�lm�ban a tengern�l j�rt. A hull�mok vad kit�r�sekkel ostromolt�k a partot. Vihar k�sz�lt. Engel �gy �rezte, a lelk�ben d�l� vihar hat�s�ra borult sz�rk�be az �lombeli �gbolt is. Lassan s�t�lt a l�gy f�venyen, majd fogott egy let�rt �gat, �s Tom nev�t �rta a homokba, azt�n figyelte, ahogyan a hull�mok elmoss�k. Lekuporodott a f�ldre, �tkarolta a l�bait, �s a fej�t a t�rd�re hajtva, behunyt szemmel hallgatta csak a tenger moraj�t, ami egyre hangosabb lett. Az �gzeng�s elnyelt minden m�s hangot, �gy tudta a fi� �szrev�tlen�l megk�zel�teni. Meg�llt mellette, de nem sz�lt. A l�ny szeme m�g mindig csukva volt.

- Tom… - suttogta v�g�l, mintegy nyugt�zva a fi� jelenl�t�t, b�r m�g mindig nem n�zett fel.

- Honnan tudtad? – �lt le mell� Tom.

- „�reztem, hogy a tenger hangja elhalkul a sz�vem zen�je mellett, �reztem az illatod, l�ttalak magam el�tt, ahogyan fel�m s�t�lsz. A vil�g meg�llt egy pillanatra, mert a k�zelemben vagy; ilyenkor minden idegsz�lammal azt �rzem, hogy megtal�ltam a helyem… Tudom, hogy mikor vagy mellettem.” – mondhatta volna Engel, de csak ennyit mondott keser� mosollyal: - Meg�rz�s.

- Ez a sz�p az �lmokban… - ny�lt el a parton lust�n Tom. – Oda �lmodhatod magad, ahov� csak szeretn�d. Vagy ahhoz, akivel lenni szeretn�l… Csakhogy…

- Mit akarsz t�lem, Tom? – szak�totta f�lbe inger�lten a l�ny, �s v�gre r�emelte a tekintet�t.

- Csakhogy butas�g az �lmaidban tal�lkozgatni azzal, akivel �bren is egy�tt lehetn�l… - fejezte be a mondatot nem zavartatva mag�t Tom. L�tsz�lagos nyugalommal fek�dt a l�ny mellett, �s a sz�rk�be borult eget k�mlelte.

- H�nyszor magyar�zzam m�g el neked, hogy nem lehet? – emelte fel a hangj�t t�relmetlen�l Engel, amire m�r csak az�rt is sz�ks�g volt, mert a tenger egyre hangosabb tombol�sba kezdett.

- Nem lenne lehetetlen – jav�totta ki a fi�. – Csak nem mered, vagy nem akarod megv�ltoztatni a szab�lyokat… De az �leted a ti�d, kisl�ny… - �lt fel, �s Engel szem�be n�zve elmosolyodott.

- Pont ez az, hogy nem! Hagyom�nyok, szab�lyok, k�teless�g! Hercegn�nek sz�lettem, fogd m�r fel! Nem tal�lhatom ki egyik pillanatr�l a m�sikra, hogy eldobok mindent az�rt, mert beleszerettem valakibe, aki r�ad�sul egy teljesen m�s vil�gban �l! – kiab�lt d�h�sen Engel. Nem a fi�ra haragudott, hanem az �letre, vagy ha �gy tetszik a sorsra, ami�rt ilyen helyzetbe hozta. Azt�n a d�hb�l szomor�s�g lett, �s a kiab�l�s hely�t �tvette a zokog�s. K�nnyei szabadon patakzottak v�gig az arc�n, �s erre mintegy v�laszk�nt az �g k�nnyei is eleredtek: szakadni kezdett az es�. A vihar m�g csak most kezdett igaz�n feler�s�dni, de egyik�ket sem �rdekelte az elemek tombol�sa. Tom n�m�n, elgondolkozva figyelte zokog� szerelm�t, de nem pr�b�lta vigasztalni. � m�r r�gen tudta, amit Engel m�g nem: hogy igenis van v�laszt�sa. De azt is tudta, hogy erre a l�nynak mag�t�l kell r�j�nnie, � csak annyit tehet, hogy kiv�rja azt a pillanatot. Engel k�nnyei lassan elapadtak, �s ezzel egy id�ben a Napot eltakar� fekete felh�k k�z�l el�b�jt egy f�nysug�r. Egyetlenegy ragyog� napsug�r, amely mintha egyenesen a szerelmesekre s�t�tt volna. Engel most �gy n�zett a fi�ra, mintha most l�tn� el�sz�r. H�pp�g�tt m�g p�rat, azt�n kiny�jtotta fel� a karj�t. Tom mosolyogva vonta mag�hoz. A fekete felh�k sz�toszlottak, a Nap f�nyesen ragyogott r�juk. �s �k ketten ott a parton, egym�s karjaiban, �gy �rezt�k, haza�rkeztek.