Némán feküdtek egymás mellett az ágyban. Furcsa módon inkább Tom volt zavarban, a Hold fénye által a mennyezetre festett csíkokat tanulmányozta, hogy ne kelljen a mellette fekvő lányra néznie. Nem mintha nem tette volna boldoggá már maga a tudat, hogy mellette van, vagy nem tudott volna órákat tölteni csupáncsak azzal, hogy arcvonásait, hosszú szempillákkal árnyékolt sötét szemét, vagy csókolnivaló ajkát figyelte volna… Nem, erről szó sincs. Tom egyszerűen csak számára is nevetséges módon, de félt. Megijedt az érzései intenzitásától, és attól a boldogságtól, ami elöntötte, valahányszor Engelre nézett. Minden egoizmusa ellenére, még mindig nem akarta elhinni, hogy ez a csodálatos lány, aki királynőnek született, őt választotta. Aztán mégis elmosolyodott, picit megrázta a fejét, mint aki álmából ébred, és Engel felé fordult, aki mindeddig néma csendben feküdt mellette. És Tom Kaulitz életében először, nem azért ölelt meg egy lányt, hogy aztán rövid időn belül tovább is menjen, hanem egyszerűen csak magához húzta és szorosan a karjában tartotta, hogy érezze a szívének dobogását, a lélegzetvételét a bőrén, amikor Engel a nyakának hajlatába fúrta a fejét, és hogy a törékeny testet ölelve egyszerűen csak tudja, hogy valóban ott van, hogy nem álmodik.

- Tom…? – Engel hangja lágyan szólt, de Tom már ebbe a finom suttogásba is beleremegett, olyan édes borzongások futottak végig a testén.

- Hm?

Engel mintha mondani akart volna valamit, valami nagy dolgot, de aztán meggondolta magát.

- Jó éjszakát…

Tom érezte a visszalépést, tudta, hogy a lány mást akart mondani, de nem erőltette.

- Jó éjt, szerelmem… - az utolsó szó nem volt több leheletnyi suttogásnál, mégis mindkettőjük szívét megmelengette. Kis ideig némán feküdtek, de aztán Tom nem bírta tovább.

- Engel…?

- Igen? – kérdezte a lány álmos hangon.

- Csak… nem kaphatok egy jóéjt-csókot?

Engel szeme kipattant, és még a halvány holdfényben is jól láthatta a Tom arcára kiülő vigyort, amire válaszul csak felsóhajtott, de aztán kicsit közelebb fészkelődött a fiúhoz, és csókra nyújtotta a száját. Némán egymás szemébe bámultak egy hosszú pillanatig, aztán Tom lecsapott a felkínált ajkakra, és mohón csókolta, kifulladásig, egészen addig, amíg azt nem érezte, hogy ha most nem hagyja abba, később már képtelen lesz megállni. Nehezen szakadt el tőle, de nagy erőfeszítéssel egy utolsó csókot nyomott Engel szájára, aztán még egy puszit a homlokára, és egyszerűen csak magához húzta. Egy ideig még hallatszott a zihálás, aztán mindkettejük légzése egyenletessé vált, és elaludtak.

Reggel aztán az ablakon besütő napfényre ébredtek szinte egyszerre, azzal a tudattal, hogy amíg együtt vannak, semmi baj nem érheti őket…