- Azt már nem!

- De Lyl…

- Nem, nem és nem! Csak azért csinálja, hogy megalázhasson! Nem fogok könyörögni neki!

- Ő az egyetlen lehetőségünk – mondta halkan Gabriel.

- Senki előtt nem fogok megalázkodni, előtte meg főleg nem! – makacskodott Lylith. – Különben is, mi az, hogy személyesen kérjem meg? Ha fel bírnék kelni, akkor én magam játszanék!

- Szerintem úgy gondolta, hogy idejön, ha hajlandó vagy beszélni vele – vetette közbe Kamy.

- Nem!

- Gondold át… - kérte Gabriel. – Mi most elmegyünk. Hívj majd, hogy mire jutottál.

- Még mit nem… - füstölgött most már magában Lylith. Az előbb a távozó Gabriel után vágott egy párnát, de az ajtó becsukódott a fiú mögött, mielőtt még célba talált volna. – Mi az, hogy gondoljam át?

A hifitorony kapcsolója után nyúlt, és a feldübörgő zene, ha meg nem is nyugtatta, de legalább kicsit kitisztult tőle a feje. Világosan átlátta, hogy Tomnak ez mekkora lehetőség arra, hogy őt megalázza, és azt is tudta, hogy a fiú ki nem hagyna egy ilyen lehetőséget. Viszont azzal is tisztában volt, még sokkal inkább, mint Gabriel vagy Kamy, hogy Tom valóban az egyetlen alkalmas személy arra, hogy őt helyettesítse a fesztiválon. És ez bosszantotta a legjobban: hogy szükségük van rá.

- A francba veled, Kaulitz… - morogta, és a telefon után nyúlt. Foglalt volt. Megint próbálta, megint foglalt. A következő próbálkozásnál a szokott szöveg fogadta: „A hívott szám átmenetileg nem kapcsolható.” – Hát csodás… Most mi a szart csináljak?

Tom Kaulitz remekül érezte magát. Egy csinos szőke lány az ölében, egy üveg sör előtte az asztalon… Mi kellhet még a tökéletes péntek estéhez? És igen, a váratlan kérés Gabrieltől, hogy játsszon holnap velük a fesztiválon. Kétsége sem volt afelől, hogy meg tudja csinálni. A dobos már elmondta, hogy mindössze öt számról lenne szó, és azok között is akad egy feldolgozás, amit már régről ismer. Szóval összesen négy számot kellene megtanulnia holnap délutánra. Az neki semmiség. Tudta magáról, hogy pokolian jó gitáros, és azt is tudta, hogy Gabrielék nagyon jó zenészek. Igazából meg akarta csinálni. El is gondolkozott rajta egy pillanatra, hogy nem kellene holmi piti kis bosszú miatt kockára tennie ezt az alkalmat, de aztán vállat vont. Lylith el fog jönni. Nem kockáztatja a zenekara jövőjét, ha másért nem is, de ezért félreteszi a büszkeségét, és a végén térden állva fog neki könyörögni, hogy játsszon. Tom teljesen biztos volt ebben, és éppen ezért húzódott gonosz kis mosolyra a szája. Az ölében ülő lány most hátrafordult, és érzéki mosollyal hajolt hozzá, hogy megcsókolhassa. A fiú beszívta az illatát, de valamiért most nem hatott annyira az érzékeire, mint máskor. Mindegyre csak egy másik lány illata tolakodott az agyába, egy lányé, aki nemrég pillanatokra csupán, de a karjába simult, mint egy kis ázott angyalka. Ugyanaz az angyalka, aki régen, talán még egy másik életben, tőle tanulta meg lefogni az első akkordokat… Mohón csókolta a szőkét, talán hogy kiverhesse a fejéből a másikat, akit gyűlölnie kell, de nem tudja… Szívből, igazán, nem tudja. De az egykori angyalból mára démon lett, és neki el kell felejtenie.

- Beszélhetnék veled? – érintette meg valaki a karját.