ga. – Mi�rt csin�ltad ezt? M�gis mit k�pzelt�l?

- J�nn�m kellett – v�laszolta sz�ntelen hangon Engel.

- Nem, nem �s nem! Nem kellett volna! – tombolt Korn�lia.

- Nincs v�laszt�som. – Engel hangja m�g mindig teljesen �rzelemmentes volt, de ujjai szorosabban fon�dtak a med�lra. V�gre a m�sik l�nyra emelte a tekintet�t, szem�ben k�nnyek csillogtak, de megingathatatlannak l�tszott.

- De van! – v�dte szenved�lyesen az igaz�t Korn�lia. – Nincsen semmif�le k�teless�ged, f�leg addig nem, am�g a sz�leink �lnek! Ez csak egy buta szok�s, ostoba hagyom�ny, hogy a hatalmat ilyen fiatalon kell az �j kir�lyn�re b�zni! De �rtsd meg, a szok�sok v�ltoznak, meg kell v�ltoztatni �ket! Megyek, besz�lek a sz�leinkkel! – pattant fel hirtelen, �s kiviharzott a szob�b�l. Engel b�multa m�g egy pillanatig az ajt�t, azt�n tekintet�t visszaford�totta az ablakb�l l�that� t�jra, de nem l�tott bel�le semmit, nem hallotta a madarak �nek�t, a sz�l z�g�s�t, tekintete nem fogadta be a t�voli dombok k�p�t. Csak Tomra tudott gondolni. Minden idegsejtj�vel r� koncentr�lt, tal�n valamif�le csod�ban b�zott, rem�nykedett. N�ma foh�szai meghallgat�sra tal�ltak: a nyak�ban l�g� csillagmed�l f�nyesen felizzott, �s � hirtelen m�ly �lomba zuhant.