Tal�n a sz�v�k m�ly�n tudt�k, mennyire t�r�keny ez a boldogs�g. Ami ennyire t�k�letes, az nem tarthat sok�, �s val�ban, m�r csup�n p�r felh�tlen nap adatott nekik.

- Engel? – riadt fel Tom egy bor�s hajnalon, mert meg�rezte, hogy Engel nincs mellette.

- Baj van – fordult fel� a l�ny az ablakb�l. Arca s�padt volt, �s k�nnyek nyomait viselte.

- Mi t�rt�nt? – l�pett mell� Tom, hogy �t�lelje, �s visszah�zza az �gyba. Eg�szen megriadt, mikor �rezte szerelme reszket�s�t, �s azt, hogy mennyire hideg a teste. Csak miut�n betakargatta, �s szorosan mag�hoz h�zta a n�m�n remeg� l�nyt, ism�telte meg a k�rd�st: - Mi a baj?

- Nem tudom – ismerte be Engel. Behunyt szemh�ja al�l k�nnyek sziv�rogtak, �s arca m�g mindig hal�losan s�padt volt. – Otthon t�rt�nt valami.

- Sz�lok Korn�li�nak – pattant ki az �gyb�l Tom, hiszen ismerte Korn�lia k�pess�geit. � az egyetlen, aki megmondhatja, mi a baj.

- J� - b�lintott Engel, �s valami halv�ny mosoly-f�l�t pr�b�lt Tomra villantani, kev�s sikerrel.

- Bill, nyisd ki! – kopogott Tom �ccse szob�j�nak ajtaj�n. Felk�sz�lt r�, hogy t�bbsz�ri pr�b�lkoz�sra fogj�k csak beengedni, de az ajt� meglep� gyorsas�ggal t�rult ki, s mikor Tom bel�pett, az ok is nyilv�nval� lett. Korn�lia ugyanolyan s�padtan, k�nnyezve �lt az ablakp�rk�nyon, mint Engel.

- Nem tudom – mondta Tomra n�zve, meg sem v�rva a k�rd�st. – �n is csak annyit tudok, hogy baj van.

�Az ikrek �sszen�ztek, de ugyanolyan tan�cstalanok voltak mindketten.

- Mi legyen? – tette fel v�g�l a k�rd�st Bill.

- �n most mindenesetre visszamegyek Engelhez – d�nt�tte el Tom. – K�s�bb megbesz�lj�k, mi legyen.

- Ok� – b�lintott Bill, mik�zben leemelte a p�rk�nyr�l Korn�li�t, �s az �gyhoz cipelte. Ott bedugta a meleg takar�k al�, nem t�r�dve az ellenkez�s�vel, �s szorosan mag�hoz �lelte. A l�ny pedig lassan megnyugodott ebben az �lel�sben.

Engel nyitott szemmel fek�dt az �gyon, a plafont b�multa, �s m�g mindig �ml�ttek a k�nnyei. Nem fordult a bel�p� Tom fel�, meg sem sz�lalt, de szinte sug�rozta mag�b�l a k�rd�st: „Ugye � sem tudja???”

- Nem tudja – ismerte be Tom. – De most meg kell nyugodnod, pihenned kell, �s k�s�bb megbesz�lj�k.

- Nem lehet, csin�lnom kell valamit! Nem �lhetek itt t�tlen�l – pattant volna ki az �gyb�l, de Tom visszah�zta.

- Nyugodj meg! – sz�lt r� kem�nyen. – Ezzel nem �rsz el semmit.

- De…

- Semmi de. Itt maradsz, lefekszel, �s miut�n aludtunk m�g egy kicsit, r��rsz idegeskedni.

Engel nagy szemekkel b�mult r�, de Tomot nem l�tszott meghatni ez a tekintet, �gy a l�ny k�nytelen-kelletlen visszafek�dt, �s hagyta, hogy szerelme mag�hoz h�zza, �s let�r�lje az arc�r�l a k�nnyek nyomait. Tom apr�, finom puszikat adott a l�ny arc�ra, homlok�ra, de a sz�j�t elker�lte; megnyugtatni akarta, semmi m�st. Viszont Engel �gy ford�totta a fej�t, hogy az egyik puszi f�lrecs�szva az ajkait �rje, �s az �rtatlan �rint�sb�l szinte er�szakos cs�kot form�lt. Fullaszt�an szorosan �lelte mag�hoz a fi�t, mint aki soha nem akarja elengedni, �s k�zben egyre csak t�pt�k egym�s ajkait. Tom egyszer csak azt vette �szre, hogy Engel k�nnyei ism�t patakzanak, de a cs�k intenzit�sa cseppet sem cs�kkent. Mikor azt�n m�r egyik�k sem kapott leveg�t, elszakadtak egym�st�l, �s zih�lva n�ztek a m�sik szem�be.

- Ak�rmi t�rt�nt, vagy ak�rmi fog t�rt�nni, ennek nem lesz v�ge, ugye tudod!? – sz�lalt meg rekedtes hangon Tom, hiszen tudta, �rezte, Engel mit�l retteg, mi�rt kapaszkodik bel� ilyen er�sen. – Ugye tudod?

Engel nem b�rt megsz�lalni, csak b�lintott.