Ahogy közeledett az idő, Tom úgy lett egyre aggodalmasabb, és lassanként az őrületbe kergetett. A pocakom egyre gömbölyödött, és a hetedik hónap táján már úgy éreztem, nem bírom tovább. A hangulatingadozásaim odáig fajultak, hogy minden éjjel sírva-hisztizve kapaszkodtam Tomba, hogy azután meg kitörjön belőlem a szeretetroham a gyerek iránt, és végül dühösen, csapkodva feküdjek vissza aludni.

- Azt akarom, hogy kijöjjön végre ez az izé, és utána soha többé nem érsz hozzám!

A baba megint úgy rugdosott, mintha megfogadta volna, hogy még azelőtt kikészít, mielőtt egyáltalán a világra jönne.

- Hallottam, éjjel megint állt a bál – mosolygott rám Kornélia a reggelinél. Ő a maga részéről szintén nem tűnt túl kipihentnek, viszont sugárzott róla a boldogság, így a fáradtságát gondolatban Bill számlájára írtam.

- Elegem van – morogtam sötéten, miközben szórakozottan simogattam a pocakom. Ezt Kornélia elintézte egy mosollyal, de aztán a reggeli újságot lapozgatva elkomorult az arca.

- Mi az?

- Úgy tűnik, a sajtó még nem emésztette meg a kapcsolatotokat Tommal.

- Már megint szemétkednek? – sóhajtottam fel, és a kezemet nyújtottam a lapért. Kornélia szó nélkül odaadta. Többek között ezt is szerettem benne, hogy amíg Tom kényszeresen próbált megvédeni minden külső támadástól és egyáltalán a világ minden külső jelétől, ő képes volt felfogni, hogy nem vagyok már gyerek, és nincs szükség az állandó kíméletre.

- A mai napig rejtély, hogyan sikerült behálóznia a magyar lánynak mindkét Kaulitz fivért… „Elszakítja a fiúkat a rajongóktól” – panaszkodik sírva egy fan… „Azt se tudni, kitől van a gyerek”… - olvastam félhangosan az újság gyalázkodó sorait. Kornélia aggodalmasan nézett rám.

- Ne foglalkozz velük – vonta meg a vállát. – Amúgy Tom ezért tuti, hogy balhét fog csapni.

- Hetente megjelenik valami hasonló – legyintettem. – Sőt, fenyegetéseket is kaptunk már szám számmal… - szaladt ki a számon.

- Ezt nem is mondtad – kerekedtek el Kornélia szemei.

- Áh, hülyeség az egész. Pár kis fanatikus csitri leveleket küldözget egy ideje.

- És?

- Hát… olyanokat írnak, hogy kinyírnak a kölykömmel együtt – böktem ki. – De ne aggódj, a rendőrség már keresi őket.

- De Tom…

- Tom azóta ki se enged az utcára, és megőrülök!!!

- Aha, szóval ezért….

- De nem érdekel, szóval eljössz velem a boltba? Ölni tudnék egy kis jégkrémért.

- De most mondtad, hogy….

- Jössz vagy nem? – szakítottam félbe. Tanácstalanul nézett körbe, de mivel Bill és Tom már kora reggel leléptek stúdiózni, segítség sehonnan sem érkezhetett. Látszott rajta, nem tudja eldönteni, hogy sürgősen testőrséget hívjon, vagy ő maga szaladjon a boltba fagyiért, vagy esetleg szimplán csak jöjjön velem, és imádkozzon, ne legyen baj. Persze Tom Kaulitz barátnőjének – vagyis mára már feleségének lenni – sosem volt egy életbiztosítás, ezt mindig is tudtam. Azonban nem voltam hajlandó elfogadni azokat a szabályokat, amelyeket ez az életforma kényszerített rám, és ez olykor megbosszulta magát, mint például egyszer régen Spanyolországban – mintha egy másik életben lett volna -, amikor megvertek a fanok. Viszont pillanatnyi elmezavaromban nem gondoltam erre, mint ahogy arra sem, hogy jelenleg súlyosabb következményekkel járhatna egy akkorihoz hasonló támadás.

- Jó, menjünk – döntötte el Kornélia, és tíz perc múlva már kint is voltunk a házból. Élvezettel szívtam be a friss és szabad levegőt, ügyet sem vetve arra, hogy hányan bámulnak meg. Talán csak a hatalmas pocakom miatt van, győzködtem magam. Hiszen tudom magamról, hogy fiatalabbnak nézek ki a koromnál, és nem épp általános dolog ennyi idős lányokat terhesen látni. Nem vagyok hajlandó paranoiásan azt hinni, hogy követnek. De azért néha aggodalmasan Kornéliára pillantottam, és kezdtem azt hinni, mégsem volt olyan jó ötlet ez a mi kis sétánk. Arra meg aztán gondolni sem mertem, hogy Tom mit fog szólni, ha ez az egész kiderül. Mindenesetre önkéntelenül is megszaporáztuk a lépteinket, olyannyira, hogy mire a bolthoz értünk, mindketten ziháltunk, és mintha a derekam is görcsbe rándult volna… Az első görcsöt rögtön követte a második is, és ijesztő bizonyosságot érezve konstatáltam, hogy ez a fájdalom már a hasamból érkezik. Meg kellett kapaszkodnom Kornélia kezében, és nem volt szükség szavakra, hogy ő is egyből megértse, mi történik…