- Majd meglátjuk… - mondta alig hallhatóan, és ezzel le is zárták a témát.

- Aha, jól haladsz – vigyorgott másnap reggel Lylre, amikor Tom úgy sétált el mellettük az iskolába menet, hogy látszólag oda sem nézett, viszont kicsivel később gúnyos megjegyzéseitől visszhangzott a folyosó, amelyeket félreérthetetlenül Lylithnek címzett.

- Miért, te talán jobban állsz? – húzta fel a szemöldökét Lylith, és Billre pillantott, aki épp a folyosó közepén smárolt a barátnőjével. Kamy követte a tekintetét, és vállat vont.

- Még be sem dobtam magam igazán.

- Hát lehet, hogy nem ártana – jegyezte meg Lyl, miközben leplezetlen utálattal mérte végig a kis párocskát. – Úgy tűnik, odavan azért a csajért.

- Őszintén szólva leszarom a nagy szerelmüket… Kaulitz az enyém lesz, és boldogan fogom végignézni, ahogyan pucéran végigsétálsz a főutcán – jelentette ki gonosz kis nevetéssel Kamy.

- Mondtam már, hogy utállak? – vigyorodott el Lylith.

- Említetted párszor… Egyébként kölcsönös.

A két lány egymásra mosolygott, és a Kaulitzokra ügyet sem vetve besétáltak az osztályterembe.

- Csajok, nem fogjátok elhinni, mi történt! – rontott be még aznap délután Gabriel a próbaterembe. A lányok meglepve néztek fel, nem szokták meg az ehhez hasonló érzelmi kitöréseket a mindig higgadt dobostól.

- Mivan, megnyerted a lottóötöst? – kérdezte kuncogva Kamy.

- Nem, szerintem végre talált egy lányt, aki egy második randira is hajlandó – tippelt gonoszkodva Lyl, arra utalva, hogy a fiút mostanában nem kényeztette el a szerencse a szerelemben.

- Na jó, úgy látom megvan a saját verziótok, úgyhogy az enyém már nem is érdekes – villant meg Gabriel szeme.

- Mondd már!

- Nem.

- Naaaa – néztek rá bociszemekkel a lányok.

- Nem bánom – adta meg magát Gabriel, aki amúgy is alig várta, hogy beszámolhasson az újságról. – Nos… dobpergést kérek… Ja, én vagyok a dobos, akkor egy pillanat – ült le a dobok mögé. Kamy és Lylith feszülten figyelt. – Szóóóval… Fel fogunk lépni!

A lányok szeme elkerekedett.

- De…

- Mikor?

- Hol?

- Hogyan?

- És mivel?

Csak úgy záporoztak a kérdések Gabrielre.

- Hé, nyugi, higgadjatok le!

- De akkor mondd már!

- Oké. Emlékeztek, mondtam, hogy megmutattam a demónkat egy ismerősömnek, aki egy lemezcégnél dolgozik…

- De annak már több mint három hónapja! – vágott közbe Kamy, de Gab egy szemvillanással elhallgattatta.

- … és ma délelőtt felhívott, és közölte, hogy az egyik zenekar lemondta a koncertjét a hétvégi fesztiválon, és helyettük kellene valaki… Szombat délutánra.

- De addig már alig van idő! – tiltakozott Lylith. Gabriel vállat vont.

- Megcsináljuk, és kész.