- Engel, te velem alszol – k�z�lte szemrebben�s n�lk�l Tom, amint haza�rtek. A l�ny elpirult, de nem ellenkezett.

- Te pedig velem – mosolygott Bill Korn�li�ra.

- Sz� sem lehet r�la – feleselt Korn�lia, a szem�ben azonban huncut f�ny csillant.

- Mi�rt? – k�pedt el Bill.

- Nem illik az ilyesmi… - adta az �rtatlant a l�ny, �s k�zben n�v�r�re kacsintott, aki azonnal vette a lapot.

- Igaza van – hajtotta le a fej�t, de azt�n �jra Tomra n�zett. – Nem alhatok veled, nem lenne illend�.

- Illem? - t�totta el a sz�j�t Tom, �s �sszen�zett Billel, aki szeml�tom�st szint�n le volt s�jtva a v�ratlan ellen�ll�st�l. A l�nyok azonban nem b�rt�k tov�bb �s hangos kacag�sban t�rtek ki. Tom �s Bill �rtetlen�l pislogtak hol egym�sra, hol a k�t nevet� l�nyra, mire v�gre leesett nekik, hogy �ket most bizony megviccelt�k.

- Kis boszork�ny – h�zta mag�hoz Bill Korn�li�t, aki most nem ellenkezett, hanem a karj�ba simult. Tom Engelt �lelte mag�hoz, aki boldogan veszett el ebben az �lel�sben.

- Menj�nk aludni – mondta Tom, �s a l�nyok nem tiltakoztak, b�r Korn�lia fej�ben megfordult, hogy kicsit m�g k�nozni kellene a fi�kat, r� is n�zett Engelre, aki �rtette a c�lz�st, azonban alig �szrevehet�en megr�zta a fej�t. �gy h�t Korn�lia sem tehetett m�st – s igaz�b�l nem is akart -, mint hogy k�vesse Billt a l�pcs�n, az imm�ron k�z�s szob�jukba.

Tom halkan csukta be az ajt�t maguk m�g�tt, miut�n bel�ptek a szob�ba. Engel �rdekl�dve n�zett k�r�l, s ami els�re felt�nt neki, az a fal mellett sorakoz� n�gy-�t git�r volt. Megbabon�zva l�pett k�zelebb, majd hatalmas szemekkel n�zett fel Tomra.

- J�tssz nekem valamit! – k�rte halkan. A fi� engedelmesen vette k�zbe az egyik akusztikus git�rt, le�lt vele az �gyra, �s j�tszani kezdett. Sz�m�ra is ismeretlen hangokat csalt el� a hangszerb�l, maga sem tudta, mit j�tszik, de v�g�l egy l�gy dallam kezdett kibontakozni a n�hol m�gis disszon�ns akkordokb�l. A l�nyra m�gikus hat�ssal volt a dal, eleinte lehunyt szemmel hallgatta, azt�n ablakhoz l�pett, �s feln�zett a Holdra. Egy hirtelen �tlett�l vez�relve fogta meg Tom kez�t, a git�rt finoman az �gyra tette, �s h�zni kezdte maga ut�n a fi�t, aki nem k�rdezett semmit. Leszaladtak a l�pcs�n, v�gigfutottak az utc�n, egym�s kez�t egy pillanatra sem engedve el, azt�n valahogyan a parkban tal�lt�k magukat. A csillagok szel�den mosolyogtak le r�juk, a sz�l l�gyan v�gigsim�totta az arcukat, az esti harmat benedves�tette a cip�j�ket. Sok�ig futottak, m�g v�g�l kifulladva �lltak meg egy kis tiszt�son, k�r�s-k�r�l d�s lomb� f�k figyelt�k �ket. Engel most szembefordult Tommal, �s szerelmes mosollyal n�zett r�. A fi� azonban nem mosolygott, komolyan, elsz�nt tekintettel n�zett a l�ny szem�be.

- Soha t�bb� nem engedlek el! – jelentette ki, �s l�tszott rajta, hogy mennyire komolyan is gondolja, amit mondott. Engel mosolya most �vsz�zados b�natot t�kr�z�tt, hiszen � b�lcsebb volt a fi�n�l, vagy tal�n csak kev�sb� b�zott a j�v�ben.

- Azt, hogy soha, kimondani is sok… - jegyezte meg halkan, �s a szeme k�nnyekkel telt meg. – Nem tudhatod, hogy mi k�vetkezik… De most a jelenre koncentr�lj – mondta, tal�n, hogy �nmag�t is meggy�zze. Tom nem v�laszolt, csak mag�hoz h�zta a l�nyt, �s ki�hezetten cs�kolni kezdte. M�s volt most ez a cs�k, mint az eddigiek, de Engel nem b�nta, er�sen �tkarolta a fi� nyak�t, kapaszkodott bel�, mint aki t�bb� nem akarja elengedni.

A Hold lemosolygott r�juk, a csillagok csilingelve kacagtak az �gen. A s�t�t felh�k elt�ntek egy id�re.