- Ébredj! – rázta fel Kornélia. Ezzel azonnal kiszakította álomvilágából nővérét, aki érthető módon így elég morcosan ébredt, ő azonban cseppet sem zavartatta magát.

- Mi van? – nyöszörögte Engel.

- Visszamegyünk – közölte nyugodtan Kornélia. – Gyere!

- Nem! – rázta a fejét nővére egy csapásra magához térve.

- De.

- Nem lehet.

- Megbeszéltem anyáékkal.

- Csak azt ne mondd, hogy beleegyeztek – nevetett fel hitetlenkedve Engel.

- Nem nézed ki belőlem, hogy rábeszéljem őket? – kacsintott rá huncut mosollyal a fiatalabb lány.

- Őszintén szólva nem.

- Ugyan már… Csak elő kellett adnom, hogy látomásom volt, és máris a tenyeremből ettek. Tudod, hogy mennyire tisztelik a „képességemet”.

- Mit mondtál nekik? – borzadt el Engel.

- Semmi különöset… - próbált ködösíteni Kornélia.

- Kornélia!

- Hát… csak valami olyasmit, hogy az istenek azt kívánják, hogy változtassunk a hagyományokon, és a hercegnő csak a királyi pár halála után vegye át a trónt, blabla…

- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerűen bevették – ámult el Engel.

- Én is alig hittem el – vigyorodott el Kornélia. – De siessünk, mielőtt kicsit elgondolkoznak rajta, és meggondolják magukat.

- Szerinted mennyi idejükbe telik rájönni, hogy hazudtál?

- Hé, én ezt nem hazugságnak nevezném, csak… füllentésnek – adta a sértettet Kornélia, de aztán elkomolyodott. – Mindegy, minél hamarabb tűnjünk el, akkor már nem tudnak mit tenni.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte megint Engel, amikor már kézenfogva szaladtak az erdő felé, hogy minél messzebb kerüljenek a palotától. Húga válaszra sem méltatta, csak mikor már a rengeteg közepén álltak a kis dombon, ahol szinte tapintani lehetett a mágikus erőket, akkor fordult csak szembe Engellel.

- Szükséged van Tomra – jelentette ki. – És neki is szüksége van rád. A szüleink élnek, és jól vannak. Tökéletesen alkalmasak arra, hogy tovább uralkodjanak. Gyere már!

- Jól van, csináld – vett mély levegőt Engel, aztán figyelte, ahogyan Kornélia megnyitja az átjárót. Szivárványszínű foltok villantak a levegőben, a Nap egy pillanatra megállt, hogy csak azután folytassa égi útját, mikor a két hercegnő már belevetette magát a kavargó örvénybe. Most simábban értek földet, mint az első alkalommal. Feltápászkodtak a zöld pázsitról és körülnéztek. Senki nem volt a közelben, csak két alak állt némán a domb tövében, s most elindultak feléjük.

- Honnan tudtad…? – kérdezte halkan Engel, anélkül, hogy a vele szemben álló fiúra nézett volna.

- Csak tudtam – válaszolta Tom, megfogta Engel kezét, és elindultak hazafelé. Kornélia és Bill egymásra mosolyogtak, és némán követték őket.