Lylith csak késő este ért haza, amikor már mindenki aludt, így elkerülhette az újabb szemrehányásokat. Lábujjhegyen osont be a házba, de nem a szobája felé vette az irányt, hanem lelopakodott az alagsorba. Előkotort egy régimódi rézkulcsot, és gyorsan kinyitotta az egyik ajtót. Megkönnyebbülve lépett be, és zárta be maga mögött a parányi, zsúfolt helyiség ajtaját. A szoba volt a próbatermük, tökéletes hangszigeteléssel és a legmodernebb felszereléssel ellátva. Lylith még mindig büszke volt magára, hogy egy óriási veszekedés során elérte az apjánál, hogy mindezt megvegye és felszereltesse nekik. Most elgondolkozva simított végig a dobokon, mögéjük képzelte Gabrielt, amint elégedett mosollyal törli le izzadtságtól csillogó arcát egy-egy különösen jól sikerült szám után. A falhoz támasztva sötétlila, öthúros Ibanez basszusgitár állt, és eléggé elhagyatottnak tűnt Kamy nélkül, ezért Lyl most kézbevette és szórakozottan pengette kicsit, de aztán figyelme a sarokban álló gitárállvány felé fordult, és az ott sorakozó öt gitár közül habozás nélkül emelte ki a legrégebbi, legkopottabb hangszert. Ez volt az első gitárja, és a mai napig a kedvence. Lehunyt szemmel kezdett játszani, és az eleinte disszonáns hangok lassan vad, lüktető ritmussá álltak össze. Már a szöveg is megvolt a fejében, bár énekléssel nem próbálkozott volna, de alig várta, hogy másnap eljátszhassa a banda másik két tagjának. Már a reakcióikat is előre tudta, túl jól ismerte már őket. Elégedetten és fáradtan dőlt hátra, de aztán összeszedte magát, egy nagy sóhajjal letéve a gitárt, lábujjhegyen lopakodott a szobájába, ahol ruhástól végignyúlt az ágyon, és azonnal álomba szenderült.

- Benne vagyok – fogadta másnap reggel köszönés helyett Kamy, amikor becsöngetett hozzájuk, hogy szokás szerint együtt induljanak az iskolába.

- Hm? – Lyl korán reggel még nem igazán volt képben.

- A fogadás – világosította fel Kamy. – Megbaszom, izé, elcsábítom Kaulitz-ot.

- Szuper! – ugrott a nyakába Lylith, vigyorogva a „nyelvbotláson”.

- Várj, sokba lesz ez még neked – nyújtotta ki piercinges nyelvét Kamy, de Lylith-et nem lehetett lelombozni.

- Mondd.

- A másik Kaulitz.

- Mi van vele?

- Ő lesz a tiéd – jelentette ki nyugodtan Kamy, és leste a reakciókat, de csak értetlenséget kapott válaszul.

- Hm?

- Versenyezzünk. Ki csábítja el előbb a kis pöcsöket.

- Oké – csillant fel Lylith szeme, aki soha nem félt a kihívásoktól, Kamy nem hiába apellált a versenyszellemére. – A tét?

Kamy egy pillanatra elgondolkozott, aztán egymásra néztek, és egyszerre vágták rá:

- A vesztes meztelenül végigsétál a városon! – Ezen mindketten nevetni kezdtek, aztán kezet fogtak. A fogadás megköttetett. Ekkor száguldott el mellettük gördeszkáján az idősebbik Kaulitz, de akkora lendülettel, hogy majdnem sikerült fellöknie Lylith-et.

- Csá, ribancok! – kiáltotta oda még nevetve, de megvető tekintettel, aztán eltűnt az utca végén.